Best of 2020 – az év legjobb fotós termékei

Az év díjazottjai, avagy ezek az általam tesztelt termékek voltak idén a legjobbak

Nem is tudom, hogyan kezdjem ezt a bejegyzést. Igazából 2020-ban túl sok jó nem történt sem az emberekkel, sem a fotós termékek gyártóival. Noha a fotóipar már évek óta mélyrepülésben tart, sorra kapjuk a meglepő és szomorú híreket a vállalatoktól (ugye, eladták az Olympus képalkotással foglalkozó részlegét, a Photokina szakkiállítást határozatlan időre lemondták és ehhez hasonlók riasztották a rajongókat). Szerencsére azért van még minek örülni, hiszen a világjárvány és a pénzügyi válság ellenére azért több érdekesség is „megszületett”. Fényképezőgépek, objektívek, állványok, fotós táskák és kiegészítők sokasága próbálja feledtetni a fotóstársakkal ezt a borzasztó időszakot. Megpróbáltam összeállítani egy listát azon termékekből, amelyek idén nálam jártak és kimagaslóan jól teljesítettek. Ezen szerepelnek fényképezőgépek, objektívek, fotós táskák, vakuk, de az állványokat és az egyéb kiegészítőket sem hagytam ki a sorból. Szóval, szerintem az alábbi termékek érdemelték ki a soron kívüli tapsot:

Fényképezőgépek

Az év full frame MILC reménysége: Canon EOS R5

2020-ban sem maradtunk új gépek nélkül, így a Canontól egészen a Sony-ig mindenkinek volt legalább egy-egy újdonsága, amire büszkék lehetnek a mérnökök. Sajnos, a teljes szortimenthez nem volt szerencsém, de azok közül, akik nálam jártak, mindenképp elismerést érdemel a Canon EOS R5 és az R6, hiszen a japán gyártó gyakorlatilag ezzel a két készülékkel mentette meg magát a leszállóágról. Elsősorban az EOS R5 mondható annak a váznak, amivel a Canon szinte erőn felül teljesített. 8K felbontású videó, 45 MP-es állóképek, beépített képstabilizátor, nagyon jó fókuszrendszer, hogy csak párat említsek a készülék tudástárából. Igaz, aranyérmet nem adtam neki (elsősorban a túlmelegedés és az igen magas ára miatt), de igazságtalan lennék, ha nem emelném ki az R5-öt! Szóval Canon EOS R5 – a megváltó? Igen, a Canon részére mindenképp!

Az év full frame MILC belépője: Panasonic DC-S5

Szintén nem kapott tőlem aranyérmet a Panasonic DC-S5 (unalmas, 24 MP-es képérzékelő, javában DC-S1 tudás), de mindenképp megérdemli, hogy a legjobbak között legyen megemlítve! „Aki full frame szenzoros Panasonic fényképezőgépre vágyik, de nem akarja a DC-S1/R méretét és tömegét cipelni, az jelenleg a legjobban ezzel a készülékkel jár. Képminősége az arany középutat jelentő 24 MP-es CMOS-nak hála kiváló, dinamikatartománya is kellően széles, zajszintje is kellemesen alacsony. Adatainkat is biztonságban tudhatjuk, mivel a két memóriakártya foglalatba helyezett SD kártyákat többféle konfigurációban használhatjuk (többek közt tükrözve is). Itt-ott kénytelenek vagyunk kompromisszumokra, hiszen a DC-S1 párhuzamosan az S5-tel a gyártó palettáján marad, így nyilván nem veszélyeztetheti a magasabb kategória-besorolású váz piaci létjogosultságát, de ezek a hátrányok a célközönség szempontjából elenyészőek.”

Az év full frame szenzoros dSLR váza: Nikon D780

Azt hiszem, nem kell külön részleteznem, hogy miért lett az év full frame szenzoros tükörreflexes gépe a Nikon D780. Amint cikkemben is írtam, ez a váz lett végül a D700 méltó utódja: képminőségével és funkcióival a legtöbbet nyújtja a fotósnak. Gyakorlatilag egy svájci bicska fényképezőgép testbe zárva! „[…] engem már most annyira meggyőzött ez a masina, hogy jó szívvel merem ajánlani! Kezdő ára bruttó 730 000 Ft körül mozog, ami tudásának és minőségének tükrében nem mondható a földtől elrugaszkodottnak. Igaz, a már kifutó D750 nagyon jó áron vásárolható meg, és a mai napig egy nagyon jó, kiforrott masina, azért ne feledjük, hogy az a gép egy ötéves technológiai lemaradásban van a D780-hoz képest! A két készülék szinte ég és föld; még azoknak is ajánlható a D780, akik már rendelkeznek az elődmodellel: ha épp új fényképezőgépen gondolkozol, akkor ebben az árkategóriában most jobbat nem találsz.”

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...