Szerinted mekkora a világ legnagyobb lencsetagja?

Ha a világ legnagyobb digitális kameráját építed, amit majd a világ egyik legtekintélyesebb távcsövére csatlakoztatsz, akkor nem aprózhatod el az ehhez szükséges lencsetagokat sem. Így jött létre a világ legnagyobb optikai lencsetagja, amely 157 cm átmérőjű, és öt évig készült. A 3,2 GP (gigapixel) felbontású kamera ötlete, amit majd a Large Synoptic Survey Telescope (LSST), avagy a „Nagy szinoptikus felmérő távcsőhöz” csatlakoztatnak, már egy évtizeddel ezelőtt megszületett, ám a projekt csak 2011-ben kapott szabad utat. A finanszírozás 2015-ben zárult, így végre munkához láthattak a kutatók és a mérnökök, hogy megvalósítsák ezt a nagyratörő álmot.

A kamerarendszer lelke egy olyan képérzékelő együttes, amely 189 darab egyedi CCD-ből áll; a „mozaikszenzor” összesen 3,2 GP felbontásra képes, s a tervek szerint 20 másodpercenként fognak vele egy-egy 15 mp-es felvételt készíteni. A Chilei Cerro Pachón hegy csúcsán, azaz majdnem 2715 méter magasan álló obszervatórium így pár éjjel leforgása alatt képes lesz leképezni az egész déli égboltot.

Persze, egy képérzékelő önmagában mit sem ér – a képalkotáshoz szükséges egy megfelelő teljesítményű optika is: az LSST esetében ez három hatalmas tükörből, és két óriási lencsetagból áll. Az L-1 jelölésű 157 cm átmérőjű, míg a kisebbik, az L-2 „csupán” 120 cm-es. A Lawrence Livermore National Laboratory (LLNL) laboratórium sajtóközleménye szerint jelenleg (nagy valószínűséggel) ez az L-1 elem a világ legnagyobb lencsetagja! A két lencse a Coloradói Ball Aerospace-nél és a Tucsoni Arizona Optical Systems alvállalkozónál készült körülbelül öt év alatt. Összeépítésük után a lencséket a SLAC National Accelerator Laboratory laborjába szállították, ami önmagában is komoly kihívást jelentett.

Kép forrása: Farrin Abbott/SLAC National Accelerator Laboratory szíves engedélyével

Az optika tervezéséért és kivitelezéséért az LLNL kutatói és mérnökei, Lynn Seppala, Brian Bauman, Vincent Riot, Scott Winters, valamint Justin Wolfe feleltek. (Forrás: petapixel.com, wikipedia.com, llnl.gov, lsst.org)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...