Lezuhant egy fotósokat szállító sétahelikopter New Yorkban

Emlékszem, hogy 2012-ben, amikor a Nikon jóvoltából pár kollégával kimehettem New Yorkba, mi is részt vettünk egy sétarepülésen, ahol a frissen bejelentett Nikon D800 fényképezőgépeket tehettük próbára. Bár eléggé „tele volt a nadrágom”, a repülés során semmiféle probléma nem merült fel, mindenki remekül érezte magát – egy életre szóló élmény volt. Most azonban öt fotós (négy férfi és egy nő) az életével fizetett a különleges szolgáltatásért.

Az áldozatok egy ajtó nélküli helikopterrel szálltak fel, ami még szebb, még jobb minőségű képek készítését teszi lehetővé, hiszen nincs ott a zavaró plexi az objektív és a téma közt. Végül pont ez lett a vesztük: az ajtó nélküli légi járműveknél ugyanis – érthető okokból – sokkal szigorúbbak a biztonsági előírások, így a hevederrendszer, amivel az utasokat az ülésekhez rögzítik, is sokkal erősebb, „szorosabb”, azaz nehezebben oldható. A zuhanás során a helikopter lassan ereszkedett az East Riverbe, maga a becsapódás valószínűleg csak kisebb sérüléseket okozhatott a bent ülőknek. Azonban a pánik bénító hatása és a nyitott ajtónyílásokon bezúduló víz esélyt és időt sem hagyott az utasoknak arra, hogy kioldják magukat a hámból. Bár a pilóta megmenekült, az öt fotós belefulladt a vízbe.

A baleset helyi idő szerint este hét óra körül történt; az első segélyhívások pár perccel ezután érkeztek be a segélyhívó-központba. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi okozta a balesetet; a pilóta segélyhívást adott le, ahol motorhibát említett a központnak, de azóta szó esett arról is, hogy valószínűleg az egyik utas véletlenül aktiválta az üzemanyagpumpa vészleállítóját. A helikopterek fel vannak szerelve vészhelyzetekben gyorsan felfúvódó, a talpakra felerősített mentőgumikkal, ám ezek most nem tudták megmenteni az utasok életét. (Forrás: petapixel.com)

Videó forrása: ABC News

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...