Gyakran találkozom online fórumokban olyan kijelentésekkel, hogy a „CaNikon vázamon a SamSigTamTok objektívem sz@r képet ad, ezért valószínűleg fos az összes ilyen utángyártott optika”. Sőt, a számos rossz tapasztalat miatt már évekkel ezelőtt kialakult egyfajta félelem ezek ellen az amúgy igen jó minőségű lencserendszerek ellen, hiszen több az elé-mögé fókuszáló, torz geometriájú darab, mint az „eredetiből”. De miért van ez így, és tényleg így van-e? Okkal olcsóbb egy gyártóidegen termék?
Már rég nem azt a kort éljük, ahol egy egyszerű csavarmenetes uborkásüveget felcsavarunk a (filmes) vázra, majd beállítjuk az objektíven a rekeszt és a fókuszt, azt örülünk a kinyomtatott kis papírfotónak. A digitalizáció hozadéka, hogy minden elektronikus, mindent processzorok vezérelnek adott utasításkészletek és paraméterek alapján, minden alkatrész kommunikál egymással, az elkészített képeket pedig a kinagyított pixelek alapján ítéljük meg 32”-os (vagy még nagyobb képátlójú), 4-6-8K felbontású monitorokon.
Egyrészt sokkal kisebbek lettek a gyártási tűréshatárok, másrészt a „nagyítóval vizsgált” képen csak az nem talál „hibát”, aki nem akar. Mi tehát a helyzet a gyártóidegen optikákkal? Miért nem lehet (tényleg nem lehet?) olyan a végeredmény, mint egy „eredeti” obival?
A korszerű tervezőszoftverek, a több évtizedes tapasztalat, a kiváló minőségű alapanyagok már az összes objektívgyártónál jelen vannak, úgymond alaptartozékuk a működéshez. Elég, ha kézbe veszünk egy modern SamSigTamTok objektívet (direkt nem akarok konkrét márkát írni, hiszen mindegyikre vonatkozik), elolvassuk a műszaki leírását, és máris beláthatjuk, hogy óriási minőségbeli különbség már nem jellemző az egyes gyártók termékeire. A minőségellenőrzéssel sincs gond, a kisebb gyártók gyakran még nagyobb figyelmet fordítanak a legyártott darabok ellenőrzésére.
Egyszerűen arról van szó, hogy a Canon az EF és a Nikon az F bajonettek titkait – érthető okok miatt – egyszerűen nem adja ki más gyártóknak, így azok kénytelenek voltak visszafejtéssel rájönni az elektronikus kommunikáció részleteire. A bajonettekkel kompatibilis objektívek tervezését, gyártását nem tiltja semmiféle törvény, és önmagában az elektronikus kontaktokon keresztül haladó adatfolyam visszafejtése sem illegális; egyforma, az eredetivel megegyező optikai formulát használni viszont nem lehet, azt szabadalmi jogok korlátozzák. Nos, mivel a márkaidegen gyártók semmiféle támogatást nem kapnak az „eredeti” gyártóktól, ezért nincs garancia a 100%-os kompatibilitásra, és a visszafejtések sem teljesen tökéletesek.
A gyártók termékeiben (vázak, objektívek, vakuk, adott esetben akár portrémarkolatok is) komoly elektronika végzi a vezérlési feladatokat, és ahhoz, hogy pontosan úgy dolgozzon a rendszer, ahogyan azt elvárják tőle, az szükséges, hogy a részegységek kommunikáljanak egymással. Minden legyártott eszköznek van egy gyári tól-ig működési tartománya (tűréshatára), amit a gyári tesztelés, próbapadozás után a termék (itt objektívre gondolok elsősorban) vezérlőszoftverébe belekódolnak. Ha tehát egy obit felcsavarok egy vázra, akkor a fényképezőgép ki tudja olvasni abból, azaz annak firmware-éből, hogy „24 mm-en két századnyit eléfókuszálok, 35 mm-en három ezredet mögé, 50 mm-en pontos vagyok, 70 mm-en két tizeddel megint mögé élesítek”, így a váz automatikus élességállításkor úgy tudja menet közben módosítani a fókuszmotor meghajtását, hogy a páros éles képet adjon. A fényképezőgépek alapszoftvereiben egy ideje már a gyártó saját objektívjeinek geometriai korrekciós adatai is el vannak tárolva (vignettálás, színezés, hordó- és párnatorzítás stb.), ezeket profilokként lehet be- és kikapcsolni.
Ha egy gyártóidegen objektívet csavarunk a fotómasinára, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a váz kommunikálni fogja vele ezeket a korrekciós adatokat (fókusz és profilok), így előfordulhat, hogy az adott optika nem lesz tökéletes képű, noha az úgy hagyta el a gyártósort, hogy önmagában véve hibátlan. Mivel a vázakban (jellemzően a külön AF modullal rendelkező tükörreflexes gépekben) is lehetnek eltérések, amik ugyan elég kicsik ahhoz, hogy hibásnak minősüljenek (tehát még tűréshatáron belül vannak), de máris okozhatnak pontatlanságot rendszerként egy gyártóidegen objektívvel, hiszen azt a lencserendszert eredetileg egy „tökéletes”, azaz teljesen sztenderd paraméterekkel bíró fényképezőgéphez hangolták. A legbalszerencsésebb eset az, amikor a megvásárolt (márkaidegen) objektív ugyan még tűréshatáron belül van, de mondjuk annak az egyik végén, és azt egy olyan vázra csavarjuk fel, ami szintén még a gyári tartományon belül mozog, de már ott is a határvonalakat feszegeti. A két elhangolt vas egymással nem kommunikál, így esély sincs arra, hogy éles, geometriailag is jó képet kapjunk.
Ha ekkor a vásárló csak magát az optikát küldi beállításra, akkor utána ugyan tényleg jobb lesz valamivel a képminőség (mivel – ha lehet – azt a gyártási átlagértékekre állítják), de tökéletes csak akkor lehet – ha egyáltalán -, ha párban a vázzal kerül a szervizbe, hogy ott a technikusok egymással hangolják össze a két eszközt. Hogy ezt a szervizlátogatást elkerülhessük, egyre több gyártó kínál olyan dokkoló állomást, amivel a fotós otthon, saját magának tudja belőni a rendszert. Az USB csatlakozású dokkolót összekötjük számítógépünkkel, rácsavarjuk a hangolandó objektívre, majd elindítjuk a dokkoló vezérlőszoftverét, amiben jellemzően csúszkákkal lehet az elé és a mögé fókuszálás mértékét korrigálni. A dokkoló a „Beállítások mentése” parancs után az objektív firmware-ébe írja a módosított paramétereket, így némi próbálgatás után akár meg is oldódhat az eredeti probléma.
Egyrészt pont emiatt a „hibalehetőség” miatt, másrészt a kisebb költségek (pl. reklám) miatt lehetnek kedvezőbb árúak a márkaidegen termékek, holott minőségük hasonló, vagy azonos az „eredetiével”. Cserébe viszont a fotósnak be kell vállalnia némi rizikót, hogy nem lesz elsőre penge a szettje. Megéri? Szerintem igen, ráadásul a tükör nélküli rendszerkompaktoknál már nem téma a fókusz pontatlansága. (Felhasznált irodalom: digital-slr-guide.com, photo.stackexchange.com, photo.stackexchange.com, en.wikipedia.org)
A Sigma Artok a legjobb objektívek közé tartoznak, de ha vennék csak dokkolóval.
Nem kell feltétlenül hozzá dokkoló, nekem 35 Art-om van és nem igazán van fókusz problémám, igaz nem 32″-os monitoron sasolom a pixeleket. Szerintem az eredeti Nikor sem jobb csak kb. pont a duplájába kerül… Amúgy sajna a gyári objektivekkel is vannak problémák, tehát nemcsak szoftver kérdése hanem a minőség kontrol hiánya!
Ennek ellenére a profik még mindig előszeretettel ajánlanak kezdőknek belépő szintű DSLR-t, gondolom, azért, hogy szívjon az új generáció is, ha már ők anno végigzongorázták a front- és backfókusz ötven árnyalatát. (Na, ezt a képzavart csináljátok utánam!)
Amúgy, ha rajtam múlna, MINDEN olyan termék esetén, ahol egy vagy több alkatrészt fizikailag hozzáférhető interfészen keresztül lehet csatlakoztatni, kötelezném a gyártókat, hogy tegyék publikussá az interfész specifikációját. Mostmár nem tudom, hogy én vagyok-e a hülye vagy világ többi része, de furcsának tűnik, hogy senki nem reklamált még azért, hogy a jelenlegi gyakorlat a tisztességtelen verseny minősített esete.
Meg az eladók is. Multikban rendszeresen látom az első gépes anyukákra lecsapó eladókat. Úgy viszik őket be az erődbe, hogy az már művészet. Pedig ők csak nyaralásra meg a gyerek ovodai farsangjára kerestek gépet és örömmel viszik a pénztárhoz a dögnehéz dslr-eket, hogy majd mostmár ők is olyan képeket lőnek a kitobikkal mint a natgeo címlapja.
Az ugynevezett „gyari” objektiv sem garancia arra, hogy jo legyen. Sajat tapasztalatbol tudom, es vadi uj, feher objektiv volt, piros csikkal…. Es nemcsak az volt a gondom vele, hogy front- vagy backfokuszos, hanem hogy inkonzisztens, azaz ossze-vissza hol a tema ele, hol pedig moge fokuszalt. Es ez nem szoftver vagy beallitasi hiba volt…Egy elonye valoban van a „gyari” obinak: ha a vaz tamogatja, akkor a peremsotetedes, a geomatriai torzitas es a szinhiba automatikusan csokkentheto, igy a gyarto kicsit trehanykodhat, mert egy optiakailag gyengebb objektivvel jobb eredmeny erheto el a szoftveres utomunkaban nem jartasak szamara is.
Kesztionak igaza van, hogy szabvanyositani kellene, csak ez nekunk, mint fogyasztonak kedvezne, de a gyartoknak meg nem, ott a profit maximalizalasa a cel, a tobbire szandekosan tesznek. Pl. a mobiltelefontoltok csatlakozoi mar majdnem egyformak (kiveve a gyevi birot, persze), de mi ertelme van, az annyifele DC tapcsatlakozonak? Pl. a Sony annakidejen a Discman-jainal direkt a minuszt hozta ki a kozepen!