Hiába vártad a GH6-ot, egyhamar nem lesz belőle semmi – frissítve!

Úgy tűnik, hogy hiába várjuk – egyelőre – a Panasonic filmezésre kihegyezett m4/3-os MILC gépét, a DC-GH6-ot. A legfrissebb hírek szerint hiába maga a gyártó tett rá kvázi ígéretet, hogy igenis lesz GH6, most mégis úgy tűnik, csúszik a projekt. Persze, nem maradunk teljesen pótlékgép nélkül, de egyelőre a vágyott masina egy GH5 Mark II képében fog megvalósulni. A photorumors.com szerint már ki is szivárogtak információk az újdonságról, amelyek szerint a GH5 Mark II-ben is ugyanaz a 20 MP-es lapka játssza majd a főszerepet, amit eddig már számtalan m4/3-os gépben megismerhettünk. A körítés sincs rám könnyfakasztó hatással: 4K @ 60 fps, 3,68 millió képpontos EVF, DMW-BLK22 akku, 138,5 x 98,1 x 87,4 mm-es terjedelem (gyakorlatilag ugyanaz, mint a GH5, szerintem a váz marad a megszokott külső mellett), 647 gramm üresen (a GH5 645 gramm), 1700 USD nyitóár. Ha nem változik semmi lényeges, akkor minek Mark II? Firmware frissítéssel is megoldható lenne a semmi. De ne legyünk gonoszak, hátha mégis lesz benne valami érdekes újítás, amiért érdemes lesz majd lecserélni rá a régi vasat.

Frissítés: a Nokishitának hála megismerhetjük a DC-GH5 Mark II teljes műszaki paraméterlistáját, amit egy PDF-ben lehet megtekinteni ide kattintva. Szerintem ez csalódás lesz sokaknak.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...