Megérkezett a Nikon tükörnélküli DX rendszere: íme, a Z 50!

Napok, sőt hetek óta a Nikon APS-C szenzoros, tükörnélküli fényképezőgépétől, a Z 50-től hangos az internet! Nem, csak a pletykalapok, hanem a szakfórumok „lakói” is már tűkön ülve várták, vajon milyen lesz a japán gyártó új DX rendszere. Nos, most végre lehullott a lepel, mondhatni, a Z 50 csinos kis masina lett. Lássuk a részleteket!

Kép forrása: Nikon

Korábban azt harsogták, hogy a Z 50 majd a D500 20 MP-es „régi” képérzékelőjét örökölheti, de szerencsére azért nem erről van szó, hiszen itt már egy újabb, frissebb lapkát találhatunk a vázban. A Z 50 lelkét egy 21 MP-es, hátulról megvilágított (BSI) APS-C méretű CMOS lapka alkotja, amin összesen 209 fázisérzékelő található. A rendszer alap érzékenységi tartománya ISO 100-51 200 között van, de felfelé akár ISO 204 800-ig is kiterjeszthető ez az érték (lefelé sajnos nem). A Z 6 és a Z 7 szenzormozgatásos képstabilizációja nem került bele a Z 50-be, de legalább ez a masina is megkapta az időjárás viszontagságai elleni védelmet, szigetelést.

Kép forrása: Nikon

A váz hátoldalán egy 3,2”-os érintésérzékeny kijelző játssza a főszerepet. Ezt az egérmozit lefelé lehet dönteni úgy, hogy szembe nézzen a fotóssal, így önarcképeket is készíthetünk. A komponálást azonban a 2,36 millió képpontos OLED elektronikus kereső segítségével is végezhetjük. Van beépített kisvaku, az adatokat pedig egy UHS-II kompatibilis SD kártyára menthetjük. A váz USB aljzata adatmásolásra és akkutöltésre egyaránt használható. Apropó akku: a Nikon Z 50-ben az új, EN-EL25 jelű egység kapott helyet, ami egy töltéssel kb. 300 képre elegendő áramot tárol.

Kép forrása: Nikon

A Nikon Z 50 sorozatfelvételi sebessége akár sportfotózásra is alkalmas: folyamatos autofókusszal akár 11 kép/mp is készülhet! Mozgóképek terén 4K a csúcsfelbontás (24 és 30 kép/mp), de Full HD-ban akár 120 kép/mp-es lassított felvételeket is rögzíthetünk. Az aljzatok közt van egy 3,5 mm-es mikrofon bemenet, de fejhallgató kimenetnek már nem volt hely. A Z 50-nel egy időben két DX formátumú objektív is érkezett, nevezetesen az összecsukható Nikkor Z DX 16-50 mm F3.5-6.3 VR (4,5 FÉ előnyre képes képstabilizátorral), valamint a Nikkor Z DX 50-250 mm F4.5-6.3 VR (5 FÉ teljesítmény). Mindkét objektíven megtalálható egy plusz vezérlőgyűrű is, amihez a váz menüjében rendelhetünk funkciót.

Kép forrása: Nikon

A Nikon Z 50 novembertől lesz megvásárolható: a vázért 860 dollárt kell fizetni, míg a 16-50 mm-es optikával szettben 1000, illetve mindkét lencserendszerrel 1350 dollárt kérnek érte. A 16-50-es külön 300, az 50-250-es 350 dollárba kerül.

Sajtóközlemény

A Z 50 DX TÜKÖR NÉLKÜLI FÉNYKÉPEZŐGÉP ÉS AZ ELSŐ NIKKOR Z DX OBJEKTÍVEK CSATLAKOZNAK A NIKON Z CSALÁDHOZ

A Nikon ma bemutatja a Nikon Z 50-et, a Z sorozat első DX-formátumú tükör nélküli fényképezőgépét és az első két NIKKOR Z DX-zoomobjektívet, a NIKKOR Z DX 16-50mm f/3.5-6.3 VR és a NIKKOR Z DX 50-250mm f/4.5-6.3 VR objektívet. A remek képminőségnek köszönhetően a vadonatúj Nikon Z 50 tökéletesen éles fényképeket és 4K-s videókat készít, amelyek részletgazdagok, ragyogó színűek, és amelyeknek valódi mélységük van. A Z 50 fényképezőgépet az új NIKKOR Z DX-objektívekkel kombinálva az új DX tükör nélküli rendszer lenyűgöző képeket készít a nagy látószögtől a telefotóig minden beállítás mellett.

Nagyméretű, 20,9 megapixeles DX-formátumú érzékelőjével a Z 50 a Nikon tükör nélküli rendszerének optikai előnyeit egy erős és kompakt DX-vázban egyesíti. Az elismert Nikon Z 7 és Z 6 fényképezőgépből örökölt funkciók közé tartozik a széles Nikon Z-bajonett és a gyors, széles lefedettségű hibrid AF- (automatikus élességállító) rendszer. A Z 50 éles képű elektronikus keresővel, dönthető érintőképernyővel, valamint Nikon tükör nélküli fényképezőgépeket oly kényelmessé tévő mély markolattal is el van látva. Az intelligens szemérzékelő AF-funkciónak köszönhetően a Z 50 nagyszerű a portréfotózáshoz, az akár 11 kép/mp sebességű sorozatfelvétel (AF-/AE-funkcióval) pedig a gyorsabb történések is megörökíthetők. A Z 50 teljes mértékben kompatibilis az FTZ bajonett-adapterrel, amelynek segítségével a NIKKOR DSLR-objektívek is használhatók a fényképezőgéppel.

Mindkét Z-bajonettes DX-objektív optimalizálva van a széles Nikon Z-bajonett kiváló fénygyűjtő képességéhez. Ezek a zoomobjektívek gyorsan, csendben és folyamatosan állítják az élességet, így kiválók mind a videókhoz, mind az állóképekhez. A rendkívül jól hordozható NIKKOR Z DX 16-50mm f/3.5-6.3 VR „palacsinta” formátumú vékony zoomobjektív, amellyel a nagy látószögtől a portréfotózásig minden helyzetben gyönyörű képek készíthetők. A NIKKOR Z DX 50-250mm f/4.5-6.3 VR egy kompakt zoomos telefotó-objektív: egyedi portrék komponálását éppúgy lehetővé teszi, mint a távoli történések megörökítését – ráadásul mindezt stabilan, simán és precízen végzi.

Jordi Brinkman, a Nikon Europe termékmenedzsere a következőket mondta: „A Nikon új Z 50 tükör nélküli rendszerű fényképezőgépe a kreativitás és a teljesítmény izgalmas elegyét kínálja a fotózás és a videózás szerelmeseinek. Az új NIKKOR Z DX-objektívek mellett az új gép teljes mértékben kompatibilis az összes Z-bajonettes objektívvel is. Ha pedig valakinek már vannak F-bajonettes objektívjei és kiegészítői, azokat is használhatja az új rendszerrel. Legyen szó akár tapasztalt Nikon DSLR-tulajdonosokról, akár első alkalommal Nikon gépet használókról, a Nikon DX tükör nélküli rendszer rengeteg növekedési lehetőséget kínál.”

Nikon Z 50

Kiváló képminőség: széles Nikon Z-bajonett; nagyméretű, 20,9 MP-es, DX-formátumú (APS-C) CMOS-érzékelő, valamint gyors EXPEED 6 képfeldolgozó egység.

  • Mindvégig éles: Hibrid AF- (automatikus élességállító) rendszer. Az érzékelőn lévő 209 AF-pont a kép nagyjából 90%-át fedi le vízszintesen és függőlegesen, hogy a képélesség a kép teljes területén páratlan legyen.
  • Ragyogó teljesítmény gyenge fényben is: nagy, 100 és 51 200 közötti ISO-tartomány és -4 Fé értékig működő automatikus élességállítás kedvezőtlen fényviszonyok mellett is.
  • Az intelligens szemérzékelő AF automatikusan a fotóalany szemére állítja az élességet, akár egyedül van, akár tömegben.
  • Gyors sorozatfelvétel: akár 11 kép/mp automatikus élességállítással (AF) és automatikus expozícióval (AE).
  • Csendes működés: a Nikon Z 50 csendesen állítja az élességet, és rendelkezik néma fényképezési üzemmóddal is.
  • 4K-s videók: a felhasználók rögzíthetnek 30p sebességű 4K-s/UHD-videókat rögzíthetnek, valamint Full HD felbontású videókat vehetnek fel a kivágási tényezővel kapcsolatos korlátozások nélkül. 4K-s felbontású time-lapse képsorozatok készíthetők közvetlenül a fényképezőgépen.
  • Simán működő elektronikus kereső: a rendkívül éles (2 360 000 képpontos) elektronikus kereső természetes, a DSLR-gépek optikai keresőjéhez hasonló képet ad. Emellett azt is megtekintheti, hogyan fognak festeni a képek a beállítások alkalmazása után.
  • Nagyméretű, dönthető érintőképernyő: a nagy felbontású (1 040 000 képpontos) LCD-monitor az okostelefonokhoz hasonló érintéses vezérlést kínál. Felfelé és lefelé dönthető a videózás és önarcképek készítése közbeni maximális rugalmasság érdekében.
  • Kreatív effektusok: 20 beépített effektus a fényképezőgépen fényképekhez és videókhoz. Az effektusok intenzitása az előnézetük megtekintése közben állítható.
  • DX tükör nélküli váz felnyíló vakuval: könnyen hordozható, erős magnéziumötvözetből készült felső és elülső rész.
  • A Nikontól megszokott ergonómia: mély markolat a kényelmes fogás érdekében, valamint gondosan elhelyezett gombok, tárcsák és érintőképernyős vezérlőelemek.
  • Egyszerű, DSLR-stílusú menürendszer: azonnal ismerős lesz a Nikon DSLR-gépek felhasználói számára, és a Nikon fényképezőgépekkel most ismerkedők is könnyen megtanulhatják.
  • Gyors csatlakozási lehetőségek: A Wi-Fi®- és Bluetooth®-kapcsolattal, valamint a Nikon SnapBridge alkalmazásával egyszerűen elküldheti a fényképeket és a videókat bármilyen eszközre megosztás vagy tárolás céljából.
  • Magával ragadó rendszer: kompatibilis az FTZ bajonettadapterrel és a Nikon DSLR-tartozékokkal, köztük a fényképezőgépek távvezérlőivel, a DSLR-vakukkal, a mikrofonokkal és egyebekkel.

NIKKOR Z DX 16-50mm f/3.5-6.3 VR

  • Rendkívül jól hordozható, nagy látószögű zoomobjektív: gyors élességállítású objektív a nagy látószögtől a normálig terjedő 16–50 mm-es gyújtótávolság-tartománnyal (FX-formátum/35 mm-es formátumban kifejezve 24–75 mm).
  • 0,2 méteres minimális fókusztávolság: így a felhasználók a közeli részleteket is élesre állíthatják.
  • Beépített rázkódáscsökkentés az objektívben: a szokásosnál akár 4,5 lépésközzel lassabb záridővel fényképezhet.² Élesebb képeket készíthet gyenge fényviszonyok esetén is, valamint stabil videókat vehet fel még menet közben is.
  • Hangtalanul működő vezérlőgyűrű: az olyan fontos beállítások vezérléséhez, mint a kézi élességállítás, a rekeszérték és az expozíciókompenzáció.
  • Objektív zsebben: mindössze 135 grammot nyom, és behúzva olyan lapos, akár egy palacsinta.

NIKKOR Z DX 50-250mm f/4.5-6.3 VR

  • Kompakt zoomos telefotóobjektív: gyors élességállítású objektív a normáltól a telefotóig terjedő 50–250 mm-es gyújtótávolság-tartománnyal (FX-formátum/35 mm-es formátumban kifejezve 75–375 mm).
  • 0,5 méteres minimális fókusztávolság: így éles képeket készíthet a közelebbi témákról.
  • Objektíven belüli rázkódáscsökkentés: a szokásosnál akár 5 lépésközzel lassabb záridővel fényképezhet.
  • Hangtalanul működő vezérlőgyűrű: az olyan fontos beállítások vezérléséhez, mint a kézi élességállítás, a rekeszérték és az expozíciókompenzáció.
  • Könnyű útitárs: Behúzott állapotban szuperkompakt objektív, amely 405 grammot nyom.
Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...