Eddig az a (tév)hit keringett a köztudatban, hogy „ha nem akarsz rá emlékezni, akkor fotózd le”, azaz ahol fényképezéssel töltjük az időt, ott nem sok mindenre fogunk emlékezni (és itt most nem a haverokkal töltött sörözős éjszakára gondolok). Azonban az American Psychological Association (Amerikai Pszichológiai Társaság) legfrissebb kutatásai azt mutatják, ez nem így van, sőt! A publikált kutatási eredmények szerint, ha egy eseményt fényképezünk, akkor az nem hogy elfakítja majd az emlékeinket, hanem fokozhatja a pillanat élményét. A kutatást 2000 résztvevő bevonásával folytatták, ahol az egyik csoport fényképezhette az eseményeket, míg a másik nem.
A különleges alkalmak közt szerepelt szafari, koncert, múzeum, és étterem látogatás. A kutatók azt állítják, hogy a technológiai fejlődés hatására a fényképészet a mindennapok részévé vált (gondoljunk csak a kamerás okostelefonokra), és 2017-re már 1,7 trilliónyi fénykép fog elkészülni.
Mivel a fotózás serkenti a témával való interakciót, ezért fokozza az élvezet érzetét is – ez állhat a mögött, hogy szinte kényszert érzünk koncertek lefilmezésére, és a sztárokkal való szelfizésre. Igaz, a fényképezőgépek (okostelefonok) elvonják a figyelmet a környezetünktől, maga a fénykép elkészítése figyelmet igényel, így magasabb szinten összpontosítunk a témára. Tehát, a fotózás fokozza az odafigyelést egy helyzet, vagy egy téma iránt.
A kísérletben résztvevők azon része, akik fényképezhették az élményüket, azt mondták a kiértékelés során, hogy jobban érezték magukat, és több figyelmet is fordítottak a múzeumban a kiállított műtárgyakra. Az „élményszint” csak olyan esetekben volt alacsony, amikor például a szafarin megtámadtak [ragadozók] egy bölényt; ezáltal az egész élményt negatív megítélés övezte. Akik pedig egy tükörreflexes fényképezőgépet kaptak a kísérlet során, szintén alacsonyabb élményszintről számoltak be, mivel a nagy gép kitakarta a látómezőt, amikor szemükhöz emelték. (Forrás: bokeh.digitalrev.com)
Magánvélemény: szerintem a fotózás valóban tompítja az élményt, legalábbis azt tapasztaltam, ha egy nevezetes helyen valóban „ott vagyok”, azaz nem a keresőn keresztül látom a környezetemet, akkor intenzívebbek az emlékek, mint amikor csak fotózom, hiszen „majd megnézem otthon” címszóval nem mélyülök el a jelenben.
