Az elmúlt években tapasztalt gazdasági visszaesést a fényképezőgép gyártók is komolyan megsínylették. Sokan a csőd szélére kerültek, sokan komoly veszteségekkel zártak, s csak egy pár vállalat tudta magát a hullámok fölött tartani. A világgazdaság visszaesése mellett elsősorban az okostelefonok robbanásszerű térnyerése okozott fejfájást: a folyamatosan fejlődő és egyre jobb képminőséget nyújtó kameramoduloknak első körben a kompakt fényképezőgépek estek áldozatul. Gyakorlatilag egy szempillantás alatt eladhatatlanná váltak a kisebb képérzékelős, „kétpálcás” fotómasinák, hiszen semmiben sem tudtak többet nyújtani egy jobb okostelefonba épített kameramodulnál, így nem is nem csoda, hogy senki sem akarta őket fölösleges plusz teherként magával cipelni. A kompakt gépekből mára már csak azok maradtak piacképesek, amik valami olyan különleges szolgáltatást tudnak nyújtani, amit egy telefon (még) nem tud: pl. hatalmas átfogású zoomobjektívet, vagy a kategóriában szokatlanul nagy szenzort, teljesen manuális vezérlést. A gyártók fő bevételi forrása pedig pont ezek a kis szappantartók voltak, mert kb. tíz évvel ezelőtt ezekből még rengeteget el lehetett adni.
A „mesterséges intelligencia” és a gépi mélytanulás, a folyamatos online összeköttetés pedig kisebb képérzékelő és az előtte található pirinyó optika dacára is olyan képminőséget produkál, ami ideális körülmények mellett már „versenyképes” az APS-C lapkás, cserélhető objektíves fotómasinákéval. Persze, a fizikát nehéz lesz becsapni, egy körömpiszoknyi képszenzor és egy pár milliméter átmérőjű műanyaglencse sosem fog olyan részletgazdag, kontrasztos képet adni, mint egy 36 x 24 milliméteres szenzor, amire egy tucatnyi speciális kialakítású üveglencséből kialakított objektív rajzol. De a jövő, sajnos, ennyire „igénytelen”, az emberek „lustasága” abba az iránya sodorja a piacot, hogy a „jó ez is” fog győzedelmeskedni a „kiváló képminőség” fölött. A nadrág farzsebében kényelmesen elférő okostelefonból kipottyanó képek már „elég szépek” és megfelelnek a nagyátlag igényeinek, ráadásul azonnal meg lehet osztani színes-mázas pixelmasszáinkat az ismerősökkel a különféle közösségi felületeken. Akkor ki a franc fog magával cipelni egy táskányi fényképezőgépet, objektívet?
Bár a japánok makacsok és konokul ragaszkodnak bevett szokásaikhoz, elképzeléseikhez, és múltjukhoz, ők is látják, ha nem lépnek, akkor annak csúnya vége lehet. Mi akkor a megoldás? Számtalan egyéb próbálkozás mellett egy bevált szokássá vált a közelmúltban, hogy a telefon és a fényképezőgép gyártók közösen fejlesztenek egy-egy igényesebb kameramodult, ahol vagy a szenzor, a képfeldolgozó egység, vagy az optika viseli a fotómasina gyártó nevét. Egy pár példa: a Leica például a Huaweijel, a OnePlus-szal, a Zeiss a Nokiával, a Vivoval, a Hasselblad a Motorolával boronált össze. A Xiaomi pedig megpróbált a Nikonnal, a Canonnal, de a Hasselbladdal is közösködni. Nyilvánvaló, hogy a nagy fotós márkanevek sem tudják meghazudtolni az optikai törvényeket, de biztosan képesek lesznek a mostaniaktól sokkal jobb minőségű kameramodulokat tervezni. S bár ez az út generálhat némi bevételt, végső soron mégis maguk alatt vágják vele a fát: a jobb képminőségű okostelefonok még felkapottabbak lesznek, aminek hatására még kevesebb igazi fényképezőgépet lehet majd eladni. Marginalizálódik a fotóipar? Úri hóbort és profik számára fenntartott műszerek lesznek a fényképezőgépek?
