A Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S bemutatója – egy profi zoom nem csak fotóriportereknek!

Már jó ideje szemezek a Nikon Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S zoomobjektívvel, amit eredetileg tavaly január elején, azaz másfél évvel ezelőtt mutatott be a gyártó, de valahogy mindig közbejött valami (világjárvány, betegség, világjárvány, készlethiány, világjárvány stb.), hogy ne tudjam kipróbálni. Most végre eljutott hozzám is egy rövid bemutató erejéig, így meg tudom osztani veletek a tapasztalataimat.


Gyári tartozék a levehető állványcsonk és a bajonettzáras Napellenző

Szóval, a Nikon Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S, avagy az F2.8-as triumvirátus legfelső tagja 2020.01.07.-én mutatkozott be a nagyérdemű előtt. Az optikai formula meglehetősen összetett, hiszen 18 csoportba rendezve összesen 21 lencsetag található a zoomoláskor is konstans hosszúságú tubusban (ezek közt akad aztán ED, SR és aszférikus elem egyaránt, de a mérnökök a lencsetagokat nanokristályos és ARNEO bevonatokkal is felgőzölték). A full frame szenzorok kirajzolására tervezett lencserendszer legkisebb tárgytávja 50 cm, legnagyobb nagyítása 0,2-szeres, szűrőmenetének átmérője 77 mm. Az 1440 grammot nyomó, 89 x 220 mm terjedelmű objektív magnéziumötvözetből készült tubusa időjárásálló szigeteléssel is rendelkezik. A belső élességállításról egy léptetőmotor gondoskodik, ami igen fürgén és teljesen némán végzi a rá rótt feladatot.

Kattints!

Amint említettem, az objektív hossza nem változik sem zoomoláskor, sem élességállításkor, de a frontlencse sem forog, így nem lesz gond az átmenetes szürkeszűrők és a cirkuláris polárszűrőkkel sem. A tubuson három vezérlőgyűrű található: a bajonetthez legközelebb eső egy felprogramozható, alaphelyzetben a blende íriszét nyitó/záró funkciót ellátó gyűrű, a középső a kézi élességállításért felel, míg az utolsóval a gyújtótávolságot állíthatjuk be. A tubuson van még két L-Fn gomb, valamint három fókuszindító nyomógomb. A két L-Fn billentyűre a váz menüjében választhatunk szolgáltatást (21 közül válogathatunk).

A gyártó egy kis OLED kijelzővel is megajándékozta az objektívet, amin a „DISP” feliratú gomb nyomkodásával a blendeérték, a gyújtótávolság, illetve a mélységélességi skála értékeit jeleníthetjük meg. A gyújtótávolság kijelzése 105 és 200 mm között 5 milliméteres léptékben történik, 105 mm alatt viszont már milliméterenként kapunk visszajelzést az aktuális értékről.

A Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S felszerelt állványcsonkja teljesen körbeforgatható, s bár a gyűrűjét nem lehet lehúzni az objektív tubusáról, az alsó csonkot egy csavar kilazításával és egy biztonsági retesz benyomásával levehetjük róla, így fotós táskánkban kevesebb helyet foglal, illetve nem akad bele a szeparátorokba. A csonk alján egyébként két állványmenet is található, így a váz súlyának függvényében választhatunk menetet, hogy egyensúlyban legyen a szett (pl. a monopod használata kényelmesebb lehet általa).

A lencserendszer tubusán elhelyeztek továbbá egy AF/MF kapcsolót, valamint egy fókuszkorlátozót, de a beépített képstabilizátort már a váz menüjéből kell adjusztálnunk (kikapcsolva, bekapcsolva, sport mód, azaz svenkelés választható).

Az objektív frontlencséje körül semmiféle felirat nem található, így nincs árulkodó jel sem a gyártó, sem a lencserendszer típusa felől. Mondjuk, sok helyet nem is hagytak a mérnökök – gondolom, az objektív méreteit ezzel a lépéssel is csökkenthették a tervezőasztalon.

A bajonettet gumigyűrű veszi körbe, s szigeteli, így innen nem juthat be sem nedvesség, sem por a rendszer belsejébe. A fejlesztők többféle tömítést, szigetelést alkalmaztak a tubuson, de már önmagában a fix tubushossz is sokat segít a belső elszigetelésében. A hátsó lencsetag mélyen ül a magnéziumötvözetből kialakított csőben, pozíciója a zoomgyűrű állásától függetlenül fix. Az objektív alkalmas a Nikkor Z telekonverterek fogadására.

A Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S jól harmonizál a Nikon Z 6/7/6 II/7 II vázakkal, de valószínűleg a Z 9-en lesz majd tökéletes egyensúlyban.

A Nikon magyar képviseletétől egy Z 7 vázat kaptam az optika mellé, amivel jól próbára tehettem a lencserendszer felbontóképességét, rajzát. Bár a Z 7 sem egy lassú jószág, azért érezni lehetett, hogy a Nikkorban több tartalékok is rejtőznek még, amiket majd valószínűleg a csúcskategóriás Z MILC vázakon lehet igazán kiélvezni (itt az élességállítás sebességére gondoltam elsősorban). A kézi élességállításhoz még megjegyezném, hogy túl érzékeny a fókuszgyűrű, könnyen túl lehet pöccinteni a kívánt pozíción. Látható, hogy ezt az objektívet elsősorban az AF-re hangolta a gyártó. No, de ennyi bevezető után lássuk, mit tud ez a szépség a gyakorlatban!

Az ACR konverzió

A Nikon Z 7 vázat RAW+JPEG mentéssel működtettem, de végül kizárólag a NEF fájlokat használtam fel a tesztelés kiértékelésekor. A NEF-JPEG konverzió során az Adobe Camera RAW 13.3.0.807-es verzióját használtam alapértékekkel, ahol nem kapcsoltam be a képjavító profilt. A fenti animáció szerint a Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S nagyon egyenletes rajzú, azaz nincsenek látható geometriai torzításai. Hogy biztosra menjek abban, hogy a szoftver nem beépített profillal dolgozott-e, elővettem a RAW Therapee 5.8-ast, ami figyelmen kívül hagyja az efféle rejtőzködő képjavító paramétereket. Íme:

A Raw Therapee konverzió

Szinte ugyanaz látható, mint az ACR által generált JPEG állományoknál, azaz itt is egyenletes rajzot kaptunk. Az eltérés minimális, és szabad szemmel szinte nem is észlelhető: a Nikkor mintha enyhe bajusztorzítást mutatna. Akármi is legyen a valóság, ezeket a vonalgörbületeket a valós használat során soha nem fogjuk látni képeinken!

Az optika fókuszlégzése is minimális: a gyútáv mindkét végén ugyanakkora volt a látószög változása fókuszváltáskor.

Kattints!

A Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S nem parfokális, azaz minden egyes gyújtótávolság-váltáskor újra kell ellenőrizni a kép élességét, ami nem jelent problémát, ha autofókuszt használunk, de kézi élességállításkor ne felejtsük el a képbe való nagyítást! A fenti folyamatnál 200 mm-en állítottam élesre a képet, majd ezt megtartva (MF) váltottam rövidebb gyútávokra.

Kattints!

A gyártó 5 FÉ előnyt ír a beépített képstabilizátorra, aminek működési módját a váz menüjében, illetve gyorsmenüjében tudjuk váltogatni. A beépített optikai stabilizátort nem lehet a vázba épített szenzormozgatásostól elkülönítve használni, a kettő egy egységes rendszert alkot. Próbáim során még az 1/5 mp sem okozott különösebb gondot 200 mm-en, de biztos akad olyan fotós, aki nálam sokkal jobb értéket is elérhet majd.

Kattints!

Pusztán kíváncsiságból megnéztem, hogy zoomoláskor mennyire mozdul el a beállított középpont. A fenti kép 100%-os képméretből lett kivágva. Gyakorlatilag nem nagyon találkoztam még olyan zoommal, ami tökéletesen megtartaná a becélzott témát, azaz nem kirívó, nem egyedülálló dologgal szembesültem. Nézzük, milyen a képélesség:

Kattints!

70 milliméteren a kép közepe már teljesen nyitott blendénél is borotvaéles, a kontraszt beton kemény, a Z 7-tel párosítva a diffrakció hatása F11 környékén már látható. A kép sarkaiban is tökéletes a kép élessége, egyedül a peremsötétedés miatt tűnik kicsit gyengébb kontrasztúnak.

Kattints!

A klasszikus portré tartomány aljáról, azaz 85 mm-ről ugyanaz mondható el, mint amit 70 mm-en láthattunk, a különbség csupán a sarkokban látható, ahol a vignettálás kevésbé markánsan van jelen.

Kattints!

A 105 mm-es állásban szintén nagyot megy a Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S, középen nincs kifogásolnivaló még F2.8-on sem. A sarkok ugyanolyan jól festenek, mint a kép közepe, csupán a peremsötétedés látszik némileg.

Kattints!

135 milliméteren F3.2-re kell rekeszelni a tökéletes rajzhoz, s itt már jobban látszik F11-en a diffrakció képlágyító hatása. A fotó sarkaiban ugyanaz a helyzet, mint középen, azaz F3.2 borotvál. Némi peremsötétedés itt is látható csakúgy, mint a gyújtótávolsági tartomány többi értékein.

Kattints!

A tartomány végén, 200 milliméteren sem kell rekeszelni a legjobb képminőség eléréséhez, a Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S nem hagy cserben. Érdekes módon itt viszont már F8-tól jelen van a diffrakció. A sarkokban F4.0-F4.5 már igen szép eredményt nyújt; a próbák során azt vettem észre, hogy 70 milliméteren a legjobb a képminőség, ami meg is marad egészen 135 mm-ig, majd a zoom végén, 200-on kissé visszaesik a teljesítmény. Ezt a visszaesést azonban ne úgy képzeljük el, hogy használhatatlan lesz az objektív rajza, csak a tökéletestől picivel gyengébb képet látunk.

Kattints!

A peremsötétedésről és a színhibákról külön laboros felvételeket nem készítettem, mivel előbbi mértékét a képmintákon is látni lehet majd, illetve utóbbiakból a képmintákon sem kapunk ízelítőt. Erre tessék.

Értékelés

Sokat vártam a Nikon Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S riporterzoomra. Nagyon sokat. De úgy vélem, mindenképp megérte a várakozás, hiszen kiemelkedően jó képminőségű, és nagyon masszív, igazi „melós” kötésű lencserendszert kaptam kézbe. A képélesség és a kontraszt szinte a teljes gyújtótávolsági tartományban a csúcson van, talán 200 mm-en gyengül a teljesítmény egy leheletnyit. A tubus hossza nem változik zoomoláskor, teljes szigetelést kapunk az időjárás viszontagságai ellen, s felcsavarhatunk az objektívre telekonvertert is. Gyárilag jár hozzá állványcsonk, aminek alsó részét akár el is távolíthatjuk, ha épp nincs rá szükségünk. Az autofókusz némán és gyorsan jár, bár szerintem itt a Z 7 nem tudta eléggé kihajtani ezt az objektívet. A bokeh kellemesen krémes, becsillanásokra, színhibákra pedig ne is számítsunk. A peremsötétedés a teljes tartományban jelen van, de minimális rekeszeléssel eltüntethető. Az egész termékről ordít, hogy profiknak készült, hogy a legvadabb elvárásoknak is megfelel – igen, ez tényleg így van! Egyedüli „hátránya” az ára, de egyrészt a minőséget meg kell fizetni, másrészt a konkurencia termékei is hasonló árazásúak, szóval nincs kecmec, aki a legjobbat akarja, annak a zsebébe kell nyúlnia: a Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S bruttó 810 000 Ft környékétől vihető. Nekem nagyon tetszett ez a Nikkor, ha tehetitek, próbáljátok ki kedvenc fotós szaküzletetekben! Tőlem jár neki a „Kedvenc” biléta!

Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S

A Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S objektívet és a Z 7 vázat a Nikon magyar képviseletétől kaptam kölcsön. A lencserendszer adatlapját itt találod.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...