A Canon RF 28-70 mm F2L USM bemutatója – egy vödörnyi érv az EOS R rendszer mellett

Külsőségek

Még nagyon friss a Canon új, full frame szenzoros tükörnélküli rendszere – szeptember elején érkezett az egyszerűen csak EOS R-nek nevezett fényképezőgép, amihez a Canon négy új, RF-bajonettes objektívet is bemutatott. Az RF 35 mm F1.8 IS Macro STM, az RF 50 mm F1.2L USM és az RF 24-105 mm F4L IS USM mellett kétség kívül az RF 28-70 mm F2L USM lesz az, ami nagyon sok profi fotósnak ott lesz a táskájában, azaz inkább a fényképezőgépén! Hogy miért gondolom ezt? Olvass tovább, és meglátod!

A gyártó úgy gondolhatta, hogy F2.8-as alapzoomokból már van éppen elég, ezért ideje kicsit felkavarni az állóvizet. És de jól tették, hogy így döntöttek! Az F2 érték azt jelenti, hogy (elvben) kereken egy FÉ-vel több fény jut el a képérzékelőhöz; persze, az sem elhanyagolható „mellékterméke” a nagyobb kezdő F-értéknek, hogy a témát jobban kiemelhetjük a környezetéből, hiszen nagyobb mértékű lesz a háttér és az előtér elmosása, mint az F2.8-as üvegeknél. Igaz, itt nem 24 mm-ről indul a móka, hanem „csak” 28 mm-ről, de valószínűleg érkezik majd hamarosan olyan ultra nagylátószögű zoomobjektív is, ami bőségesen kárpótol majd mindenkit az itt elbukott négy milliméterért. Ráadásul a 28 mm azt jelenti, hogy a lencserendszer csak 2,5-szeres átfogású, így optikailag – valószínűleg – a teljes tartományban jobban teljesíthet, mint egy nagyobb átfogású darab (minél kisebb egy objektív zoomtartománya, annál könnyebb dolga van a tervezőmérnököknek, hogy optimális teljesítményt csiholjanak ki a formulából).

De miért is hivatkozom a címben pont egy vödörre? Nos, a Canon RF 28-70 mm F2L USM minden, csak épp nem kicsi, s ha szemből belepillantunk a 95 mm átmérőjű szájába, megesik, hogy (a szó jó értelmében véve) egy vödör jut az ember eszébe. A 13 csoportba rendezett 19 lencsetagot számláló objektív 103,8 x 139,8 mm-es terjedelméhez 1430 grammos tömeg társul. Egyrészt tehát a fizikai megjelenése miatt hivatkozom vödörre, másrészt viszont a számos jó tulajdonsága miatt, ami szintén lehet „vödörnyi”. De nézzük, mik jellemzik még ezt a szépséget!

Átlósan a látószög 75 és 34 fok között állítható a zoomgyűrűvel; az F2 és F22 közötti értékekre szűkíthető blende írisze kilenc lekerekített lamellából áll, ami szintén hozzájárul a kellemesen krémes bokeh-hoz. A legkisebb fókusztáv 39 cm, a legnagyobb nagyítás 0,18x-os, a beépített AF-motor pedig a Canon ultrahangos, gyűrűs USM technológiájára épül. Mint a gyártó többi L-szériás optikája, úgy az RF 28-70 mm F2L USM is időjárásálló szigeteléssel van ellátva.

A tubuson három vezérlőgyűrűt találunk: a foglalathoz legközelebb eső a zoomgyűrű, a középső az élességállításért felel, míg a frontlencse mögötti egy programozható vezérlő, amivel többféle funkciót vezérelhetünk (például az ISO értéket, vagy a fehéregyensúlyt stb.):

Ez a vezérlőgyűrű „kattogósan” forog, tehát filmkészítéskor ne feledjük, hogy a beépített mikrofon használatával az apró kattanások bele fognak hallatszani a felvételbe. Sajnos, nem lehet fokozatmentesre, azaz hangmentesre átkapcsolni a vezérlőt.

A vezérlőgyűrűk mellett két kapcsoló is fellelhető még a tubuson. Az egyikkel az automatikus és a kézi élességállítás közt lehet váltani, míg a másik 28 mm-es állásban rögzíti a tubust, így az szállításkor nem zoomol ki. A retesz csak 28 mm-en használható.

Egyébként zoomoláskor nem nagyon változik a Canon RF 28-70 mm F2L USM hossza: 28 mm-en a tubus a legrövidebb, míg 70 mm-es állásban is alig 2,5 centiméterrel lesz hosszabb az objektív.

A bajonettet gumi szigetelőgyűrű veszi körbe. A fenti két fotón látható, hogy a kizoomolt, azaz 70 mm-en álló lencserendszer hátsó lencsetagja behúzódik a tubus belsejébe, tehát a hátsó üvegelem nem lát el záró funkciót.

Kattints!

Gondolom, azt külön nem is kell kiemelnem, hogy a Canon RF 28-70 mm F2L USM építési minősége kimagaslóan jó. A tubus csúcsminőségű műanyagból készült, aminek előnye a fémmel szemben, hogy a hőmérséklet nagyobb mértékű ingadozásaira sem zsugorodik, vagy tágul, és ráadásul könnyebb is (meg nem fagy hozzá a kezünk a téli hidegben..). Mivel nem olyan rideg, mint a fém, egy esetleges pottyanáskor is kevésbé sérül. A mai modern kompozit anyagok – objektívek építéséhez – semmivel sem „rosszabbak”, mint a különféle fémötvözetek!

Amúgy az RF 28-70 mm F2L USM még a viszonylag kisebb méretű EOS R vázzal sem lesz túlzottan orrnehéz, de tömegének/hosszának aránya már annak a határán van, hogy állványra szereléskor még épp ne kelljen állványgyűrűt használni.

A frontlencse körül diszkrét, halványszürke felirat árulkodik az objektív típusáról

Bár a tükörreflexes vázakhoz épített objektívekkel szemben a Canon RF 28-70 mm F2L USM-en nincs távolságmérő skála, az EOS R váz kijelzőjén azonnal megjelenik egy ilyen vonalrendszer, ha MF módban használjuk az optikát.

A Canon RF 28-70 mm F2L USM élességállító motorjának sebessége sem okozott csalódást, mivel a nagy üvegelemek tömegét is megfelelő gyorsasággal mozgatta. Az AF-motor teljesen némán dolgozik, nagyon halk surrogást lehet csak kihallani a tubusból. A fókuszálásról készítettem egy videót, ahol az EOS R vázon produkált fókuszsebesség jól megfigyelhető:

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...