Nagyító alatt a SanDisk CFexpress termékei

Bevezető

A SanDisk hazai forgalmazója egy 128 és egy 512 GB kapacitású CFexpress memóriakártyát bocsátott rendelkezésemre, s hogy legyen is mivel beolvasnom az adatokat, egy Extreme PRO CFexpress Card Reader kártyaolvasót is mellékeltek a pakkhoz. Már hónapok óta vártam erre a pillanatra, hiszen az összes többi közül ez a kártyaformátum ígérkezik a legjobbnak – nem csak masszív felépítésűek a kártyák, hanem kellően gyorsak is, ráadásul a PCIe interfésznek hála jövőbiztosak is. Még mielőtt kitérnék a tesztalanyokra, szedjük össze dióhéjban a CFexpress tulajdonságait.

A szabványt a CompactFlash Association (CFA) alkotta meg: a nagy bejelentésre 2016. szeptember 7-én került sor. A formátum tehát a PCIe (PCI Express) csatolófelületet használja NVMe (NVM Express) protokollon keresztül, ami a már meglévő szabványokkal való kompatibilitást garantálja. A CFexpress Type B kártyák méret- és csatolóazonosak az XQD egységekkel, így elvileg (jellemzően egy firmware frissítés után) az XQD-vel működő készülékek a CFexpress memóriakártyákkal is üzemelhetnek. A CFexpress Type B mellett elérhető az eggyel kisebb Type A, valamint az eggyel nagyobb Type C (mint az SD kártyáknál a microSD, a miniSD és az SD): a Type A 20 x 28 x 2,8 mm, a Type B 38,5 x 29,8 x 3,8 mm, míg a Type C 54 x 74 x 4,8 mm terjedelmű.

Jelenleg a szabvány a 2.0 verziónál tart, ami a PCIe interfész harmadik generációját használja. Az adatforgalom a Type A és a Type B kártyáknál egy, illetve két sávon zajlik, míg a Type C már négy sávot használ, így ez utóbbi elméleti sebessége kétszer akkora, mint a Type B-é, illetve négyszer akkora, mint a Type A-é. A tesztre kapott SanDisk két memóriakártyája Type B típusú, amik tehát a PCIe Gen 3-at használják, s két sávon folytatják az adatcserét az olvasóval. A szabvány elméleti sebességhatára jelen esetben 2000 MB/mp, de a memóriakártyák ettől jellemzően kisebb értékekre vannak hitelesítve: a 128 GB-os Extreme PRO 1700 MB/mp olvasási, 1200 MB/mp írási sebességre, míg az 512 GB-os 1700 MB/mp olvasási és 1400 MB/mp írási tempóra képes.

Tesztkörnyezet

A SanDisk CFexpress memóriakártyákat és a SanDisk Extreme PRO CFexpress Card Reader kártyaolvasót saját számítógépemmel összekötve tettem próbára. Ehhez az alaplap (Asus Prime Z390-P) hátoldalán található USB 3.1 Gen 2 Type-A aljzatokat használtam. Sajnos, USB 3.2 szabványnak megfelelő kártyát (melyeknek már 20 Gbps, azaz bő 2,5 GB/mp az elméleti sebességhatára) nem tudtam beszerezni, de mivel az Extreme PRO CFexpress Card Reader kártyaolvasó szintén az USB 3.1 Gen 2 technológiáit használja, ezért ez nem volt korlátozó tényező. A SanDisk a kártyaolvasójához USB-C/USB-C vezetéket mellékel, így saját, USB-A/USB-C kábelt használtam az alaplaphoz.

Hogy kipróbálhassam a szettet az USB-C/USB-C vezetékkel is, a számítógép egyik x16 PCIe foglalatába beszereltem egy Manhattan gyártmányú, ASMedia ASM1142 chippel szerelt USB 3.1 Gen 2 kártyát, amin USB-C aljzat is volt.

Az említett hardverre a Microsoft Windows 10 Pro 64-bites, 18363.836 build-számú verziója volt telepítve a legfrissebb USB meghajtókkal. A sebességmérésben az Anvil’s Storage Utilities 1.1.0, az AS SSD Benchmark 2.0.7316.34247, az ATTO Disk Benchmark 4.01.0f1, valamint a CrystalDiskMark 7.0.0 x64 volt segítségemre. Mindegyik szoftverrel három-három mérést hajtottam végre, azaz mindkét memóriakártyának összesen 24-szer kellett ringbe szállnia.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...