Vége a találgatásoknak, az álmatlan éjszakáknak, a Canon végre hivatalosan is bejelentette legújabb, tükörnélküli fényképezőgépét, a full frame szenzor köré épülő Canon EOS R-t! Az új fényképezőgép négy natív objektívvel startol: az RF 24-105 mm F4L IS, az RF 50 mm F1.2L, az RF 28-70 mm F2L, valamint az RF 35 mm F1.8 IS Macro szerepel a repertoárban. Akinek ez kevés lenne, az se csüggedjen, hiszen a gyártó három bajonett-adaptert is bemutatott a rendszerhez, amelyek közreműködésével az EF és az EF-S lencserendszereket is felcsavarhatjuk az új EOS R vázra. A három adapter közül az egyik egy egyszerű közgyűrű, a második egy vezérlőgyűrűvel ellátott változat, míg a harmadik egy becsúsztatható szűrőknek fenntartott fiókot is felvonultat. Első körben nézzük, mit tud az EOS R fényképezőgép:
Sajtóközlemény
Canon új full frame fényképezőgép és objektívek – Bemutatkozik a forradalmian új EOS R rendszer
A képalkotás terén vezető Canon kompromisszumoktól mentes és ikonikus sorozatában ma büszkén mutatjuk be az új EOS R rendszert és az új RF foglalattal szerelt első fényképezőgépét. Minden képrögzítésnél profi eredményt várhatunk a jelenleg világelső termékkel, amelynek eddigi leggyorsabb1 az autófókusza és akár -6EV értékű fényviszonyok közepette is éles képet készít. Az vadonatúj RF objektív sorozatot a Canon kiváló optikai öröksége mentén fejlesztettük. A kapcsolódó kiegészítőkkel a fotográfusok és filmkészítők minden eddiginél több kreativitást és változatosabb kezelhetőséget tapasztalhatnak.
EOS R
Alapjaiban újra tervezve, az úttörő EOS R rendszer az innováció teljesen új szintjén sokkal részletgazdagabb eredményt adnak, utánozhatatlan élességgel. Az EOS R az első olyan fényképezőgép, amelynek 12-pines csatlakozója, 20 mm szenzorsíkja és 54 mm átmérője van, ezzel minden eddiginél nagyobb rugalmasságot adva az objektívek fejlesztéséhez. A nagyteljesítményű RF objektívek, a 35 mm full frame CMOS érzékelő megközelítőleg 30,3 millió effektív pixellel és a legfrissebb DIGIC 8 képfeldolgozó processzorral az EOS R rendszer mindig jó minőségű képeket készít. A folyamatos exponálás sebessége miatt felmerülő esetleges torzítást a DLO (digitális objektív optimalizáló) javítja úgy, hogy korrekciós adatokat továbbít az objektívből a vázba.
A világ leggyorsabb1 autófókusza – amely mindössze 0,05 másodperc – és a mozgó témákat pontosan elkapó EOS R magabiztos fényképezést tesz lehetővé: 8 kép/mp folyamatos exponálással (fix AF) és 5 kép/mp AF követéssel. Az EOS R autófókusza az érintőképernyőn könnyedén áthúzható (touch and drag), és ezzel kategóriájában kivételes1, 5,655 választható AF pozíciót képes intuitívan szelektálni. Az EOS R autófókusza kifejezetten jól működik gyenge fényviszonyok esetén is, ebben a továbbfejlesztett EVF (elektronikus kereső) segíti, melynek 3,69 millió pontja 100%-ban visszaadja a képet, így a kép sötét részei is jól kivehetők.
Az EOS R teljesen némán exponál, így a legintimebb körülmények között is diszkréten rögzíthetjük a képeket, ezért kifejezetten ideális sajtófotósok és esküvői fotósok számára. Az EOS R megkapó 4K felbontású képeket készít, full audio vezérlése, a kihajtható és forgatható érintőképernyője és a manuális fókusz beállítása tökéletes filmkészítő eszközt eredményez. A filmesek számára szintén óriási előny, hogy akár 10-bites, Canon Log-os képeket készíthetnek semleges kontraszttal 12 lépéses dinamikatartományban (ISO 400), úgy, hogy az utómunkánál minden szín apró részletekre bontható, az árnyékos és fényes területeken egyaránt.
A felhasználók könnyen tudnak dolgozni az EOS vázzal, mert szinte minden beállítása személyre szabható. Az ismerős, de továbbfejlesztett ergonómia és a magabiztos kezelhetőség, az időjárásálló robusztus magnézium alloy váz kényelmes markolatával a hosszú időn át tartó munka sem megterhelő. Ahogy elsőként a Canon EOS sorozatban, az EOS R beállítható multifunkciós skálával rendelkezik. A csúszkát állítva rögzíthetjük kedvelt beállításainkat, pl. az ISO értékét. Akik mozgásban vannak, azok számára az állandó Bluetooth kapcsolat lehetővé teszi, hogy párosított okostelefonnal rögzítsék a GPS adatokat is. A Canon Camera Connect alkalmazással távirányítható, ezzel még nagyobb a képalkotás szabadsága.
Minden új RF objektíven lesz olyan személyre szabható vezérlőgyűrű, amelyen a fotós a rekeszt, a záridőt és az ISO-t állíthatja – így nem kell elnéznie a témáról a beállításokra és még természetesebb képet rögzíthet.
Csúcsminőségű optika
Az RF objektív foglalat gyökeresen új optikai designt kapott – a 20 mm fókuszsík és az 54 mm átmérőjű foglalat eddig elképzelhetetlen objektív fejlesztéseket tesznek lehetővé a Canon mérnökei számára. Az EOS rendszer alapjain nyugvó objektívek mellett ma a Canon 4 vadonatúj EOS R objektívet is bemutat, amelyek az optikai lehetőségeket emelik magasabb szintre. Új sztenderdeket nyitnak a minőség és a gyorsaság terén: az RF 50mm f/1.2L USM kategóriájában most a leggyorsabb 50mm f/1.2 L-sorozatú fix gyújtótávolságú objektív. Amit kapunk vele: rendkívüli részletgazdagság, szuperéles, meglepő mélységélesség és gyenge fények mellett is figyelemreméltóan éles képek.
Az RF 24-105mm f/4L IS USM szintén L-sorozatú, ideális a filmesek számára, ha a természetesség visszaadása a fő cél és kiegyensúlyozott fókusz átmenetekkel, a téma finom lekövetése szükséges, ahogy elmozog sztori a kamera előtt. Kompakt méretű, könnyen kezelhető, fix f/4 rekesszel. A gyors, csendes autófókusz és az 5-lépéses képstabilizátor tökéletes mozgóképek rögzítésére.
Az RF 28-70mm f/2L USM standard zoom objektív nagy rekeszértéke és változatos használhatósága új szintre emelheti a fotós kreativitását. Ez a világ első nagy látószögű full frame kompatibilis standard zoomja, amely f/2 fényerőt képes adni a teljes zoom skálán. Sőt, az objektív háza ellenálló ütődés-elnyelő kialakítása tartóssá is teszi.
Végül, de nem utolsósorban az RF 35mm f/1.8 MACRO IS STM egy szupergyors makro objektív, nagylátószögű perspektívában, hibrid képstabilizátorral, nevéből adódóan, közeli képek készítéséhez ideális. A fókusz, a rekesz és a képstabilizátor vezérlő mind egy egységet képeznek.
Objektívek egy mozdulattal
A három új objektív adapter olyan rugalmasságot tesz lehetővé, hogy több, mint 70 EF és EF-S objektívet csatlakoztathatunk az innovatív EOS R rendszerhez. A meglévő optikák mellett új funkcionalitást kapunk, miközben a korábban megismert EOS DSLR-ek kiváló teljesítményszintjét és funkcionalitását biztosítják. A Canon adapter az RF objektíveken található vezérlőgyűrűvel is rendelkezik, hogy a felhasználók megtarthassák beállításaikat objektív csere esetén is. A drop-in szűrő adapter a drop-in polarizáló szűrő vagy a drop-in változtatható semlegesség-szűrő egyszerű csatlakoztatását segíti. Ideális eszköz filmkészítők számára és olyan objektívek esetén, amelyekre nehéz szűrőket csatlakoztatni. Az ND szűrő javítja a képet, mindemellett a körpolarizációs szűrő csökkenti a becsillanásokat és a színeket élénkíti. A különleges történetek elmesélése különlegesen élénk képekkel – ezt a jogos igényt szolgáljuk.
A képalkotás lépései személyre szabhatók
Az EOS R innovatív kiegészítők széles választékát kínálja: erős és változatos markolatot és vakut. A BG-E22 markolat 2 nagy teljesítményű lítium-ion (LP-E6N) akkumulátora USB-n keresztül tölthető, így tovább tud dolgozni a fotós. A BG-E22 PC csatlakozásra is képes, ezzel hagyományos, vezetékes vakut is használhat a fotós a különleges fények érdekében. A Speedlite EL-100 kompakt, könnyű és nagy teljesítményű vaku, amely automatikus beállításban kommunikál a vele kompatibilis fényképezőgépekkel, megkönnyítve az amúgy tapasztalatot igénylő vakus fotózást. Több tárgy egyidejű megvilágítására is elegendő ereje egy sötétebb a zárt térben vagy a szabadban napsütésben ügyesen visszaverődő fényeket produkál, így a képeink csodásan természetesek lesznek.
Digital Photo Professional Express (DPP Express)
A képekből a legtöbbet kihozhatjuk a nyersanyag utómunkáival. A Canon ma vezeti be a DPP Express alkalmazást , először iPad®-re , amely intuitív, könnyen kezelhető szoftver az EOS és EOS R fényképezőgépekkel készített nyers képek ellenőrzésére, szerkesztésére, kiváló végeredményekhez. A képek a Camera Connect alkalmazással importálhatók és közvetlenül az iPad alkalmazással feldolgozhatók, a fehéregyensúly állításoktól a tónus karakterisztikán keresztül a dinamikatartomány finomításáig. A DPP Express nyerskép szoftver az állóképeket PQ (Perceptual Quantization) átviteli funkcióval HDR formátumban jeleníti meg , amely a filmiparban ismert és kedvelt nagy dinamikatartományú, magas minőségű képeket.
Input – output szolgáltatások
A Canon ma tovább erősíti input-output ajánlatát új nyomtató szoftverrel is. Az új szoftver a Professional Print&Layout , melynek használatával a DPP-vel szerkesztett magas minőségű képek nyomtathatók, megőrizve a képek eredeti tónusait, élességét és színazonosságát. A szoftvercsomagban az új DPRAW nyomtatófunkció HD nyomtatást tesz lehetővé. Ez a funkció a DPRAW file-ok mélységét képes úgy feldolgozni, hogy reprodukcióknál a képet készítő fotós szándékai szerinti részletgazdagság és textúrák megmaradjanak. Ez a képek egyfajta háromdimenziós feldolgozása. Az úgynevezett HDR nyomtatás is benne értendő, vagyis a képek erőteljes kontrasztjait is visszaadja nyomtatásban. Tovább is van: az ELO (Exhibition Lighting Optimisation) funkcióval kiterjesztett dinamikatartomány jeleníthető meg, ellenpontozva a kiállítótermek erőteljes fényviszonyait.
Az EOS R rendszer köré a Canon megannyi eszközt fejlesztett, amelyek a jövő képalkotóinak munkáját segítik, kiszélesítve a fényképezés eddigi határait. Az EOS R, az új RF objektívek és kiegészítők több kreatív szabadságot és lehetőséget adnak, mint eddig bármikor, új, izgalmas történetmeséléshez. Érkezik az új EF-M 32mm f/1.4 STM egy innovatív 32 mm objektív az EOS M tükörnélküli sorozathoz. Jön még két forradalmi, könnyű súlyú, profi teleobjektív: az EF 400mm f/2.8L IS III USM és az EF 600mm f/4L IS III USM. A fotográfusok és filmesek minden eddiginél jobb megoldásokat kaphatnak vizuális történeteik megörökítéséhez és átadásához.