Mobillal vloggolsz? Akkor a Hama körlámpái tetszeni fognak!

A Hama Spotlight Foldup 102 és a Spotlight Steady 120 – I.

Manapság egyre többen vloggolnak, azaz készítenek videós blogot, s általában a kezdők (sőt, van, hogy a már népszerűbb tartalomkészítők is) saját mobiltelefonjukkal veszik fel az otthoni mozgóképet, amit aztán feltöltenek a különféle közösségi platformokra. Nem ritkán okoz gondot a megfelelő megvilágítás, hiszen nem mindig van „kéznél” egy nagy ablak, ami természetes, lágy fénnyel árasztja el „munkahelyünket”. Láttam már olyat, aki saját monitorját használta fényforrásként (üres, fehér weblapot nyitott meg és nagyította ki teljes képernyősre), ami alapjában véve nem egy rossz ötlet, de – valljuk be – nem túl elegáns, ráadásul az elé helyezett asztali állvány a telefonnal rá is árnyékolt a monológot felvenni kívánó személy arcára..

A profik ezernyi olyan fényforrás és fényformáló közül válogathatnak, amivel akár egy teljes stúdiót is be lehet világítani – ők általában rendelkeznek is saját stúdióval, ahol aztán kell is a fényből rendesen. A Hama két újdonságával, a Spotlight Foldup 102-vel és a Spotlight Steady 120-szal (eztán már csak 102 és 120) azonban nem őket célozza meg, hanem az „átlag háziasszonyt”, vloggert, aki kevés hellyel, kis pénzből szeretne nagyot alkotni.

A 102 és a 120 két különböző méretű, fényerejű, LED-es körlámpa, ahol előbbi asztali, utóbbi akár álló használatra is tökéletes. Míg a Hama 102 az asztalra lerakható, igény szerint magasságában állítható kisebb állvánnyal érkezik, addig a Hama 120 egy „rendes”, három lábú lámpaállvánnyal jön szettbe csomagolva.

Még mielőtt elmerülnénk a részletekben, lássuk, hogy milyen műszaki paraméterekkel rendelkeznek a szettek. Alábbi táblázatban összefoglaltam a fontosabb paramétereket, mint például a választható színhőmérsékletet, a méretet, az árat stb., íme:

Alapvetően mindkét termék okostelefonnal való használatra lett kialakítva, tehát olyan kameracsonkot kapunk hozzájuk, amivel telefonunkat rögzíthetjük a körlámpák közepében. Mindkét modell USB vezetéken keresztül kapja az áramot, így vagy számítógépre, vagy külső áramforrásra, vagy hálózati aljzatra csatlakoztatva vehetjük őket használatba. A 102-es vezetéke 190, a 120-asé 290 cm hosszú, azonban a vezérlő, amivel a lámpát be és ki kapcsolhatjuk, valamint a fény intenzitását és színhőmérsékletét beállíthatjuk, a vezetékeknek körülbelül a felénél található – szerintem jobb megoldás lett volna a vezérlőt a lámpatesthez közel elhelyezni. Erről van szó:


A Hama Spotlight Foldup 102 vezérlője némileg különbözik a Spotlight Steady 120-étól

De térjünk vissza a körlámpákra: a 102-ben összesen 128 db LED található, míg a 120-ban 162 db felel a világításért. A körlámpák fénye az opálos műanyag fénylágyítónak köszönhetően teljesen egységes, azaz nem látszanak külön a LED-ek, ami egy nagy pluszpontot jelent.

Mindkét modellnél kilenc fokozatban lehet állítani a fényerőt (a gyártó tízet ír, de kilencszer lehet váltani az intenzitást), a színhőmérsékletet pedig három érték között váltogathatjuk: a megvilágítás lehet meleg, hideg, illetve természetes fehér (a Hama 3000, 4500, illetve 6000 K értéket ad meg).

A Spotlight Foldup 102 – annak ellenére, hogy asztali modell – viszonylag magasra, akár 111,5 centire is kihúzható (ehhez adódik még maga a lámpatest mérete, így összesen 138 cm-re ér fel a szett). Nagy valószínűséggel senki sem fogja kihasználni ezt a lehetőséget, de jó tudni, hogy van tartalékunk bőven. Egyébként így lehet összecsukni a 102-est:


Toljuk hátra a szárat, majd hajtsuk előre, a lámpatestet pedig – miután kilazítottuk a reteszcsavart – döntsük hátra


Így kis helyen is elfér a lámpa

Persze, ha szeretnénk, akkor a 102 saját állványunkkal is használható, alján egy szabványos, 1/4”-os állványmenet található, így a cseretalpak csavarmenetére rácsavarható.


Csavarjuk és húzzuk ki a kézi csavart, majd emeljük le a lámpatestet az állványáról

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...