A fényképezőgép-ipar felemelkedése, tündöklése és összeomlása egy grafikonon

Az a legjobb fényképezőgép, ami épp nálad van.” – ki ne ismerné Chase Jarvis díjnyertes fotós találó jelmondatát? Sajnos, úgy tűnik, hogy a tömegek megfogadták ezt a tanácsot, és olyan fényképezőgépet/kamerát választanak, ami állandóan náluk lehet: az okostelefonba építettet. A lenti grafikonon látható, hogy az elmúlt évek során hogyan alakult a digitális fényképezőgépek leszállított (nem eladott) mennyisége. Ami elsőre szembeszökik, hogy a fix optikával rendelkező gépek, azaz jellemzően a kompaktok uralták mindig is a piacot; ezekből a kis „szappantartókból” töménytelen mennyiséget el lehetett adni egészen addig, míg az okostelefonok szép lassan át nem vették a domináns szerepet. Még a 2008-as világválság sem volt akkora hatással az iparágazatra, mint az egyre jobb kameramodulokkal felszerelt telefonok. Az adatok egyre csak romlanak; némi szerencsével sikerül idén elérni a tavalyi számokat. Egy szerencséje van a fényképezőgép-gyártóknak: a cserélhető objektíves masinák utáni kereslet 2007-2008 óta erősen megnőtt, és azóta is tartja magát. A kompakt gépeket már két-három évvel ezelőtt kinyírták az okostelefonok. Ez látszik azon is, hogy a gyártók egyre kevesebb kompaktot mutatnak be. Általában csak a csúcskompaktoknak, vagy a speciális kialakítású (ultrazoom, nagyszenzoros, strapabíró) termékeknek van még némi piacuk.

chartoftheday_5782_digital_camera_shipments_n

A statisztikát a statista.com készítette

Bevallom őszintén, egyrészt sajnálom a gyártókat, mert rengeteg pénztől esnek el, ami megint csak nekünk, felhasználóknak lesz rossz (kevesebb jut a fejlesztésre, kevesebb igazán jó, vagány termék kerül a polcokra, csökken a kísérletezés iránti hajlam stb.), kevesebb pénz jut a szakmával foglalkozó médiumoknak, másrészt örülök neki, hogy végre megszabadultunk attól a sok esetben borzasztó képminőségű kis műanyag vackoktól, amivel elárasztották korábban a piacokat. A jó ötletekkel, jó termékekkel előálló cégek továbbra is jelen lesznek, cserébe drágábban tudják majd adni a fotómasinákat. A drágulás egy már mostanában is kellemetlenül jelentkező tényállás, ami elsősorban a kevésbé fizetőképes vásárlóközegnek fáj.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...