Képminőség
A Panasonic DC-G9 képminőségét a fényképezőgép saját JPEG motorja és az Adobe Camera RAW 10.1.0.864 által átalakított fájlok alapján vizsgáltam. A fényképezés során egyrészt a Panasonic-Leica DG Vario-Elmarit 12-60 mm F2.8-4 Asph. Power O.I.S. objektívet, másrészt a nemrég tesztelt Panasonic-Leica DG Elmarit 200 mm F2.8 Power O.I.S. lencserendszert használtam. A G9 képérzékelője előtt sincsen aluláteresztő szűrő, így ezekkel az objektívekkel nagyon jó képminőségre számítottam. Gépen belül kikapcsoltam az összes lehetséges zajszűrést; fotóstílusnak a „Standardot” kapcsoltam be (0, 0, -5, 0, 0 paraméterekkel). Első lépésként a szokásos tesztábrámat fényképeztem le az érzékenység teljes tartományát használva, hogy kiderítsem, mennyire romlik a képminőség ISO 25600 felé haladva, íme:
Kattints!
Balra mindig a fényképezőgép saját JPEG állományai, míg jobbra az ACR konverziók láthatók. A készülék saját JPEG motorjára vonatkozóan azt tudom leírni, hogy ha a legfinomabb részleteket is meg szeretnénk menteni, akkor ne menjünk ISO 1600 fölé, mert ez az az érték, ahol már látszik némi minőségromlás. ISO 3200 környékén a vörös csatorna már picit kezd elszabadulni, ami azt jelenti, hogy a vöröses árnyalatú téma kevésbé lesz részletgazdag. Meglepő módon az ISO 6400-as érzékenység is egész jól használható, de elsősorban olyan témáknál, ahol túlnyomórészt homogén, kevésbé részletgazdag tartalom található.
Ha a RAW fájlokból építkezünk, kb. 1-1,5 FÉ-t nyerünk, azaz ISO 3200-4000 is megtartja a részleteket. Valamiért elszabadulnak a vörös színek ISO 6400 fölötti értékeken RAW híváskor, így az amúgy „életmentő” ISO 12800 még épphogy, az ISO 25600 pedig már egyáltalán nem használható. Próbálkoztam az ACR-rel, és a Raw Therapee-val, mindkét esetben ugyanaz lett az eredmény (az újabban Windows alatt is futó Darktable még nem támogatja a G9 RW2 fájljait).
A nagyfelbontású mód egy nagyon érdekes és hasznos szolgáltatás, ahol nem csak egyszerűen nagyobb felbontású képeket kapunk, hanem több részleteket, illetve akár magas ISO értéken készült fotót leméretezve 20 MP-re, teljes zajmentességet.
Kattints!
A fenti összeállításban (balról jobbra haladva) a 80 MP-es, a 40 MP-es, valamint a 20 MP-es képekből látszik egy-egy 100%-os kivágás. Már itt is egyértelmű a dupla képméret (80 MP) előnye.
Kattints!
Azonban a nagyfelbontású mód azonban akkor mutatja csak ki igazán a foga fehérjét, ha a magasabb érzékenységi értékeken, pl. ISO 1600-on lőtt felvételeket méretezzük le a natív 20 MP-es méretre: a zaj teljesen eltűnik! Pont ezért sajnálatos és érthetetlen, hogy a nagyfelbontású mód felső érzékenységi határa az ISO 1600. A fentiekből kiindulva talán még az ISO 6400-as fényképek is teljesen zajmentesek lehetnek úgy, hogy közben jóval több finom részlet maradna meg, mint 20 MP-en. Valószínűleg az elektronikus zár miatt van ez az ISO korlát, de ha lehet, én a mérnökök helyében keresnék valami megoldást, mert nagyon megérné!
Kattints!
A DC-G9-cel szépen meg lehet menteni a helytelen expozíciós értékekkel készített fényképeket. A bebukott és a (majdnem) kiégett képi részleteket is javarészt vissza lehet hozni a látható tartományba. Bár a bebukott részeknél némi zajosodás látható, sávosodással nem találkoztam. A fenti képrészlet tartalmaz olyan elemeket, amelyekről azt hittem, hogy teljesen bebuktak, de mégis meg lehetett menteni.
Kattints!
A kiégett, illetve a kiégés felé hajló részekről sem kell lemondani, noha a 4/3 méretű szenzor azért itt már erősen feszegeti a határokat. Az égbolton a felhők mintázatát szerettem volna láthatóvá tenni.
A Panasonic DC-G9-cel készült képmintákat itt és itt (a Panasonic-Leica DG Elmarit 200 mm F2.8 Power O.I.S. képmintái is a G9-cel készültek) találjátok.
