Bevezető, külsőségek
Oké, van némi költői túlzás a címben, de tény és való, hogy a képminták egy részének elkészítésekor gyakorlatilag mozgó kocsmának nézték a szúnyogok a nyakam. Hatalmas dudorokkal tértem haza – no, de mindegy, lássuk a Panasonic legújabb utazógépét, a DC-TZ200-at!
A Panasonic DC-TZ200 – amint az a nevében található „TZ” (Travel Zoom) rövidítésből is kiderül – egy kompakt utazó fényképezőgép, aminek Leica optikája ekvivalens 24-360 milliméteres átfogást kínál. A digitális gépek hőskorában még sokan fél karukat adták volna egy ilyen 15-szörös átfogású lencserendszerrel szerelt gépért (a tízszeres nagyítás is ritkaság volt), mára azonban tényleg csak a zsebkompaktoknak maradt meg ez a „csekély” átfogás (gondoljunk csak a 83x, 125x zoomokkal szerelt gépekre). Azonban a Panasonic DC-TZ200 optikája még így is az élvonalban van ebben a kategóriában – főleg, ha figyelembe vesszük azt is, hogy itt nem egy zsebpiszok méretű képérzékelőre kell megfelelő minőségben kivetíteni a képet, hanem egy 1”-os lapkára. Igen, a TZ200-ban egy 20 MP-es BSI CMOS szenzor található, aminek érzékenységét natívan ISO 200-12 800 közti értékekre lehet állítani (ez a tartomány lefelé ISO 80-ig, míg felfelé ISO 25 600-ig terjeszthető ki).
A TZ200 egy letisztult és immár ezerszeresen bevált vonalvezetést követ, aminek köszönhetően akár egy ingzsebben is elfér. Igaz, az ergonómiája elmarad egy csúcskategóriás tükörreflexes gépétől, cserébe viszont olyan funkciókat és szolgáltatásokat élvezhetünk bárhol és bármikor, amit egy nagyobb gép már a mérete és a súlya miatt sem nyújthat. Egyébként a készülék fogása az előlapon elhelyezett gumicsíknak és a hátoldalon található hüvelyktámasznak köszönhetően egyáltalán nem rossz, és akár hosszabb távon kézben tartva sem kényelmetlen. Még mielőtt továbbmennénk: az a kis kerek ablak a „markolat” és az optika közt az AF segédfény.
No, a fotómasina hátoldala már sokkal izgalmasabb, mint az előlap: kellemes meglepetés, hogy a TZ200 elektronikus keresővel is fel van szerelve, így erős napsütésben – vagy egyszerűen csak megszokásból – akár szemhez emelve is komponálhatunk. A kereső kicsi (0,21” átmérő), képe kissé sötét, de felbontása elég magas ahhoz (2,33 MP), hogy jól használható legyen. A próba során jómagam szinte csak az EVF-fel használtam a gépet, noha a hátsó, érintésérzékeny kijelzőnek sincs rossz képe. Természetesen szemünkhöz passzolóra állíthatjuk a dioptriát, így rövid- és távollátók egyaránt használhatják akár szemüveg nélkül is a fényképezőgépet. A kezelőfelület eléggé „panaszonikos”, így szinte csukott szemmel is használható azoknak, akik már korábban találkoztak Panasonic kompakt gépekkel (a felfelé mutató kurzorgombra szerintem hasznosabb lett volna gyárilag ráosztani az érzékenységet, de erről később).
A géptest alján fém állványmenettel és az akku/memóriakártya páros számára fenntartott fiók ajtajával találjuk magunkat szembe. A menet lehetett volna az optikai középvonal alatt, akkor könnyebb lenne a panorámaképek készítése, és esetleg akkor is hozzáférnénk az áramforráshoz, vagy a memóriakártyához, ha cseretalp lenne a gép aljára csavarva – így minden esetben le kell azt venni, ha a csapóajtó alatt bújó eszközök valamelyikéhez hozzá szeretnénk férni.
A fotómasina tetején a beépített villanóval, a módválasztó tárcsával, a be és ki kapcsoló karral, a kioldóval és az azt ölelő zoomkarral, valamint a vezérlőtárcsával és a filmfelvételt indító gombbal találkozhatunk. Felülnézetből látszik az objektívet körbeölelő vezérlőtárcsa, ami nem csak a manuális fókuszálásra fogható be, hanem a menüben számos más feladatra is felkérhető.
A Panasonic DC-TZ200 bekapcsolás után kitolja az optikát. A kis felnyíló villanó fejét ujjal lefogva akár a plafonra is elvillanthatjuk, ami kis piros pontot jelent minden esetben. A zoom két végállása így néz ki:
A készülék külsejével már összebarátkoztunk, lássuk hát, hogyan működik a jószág!
