A Tamron immár a második generációját gyártja az igen népszerű, 24-70 mm-es gyújtótávolsági tartományt nyújtó alapzoomjának, amit eredetileg 2012-ben mutattak be az illetékesek a fotós közönségnek. A 2017-ben érkezett SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 kívül-belül hozzá lett igazítva a Tamron megújult termékdizájnjához, így nem csoda, hogy a márka többi újdonságával azonos stíluselemeket hordoz (például a „selymes”, ezüstös díszítő csík a bajonett fölött, vagy az újratervezett gumibevonat a fókusz- és a zoomgyűrűn). Bemutatómnak azonban nem célja a régi és az új változat egymással való összehasonlítása, hiszen korábban már írtam egy kimerítő tesztet a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD-ről.
A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 időjárásálló felépítésű, tehát a szigetelések megvédik a lencserendszert a vízcseppek és a por kártékony hatásaitól, de azért érdemes észben tartani, hogy az igazi védelemhez egy szintén időjárásálló vázra és józan észre is szükségünk lesz. Csöpögő esőbe, hószállingózásba én minden további nélkül kimerészkednék ezzel a remek anyagminőségű optikával, de szakadó esőben, sivatagi porviharban semmi keresnivalója.
A full frame méretű szenzorokat is kirajzoló objektív optikai rendszere összesen 17 lencsetagból áll, amik 12 csoportba rendezve kerültek a tubusba. A lencsetagok között számos különleges is megtalálható: az objektív két extra fénytörésű (XR) elemet, három alacsony szórású (LD) lencsét, illetve három egyetlen üvegből formázott aszférikus lencsét tartalmaz egy hibrid aszférikus lencsetag mellett. A speciális üvegelemek szerepköréhez tartozik a színhiba és a torzítások kiszűrése – hogy milyen sikerrel járnak el ebben a feladatban, azt majd később meglátjuk. A gyártó ezt a terméket eBAND lencsebevonattal is felvértezte, amivel a szellemképek és a becsillanások szűrhetők.
A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 24 mm-es állásban a legrövidebb. A zoomgyűrűhöz közel helyezett kapcsolóval ezt a pozíciót rögzíthetjük is, így hordozás közben, lefelé lógatva sem zoomol ki az objektív. 70 mm-es állásban 31 milliméterrel lesz hosszabb az objektív, amihez a felhelyezett napellenző további 35 mm-t ad. Az említett napellenző egyébként reteszelt, tehát ha a bajonettre felcsavarjuk, akkor már csak a kioldó szemölcs megnyomásával tudjuk lecsavarni a tubus elejéről. Ez nálam egy piros pontot jelentő szolgáltatás, hiszen így nem olyan könnyű elhagyni ezt a kiegészítőt.
Az objektív tubusán két kapcsolót találunk: az egyikkel az automatikus és a kézi élességállítás között válthatunk, míg a másikkal a beépített képstabilizátort kapcsolhatjuk be, vagy ki. A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 a gyártó ultrahang alapú fókuszmotorjával van felszerelve, ami egyrészt nagyon gyorsan, másrészt teljesen hangtalanul végzi a dolgát. Természetesen kézzel is belenyúlhatunk az AF működésébe, így egy apró korrekció miatt nem kell MF állásba kapcsolni a fókuszt.
Amint az a fenti animáción látható, a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 a közepes/nagyobb méretű vázaknak is jól áll. Például a teszthez használt Canon EOS 5Ds R vázon remek egyensúlyt alkotott.
A zoom- és a fókuszgyűrű pontosan, akadásoktól mentesen jár. Előbbit kb. 70 fokban, utóbbit kb. 90 fokban lehet elforgatni két végállása között. Az én ízlésemnek kissé vékony a bajonetthez közelebb eső fókuszgyűrű, ha tehetném, egy legalább másfélszer ilyen széleset kérnék az objektívre.
A 111 x 88,4 mm-es (Canon változat) mérethez 905 grammos tömeg társul; a szűrőmenet átmérője 82 mm, így nem lesz túl olcsó az objektív szűrőzése. A legkisebb tárgytáv 38 cm, ami a szenzor síkjától értendő. A blende írisze kilenc darab lekerekített lamellából áll, ezért szinte biztosra vehetjük a kellemes háttérelmosást (lásd majd a képmintákon). A fenti animáción is látszik, hogy zoomoláskor a hátsó lencsetag a tubus belsejébe visszahúzódik, tehát nem egy zárt rendszerrel van dolgunk (a bajonettet körbeölelő gumigyűrű megfelelően szigetel, így nem kell tartani a por, vagy a folyadék bejutásától):
Természetesen a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 az összes paramétert átküldi a váznak, így azok meg is jelennek a képek EXIF adataiban. Az EOS 5Ds R váz menüjében az objektív rendes nevén szerepel és a korrekciós funkciókat bár be lehet kapcsolni, alkalmazni nem fogja a javításokat a váz.
Még egy észrevétel, mielőtt rátérnék a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 képminőségének vizsgálatára: az objektív kompatibilis a Tamron TAP-IN dokkolójával, így finomhangolható például az AF, vagy a stabilizátor. Apropó stabilizátor: a Tamron 5 FÉ előnyt ír a rendszerre, hát lássuk, valóban hozza-e ezt a szintet:
Kattints!
Mindig hangsúlyozom, hogy egy-egy képstabilizátor hatékonysága nem csak magától a műszaki tartalomtól, hanem a fotós fizikai és lelki állapotától is nagymértékben függ. Amint azt a fenti ábra mutatja, a próba pillanatában 70 mm-es állásban 1/5 mp kitartására voltam képes a rendszer segítségével. Az általános használat során kb. 3,5-4 FÉ előnyt tapasztaltam.
Zoomobjektívről lévén szó, arra is kíváncsi voltam, hogy a gyújtótávolság váltása során milyen mértékben mászik el a középpont, illetve megtartja-e az objektív az előre beállított élességet (parfokalitás). Elsőként lássuk a középpont elmozdulásának mértékét:
Ehhez a két vizsgálati ponthoz (is) szokás szerint a Manfrotto 055-ös állványomat használtam a brutálisan masszív 490-es gömbfejjel, és a fényképezőgépet 2 mp-es időzítőre állítottam az esetleges rezgések kiküszöbölése érdekében. Az objektív eleje kb. 50 cm-re volt a tesztábrától; az elmozdulás, ami szinte az összes zoomobjektívnél megfigyelhető jelenség, nem volt vészes.
Az előre manuálisan beállított élesség megmaradt. 70 mm-es állásban azért tűnik kissé életlennek a kép, mert a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 a zoomtartomány végén valamivel lágyabb képet ad, mint 24, vagy 35 mm-en, de ezt majd lentebb részletesebben kitárgyalom.
A geometriai torzítások a kategórián belül megszokott mértéket öltötték. A hordótorzítás viszont még 50 mm-en is megfigyelhető maradt. A fenti animációban a képkorrekciós profil ki volt kapcsolva (mint az összes többi kép esetében is), a fényképezőgép RAW állományait az Adobe Camera RAW (ACR) legújabb, 10.3.0.933-as verziójával alakítottam JPEG fájlokká.
No, azt már tudjuk, hogy a gyártó többféle műszaki megoldással próbálja kivédeni például a színhibák megjelenését – úgy tűnik, hogy a speciális lencsetagok és az eBAND bevonat remekül végzik a dolgukat, hiszen se 24 mm-en, se 70 mm-en, se a kettő között nem láttam például lilás él-elszíneződést (CA).
A filmkészítőknek lehet hasznos információ, hogy a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 a teljes zoomtartományban jól látható fókuszlégzést produkál, így az élességállítási tartomány két végpontja között változik a látómező. A fókuszlégzés mértéke egyenes arányban nő a gyújtótávolsággal, tehát 24 mm-en kisebb, 70 mm-en nagyobb a jelenség mértéke.
A peremsötétedés, avagy vignettálás is jelen van, ami nem is csoda, hiszen full frame méretű szenzor köré épített gépen vizsgálódtam. 24 és 35 mm-es értéken F8 körül szűnik meg teljesen a peremsötétedés, de 50 mm-en és fölötte már F5.6 is tisztának mondható. Ha bekapcsoljuk a képjavító profilt és/vagy manuálisan húzgáljuk a vignettálás korrigálására szánt csúszkát, akkor különösebb képminőség-romlás nélkül seperc alatt eltávolíthatjuk ezt a „hibát”.
Végül lássuk, hogy milyen a Tamron 24-70 mm-es zoomjának a képélessége! A képmintákon is láthatjuk majd azt, amit a tesztábrákon is tapasztaltam, íme:
Kattints!
24 mm-es állásban már teljesen nyitva, azaz F2.8-on álló rekesszel is éles, kontrasztos volt a tesztábra közepe; a blende szűkítése során sem vettem észre óriási különbséget – a diffrakció hatása F11 fölött kezdett látszani. A kép sarkaiban már más a helyzet: ha mindenhol egyenletes képminőséget szeretnénk, akkor kb. F5.6-ra kell leszűkíteni a rekeszt.
Kattints!
35 mm-en szinte ugyanazt írhatnám le, mint fentebb, talán annyi a különbség, hogy a kép sarkaiban már F4-F4.5-ös értéken is sokat javul a képminőség.
Kattints!
50 mm-en valamivel lágyabb az objektív rajza, mint mondjuk 35, vagy 24 mm-en, de a kép közepe F2.8-on itt is jónak mondható, és sokat, avagy látványosan nem javul tovább szűkített rekesz mellett sem. A sarkokban F5.6-tól kifogástalan a kép.
Kattints!
Végül 70 milliméteres gyújtótávolságon a leglágyabb a Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 rajza, amin a rekeszelés sem változtatott. A kép sarkai igazán F8-as rekeszértéken válnak „kifogástalanná”. Többször nekifutottam a 70 mm-es vizsgálatnak, de mindig ugyanez, a fentebb látható eredmény fogadott. A képmintákon is látható, hogy az objektív ezen a telefotó értéken „álomszerű”, lágy rajzot produkál, ami kellemes hatású, de nem mindig kívánatos.
Értékelés
A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 még szebb, masszívabb külsővel hódít, mint elődje, az SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD. Időjárásálló felépítése és hatékony képstabilzátora külön pluszpontot ér csakúgy, mint az automatikusan reteszelődő napellenző, vagy a kellemes fogású gumírozás a vezérlőgyűrűkön. Nem hátrány a termékregisztráció után életbe lépő 5 éves garancia sem, ami külön megnyugtató hatással lehet a fotós lelkivilágára. Jó dolog a TAP-IN konzollal való paraméterezés lehetősége, ahol például az AF működését tudjuk témánknak megfelelően beállítani (kár, hogy az objektív tubusán nincs egyfajta váltógomb, amivel esetleg több beállítás közt is válthatnánk). Gyorsult az AF, színhibának pedig nyoma sincs. Bár az újonc optikai formulája nagyon hasonlít a korábbi verzióéhoz, ott nem tapasztaltam ekkora mértékű „képlágyulást” 70 mm felé haladva. F5.6 bizonyult afféle „aranyértéknek”, azaz ezen a rekeszértéken mindenhol tökéletes rajzot kínál a lencserendszer. A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 jelenleg bruttó 429 900 forintos áron vásárolható meg a Tripont Foto Video Kft. szaküzletében, illetve webshopjában. Mindezeket a tényezőket számba véve merem ajánlani ezt az alapzoomot! Jár neki az „Ajánlom”!
Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2
A Tamron SP 24-70 mm F2.8 Di VC USD G2 objektívet a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam a bemutatóhoz. Az objektív műszaki adatlapja itt található.
