Működés II.
Az Olympus sajtóanyaga szerint az E-M1 Mark II-ben található 5-tengelyes, képérzékelő mozgatás elvén működő képstabilizációs rendszer már 5,5 FÉ előnyre képes, ami ráadásul egészen 6,5 FÉ-ig növelhető, ha az Olympus beépített stabilizátoros objektívjeivel együtt használjuk. Ez azt jelenti, hogy jelenleg két lencserendszerrel, tehát az M.Zuiko ED 12-100 mm F4 IS PRO-val és az M.Zuiko ED 300 mm F4 IS PRO-val élvezhető ez a döbbenetes teljesítmény (a jövőben nyilván bővülni fog a kompatibilis, beépített IS-sel rendelkező termékek köre).
Kattints!
Felcsavartam hát a 12-100 mm F4 PRO-t a vázra, és kipróbáltam, mire képes a rendszer; ennek eredménye a fenti ábrán látható. Tudni kell, hogy nem lehet váltani csak objektív/csak váz stabi között, ezek automatikusan, együttesen dolgoznak (ha az Olympus objektíveken található kapcsolóval kikapcsoljuk az IS-t, akkor a váz menüjében nem lehet azt újra bekapcsolni). A menüben csak az objektív IS prioritást kapcsolhatjuk be/ki. Továbbá van egy olyan bejegyzés is, ahol eldöntheti a fotós, hogy sorozatfelvételkor fps prioritást szeretne-e, vagy inkább beton stabil képeket.
Természetesen kipróbáltam a képstabilizációs rendszert „márkaidegen” objektívvel is, így hát felcsavartam a Panasonic 12-35 mm F2.8 Power O.I.S. optikáját az E-M1 Mark II-re. Itt már lehetett külön-külön használni az objektív, illetve a szenzor stabilizátorát, ahol alábbi eredmény született:
Kattints!
Amint a képen is olvasható, a Panasonic objektívjébe épített mozgó lencsetag nem képes, nem hajlandó együttműködni a mozgó szenzorral, így együttes használatuk nem lehetséges.
A fenti kisfilmen az Olympus 12-100 mm F4 IS PRO objektívjével együtt használt E-M1 Mark II váz stabilizációs rendszerének hatékonysága látható videofelvétel közben. Érdekesség, hogy a filmezéshez a mechanikus bemozdulás gátlás mellé digitális stabilizátort is aktiválhatunk – ez utóbbi Full HD és 4K módokban egyaránt elérhető, ám látószög szűkülésével jár (képkivágás):
Az Olympus OM-D E-M1 Mark II csúcskategóriás fényképezőgépben két, egyenként négymagos processzor dolgozik, így ezek együttes munkájának eredménye az, hogy a gép egyszerre képes elvégezni a rábízott feladatköröket: AF, sorozatfelvétel, képfeldolgozás, kártyára írás – mind belassulások nélkül. A készülék autofókusz rendszere hibrid összetételű, azaz kontraszt- és fázisérzékelés egyaránt működik. 121 AF mező áll rendelkezésünkre, melyek közül mindegyik keresztirányú (függőleges és vízszintes) érzékelésre is képes. Többféle fókuszmód közül választhatunk:
Az egyszeri mellett a folyamatos AF, a kézi, a folyamatos+követő mellett az egyszeri+manuális, valamint az előre beállított kézi közül választhatunk. Az AF mezők kiválasztásakor rendelkezésünkre áll az összes, egy, csoport, illetve klaszter:
Automatikus élességállításkor, ha tudjuk, hogy milyen távolságtartományban helyezkedik el a követendő téma, akkor azzal is felgyorsíthatjuk az AF működését, ha bekapcsoljuk az AF korlátozást.
Ennek keretein belül beállíthatjuk a tól-ig tartományt, amit a rendszer méterben értelmez:
A folyamatos élességállítás esetében a követőfókusz „erejét” is beállíthatjuk gyenge és erős között -/+2, azaz összesen négy fokozatban. Ha nem vagyunk biztosak dolgunkban, akkor hagyjuk ezt az értéket a gyári nullán. Próbáim során azt vettem észre, hogy közeli témáknál 0-2 közötti érték a megfelelő, míg távoli, véletlenszerű mozgást végző célpontoknál a -2 vált be. De a megfelelő érték függ a téma kontrasztosságától (pl. világos égbolton sötét színű repülőgép) is, így érdemes kísérletezni vele.
Az előre beállított MF (kézi fókusz) 0,1-999,9 méter közötti értékekre állítható be. Az E-M1 Mark II esetében van arra is lehetőség, hogy MF használata során a fényképezőgép emlékezzen kikapcsolás után is az előzőleg használt fókusztávra.
Érdekesség, hogy a követőfókusz hatékonyságát az E-M1 Mark II-ben többféle tényező is befolyásolja. Egyrészt segít a beépített giroszenzor, amely a kamera mozgatásakor az irányt közli az AF rendszerrel, így az azokra az AF mezőkre képes jobban odafigyelni, melyek a megadott irányban találhatóak. Másrészt a már elkészített képeket is bevonja az elektronika a kalkulációkba (éles volt-e az aktív AF mező alatti témarészlet).
Ám az E-M1 Mark II követőfókusza nem csak a fentiek miatt olyan hatékony, hanem a dSLR vázak működésében való eltérés miatt is: míg a tükörreflexes fényképezőgép esetében a kép készítésekor a tükröt fel kell csapni, így az egy rövid időre kitakarja az AF szenzort, így mindig akad egy kis megszakítás a folytonosságban. Ezzel ellenben az E-M1 Mk II-nél (szinte) folyamatosan működhet az AF követés, hiszen nincs tükör, ami kitakarja az AF modult, csupán a redőnyzár állhat a beállított záridő idejére útba (mivel itt az AF magán a képszenzoron zajlik). Főleg az elektronikus zár használatával (elektronikus első redőny) érhetünk el nagyon pontos témakövetést, ezért így 18 kép/mp a lehetséges csúcssebesség.
Egy érdekességre lettem figyelmes a fókuszkövetés próbálgatása során: kint a szabadban, ahol épp egy sólyom és egy szarka légi civakodását fotóztam (mechanikus zárral, 15 kép/mp sorozatsebességgel), szinte tökéletesen „tapadt” az AF mező a kiválasztott madárra, ám stúdióban, ahol fehér háttér előtt egy sötétkék játékkockát próbáltam lekövetni, az AF mező csak többszöri próbálkozás után akadt meg a célponton. Ennek ellenére elmondhatom saját tapasztalataim alapján, hogy az E-M1 Mark II követőfókuszának teljesítménye beérte a csúcskategóriás dSLR vázakét!
