Megérkezett a Canon MILC zászlóshajója, az EOS R3!

Hogy a Canon saját szavaival éljek, „A várakozásnak vége – Megérkezett a Canon új, igazán versenyképes, sportfotózáshoz tervezett fényképezőgépe”, az EOS R3! Bár már az R5 sem volt egy „amatőr gép”, azért sokan úgy érezhették, hogy az igazi nagyágyú még nem érkezett meg a japán gyártó MILC felhozatalába. Az EOS R3 azonban most végre be- és kitölti ezt az űrt, hiszen olyan tudástárral érkezik, ami még itt-ott a dSLR zászlóshajót, az EOS 1Dx Mark III-at is irigységre készteti!

Pár napja, a hivatalos bejelentés előtt volt rá lehetőségem, hogy kézbe vehessem az újdonságot, s megismerkedhessek a legfontosabb újításokkal. Felsorolnám az EOS R3 legfontosabb ismérveit: 24 MP-es full frame szenzor (hátsó megvilágítású, több rétegű CMOS lapka), ISO 100-204 800 közti natív érzékenység, 30 kép/mp sorozatfelvétel fényméréssel és autofókusszal (elektronikus zárral), akár 1/64 000 mp-es záridő (elektronikus zárral), szemvezérelt fókuszmező-áthelyezés, emberek, állatok, motorsport járművek (autó, motor) követése az AF-szal, teljes szenzorfelületet használó 6K @ 60 fps RAW videó rögzítése belső adattárolóra, SD/CFexpress kártyafoglalatok, -7,5 FÉ-ig érzékeny AF-rendszer.

Látható tehát, hogy a Canon EOS R3 elsősorban a sebességről szól: legyen szó az autofókusz működéséről, vagy a zársebességről, biztos nem fogunk lemaradni egyetlen témáról sem! A szemvezérelt fókuszmező-áthelyezés pedig nagyon jól működik, még az sem számít, hogy a fotós szemüvegben van-e! Az EOS R3 szemvezérléses rendszere ugyanis kalibrálható, s az egyedi paraméterek (az összes többi beállítással együtt) menthetők, így akkor sincs galiba és kiabálás, ha több fotós dolgozik egy géppel.

Az EOS R3 elektronikus keresője is megér egy bekezdést: az új fejlesztésű OLED panel gyakorlatilag képkiesés nélkül dolgozik, felbontása 5,76 millió képpont, képfrissítése 120 Hz. Újdonság az OVF szimulációs View Assist funkció, ami az elektronikus keresőben látottakat úgy tünteti fel, mintha optikai keresőn keresztül látnánk a keresőképet.

A mérnököknek sikerült a lehetetlent is megoldaniuk: az EOS R3 bekapcsolást követően a másodperc töredéke alatt már „fotóképes”, azaz tulajdonképpen nincs késlekedés, ami miatt lemaradna a fotós a témáról. Ráadásul a kioldógomb is csupán 20 ms-os késlekedéssel operál, ami egyedülálló a piacon. A fényképezőgép hátoldalán egy kihajtható és elforgatható kijelző található, ami 4,1 millió képpontos felbontással és érintésérzékenységgel rendelkezik. Az EOS R3 váza magnéziumötvözetből készült, ami egyszerre könnyű és ellenálló. Az EOS 1Dx vázat birtokló fényképészek örülhetnek, hiszen az EOS R3 ugyanazt az áramforrást használja, ami a dSLR csúcsgépet is hajtja (LP-E19).

A Canon újdonságának tetőlemezén egy immár multifunkciós vakusaru található, ami különféle kiegészítők csatlakoztatását teszi lehetővé. Ezeken az extra érintkezőkön keresztül hang- és energiaátvitel is megvalósul, így külső mikrofon, lámpa stb. csatlakoztatása is lehetséges. De lássuk, mit ír maga a Canon az EOS R3-ról:

Sajtóközlemény

A várakozásnak vége – Megérkezett a Canon új, igazán versenyképes, sportfotózáshoz tervezett fényképezőgépe

A Canon Europe a mai napon bejelentette a várva várt EOS R3 érkezését – egy igazi nagyágyú a sportfotózás és riportkészítés területén. A hagyományok és a legmodernebb technológia ötvözeteként, az EOS R3 rendelkezik mindazon ismerős jellemzőkkel és sebességgel, amit megszokhattunk a Canon jól ismert EOS-1 sorozata esetében, de ehhez az úttörőnek számító, EOS R rendszerre jellemző innovatív megközelítés és sokoldalúság is társul.

A legigényesebb sajtó- és sportfotósok visszajelzései alapján tervezett EOS R3 több mint 100 fejlesztéssel rendelkezik a Canon tükör nélküli és DSLR modelljeihez képest. Az eredmény pedig egy olyan fényképezőgép, amely hihetetlen mértékben leegyszerűsíti a munkafolyamatokat, és egy újabb szintre helyezi a fényképezőgép és a fotós közötti kapcsolatot, verhetetlen sebességének és kezelhetőségének köszönhetően. Vadonatúj, továbbfejlesztett 24,1 megapixeles érzékelőjével, az EOS R3 optimális egyensúlyt állít fel a teljesítmény, a felbontás és a sebesség között, s ezáltal egy olyan fényképezőgépet kínál a sajtó- és sportfotósok számára, amely felülmúlja és maga mögött hagyja a versenytársakat.

A jövő a gyorsaságé
A forradalmian új, 24,1 megapixeles háttér-világítású, rétegelt CMOS érzékelő segítségével, az EOS R3 villámgyors képalkotást és fokozott kezelhetőséget kínál. A nagyteljesítményű érzékelő szinte teljes egészében megszünteti a zárszerkezet által okozott torzítást, a gyors zársebességnek köszönhetően pedig 30 másodperctől egészen a másodperc 1/64000 részéig terjedő képrögzítési időt kínál, ami lehetővé teszi a sportfotósok számára a leggyorsabban mozgó tárgyak rögzítését is. Az elektronikus zárkioldó használatával a fotósok még a RAW-fájlok esetében is képesek akár 30 kép/másodperces sebességgel is rögzíteni a képeket, AE/AF követéssel kiegészítve.Ez az első alkalom, hogy az elektronikus zárkioldó egyaránt használható a Canon és harmadik fél által gyártott vakukkal is. Az elektronikus zárkioldók jellemző gyenge pontjait kiiktatva, a Canon bevezette a villódzás-érzékelő és a nagyfrekvenciás villódzásmentes fényképezési módot, amelyekkel felismerhetők és korrigálhatók a villódzó fényforrások, valamint megelőzhető a sávosodás, illetve a színbeállítással kapcsolatos és az expozíciós problémák.

Az EOS R3 nagysebességű teljesítménye a fókuszálás területén is kiemelkedő. 0,03 másodperces fókuszálási idejével, az EOS R3 az eddigi leggyorsabb fényképezőgép az EOS R sorozaton belül – tökéletes eszköz a sport és a sajtó kiszámíthatatlan világában bekövetkező eseményeinek rögzítésére. A Dual Pixel CMOS AF II-nek köszönhetően, az EOS R3 továbbfejlesztett mély tanulási algoritmussal és AF követéssel rendelkezik, beleértve az emberi szem és az állatok szemének, testének érzékelését, valamint az emberi arc és fej felismerését mind állóképek, mind pedig videók esetében. A motorsport fotósokra is gondolva, a Canon ugyancsak elérhetővé tette a járműkövető funkciót. Mostantól minden AF üzemmódban elérhető a szem-, arc-, fej- és testfelismerő funkció, valamint egy új flexibilis zóna nevű funkció, amelynek segítségével a felhasználók kiválaszthatják az AF terület nagyságát és formáját. Az EOS R3 szintet lép azáltal, hogy rendkívül gyenge fényviszonyok, például -7,5 Fé mellett is képes megfelelően működni, ezért ez az egyik leghatékonyabb alacsony fényszinten is működő fényképezőgép a piacon.

A fent említett valamennyi AF opció beállítási lehetőségeinek maximalizálása érdekében, az EOS R3 három különböző lehetőséget biztosít az AF pontok beállításához: a gyors okosvezérlés, a precíziós multivezérlés és az ösztönös szemvezérléssel rendelkező AF opció. A szemvezérléses AF autófókusz funkció természetesebb kapcsolatot hoz létre a fényképezőgép és a fotós között. Az intuitív és úttörőnek számító AF fókuszpont kiválasztási üzemmód odahelyezi a fókuszpontot, ahová a fotós néz. Gyorsan változó helyzetekben ez a funkció lehetővé teszi a fotós számára, hogy a tekintetével ösztönösen magára az eseményre fókuszáljon.

A kézi fotózási lehetőség, valamint a mozgás közbeni folyamatos filmfelvételi képesség továbbfejlesztésével, az 5-tengelyes beépített képstabilizátor kombinálható az egyes RF-foglalatos objektívbe beépített optikai képstabilizátorral, amely az iparágon belül elsőrangú teljesítménynek minősülő nyolcfokozatú védelmet nyújt a fényképezőgép bemozdulásával szemben.

Szárnyalja túl kollégáit!
A számos professzionális csatlakozási lehetőségnek köszönhetően – például 5.0-ás verziójú bluetooth és 5 GHz-es Wi-Fi – az EOS R3 egyszerűbbé és könnyebbé teszi a profi fotósok munkafolyamatait. . Ideális választásnak bizonyul sportarénákban való felhasználásra, a beépített gigabites Ethernet port nagysebességű vezetékes csatlakozást tesz lehetővé. És amikor valóban számít a sebesség, a fotósok FTP-én keresztül továbbíthatják a felvételeket ügyfeleiknek. Már meglévő EOS R5 és EOS-1D X Mark III készülékeknél, a hálózati beállítások mindhárom fényképezőgép esetében alkalmazhatóak.

A Canon Camera Connect alkalmazás vagy a Browser Remote funkció segítségével, ethernet kapcsolaton keresztül, a felhasználók egy mobileszközről távolról is irányíthatják a fényképezőgépet. Az EOS-1D X Mark III készülékből átvett Browser Remote funkció ugyancsak lehetővé teszi a felhasználók és vállalati központok számára a metaadatok távolról történő módosítását, valamint a böngészést és a képek letöltését. Szintén a felhasználók rendelkezésére áll a Canon Mobile File Transfer (MFT) alkalmazás – profi fotósok részére kifejlesztett mobilalkalmazás, amely mobileszközökön keresztül továbbítja a képeket egy FTP/FTPS/SFTP szerverre. Az alkalmazás jövőbeni fejlesztései által már lehetséges lesz a szóban elmondott emlékeztető jegyzetek szöveggé való átalakítása, még inkább megkönnyítve ezáltal a profik számára a technika használatát. Az EOS R3 fényképezőgéppel együtt elérhető új, okostelefon-tartó kiegészítő, a Smartphone Link AD-P1 lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy felrögzítsék iOS vagy Android eszközüket a multifunkciós vakupapucs adapter tetejére, és egyszerűen továbbíthassák a képeket az új MFT alkalmazás segítségével. A Canon Camera Connect alkalmazás mostantól lehetővé teszi az EOS R3 készülékszoftverjének telefonon keresztül történő frissítését is – ez is egy újabb újdonság az EOS fényképezőgépek családján belül.

Hihetetlen videós képességek
Az EOS R5 fényképezőgéphez hasonlóan, az EOS R3 ugyancsak új szintet jelent a Canon hibrid megoldásainak kínálatában – kielégíti a fotósok kiváló minőségű állókép készítéssel kapcsolatos igényeit, valamint lenyűgöző nagy képfelbontású videófelvételi képességgel is rendelkezik. 6K 60p RAW felbontású felvételeket rögzít, amely az eddigi 4k-nál 50%-kal nagyobb részletezettséget biztosít. A 6K CRM RAW-fájlok esetében a felvétel elkészítését követően is korrigálható az expozíció és a fehéregyensúly, a káprázatos képminőség biztosítása érdekében. A 60 p-ig 6K-ról túlmintavételezett 4K felvételek esetében garantálja a lehető legmagasabb szintű, 4K mozifilm minőséget. Kiválóan használható nagy sebességű és dinamikus mozgással járó sportok esetében, az EOS R3 ugyanis a 4K 120p-s felvételeket csodálatos 4K felbontású lassított felvételként is képes rögzíteni. Mostantól nincs akadálya az akár 6 órán át tartó felvételkészítésnek, illetve a 1,5 órás 119,88/100p magas képkockaszámú rögzítésnek sem.

Az EOS R3-at alapjában véve arra tervezték, hogy túlszárnyalja versenytársait – és ugyanez vonatkozik a videókészítésre is. A fájlméret csökkentése, valamint a videós munkafolyamatok felgyorsítása érdekében, CRM light vagy MP4 felvételek is készíthetők All-I, IPB vagy kisebb IPB light opciók segítségével, lehetővé téve a felhasználók számára az igényeinek és a tárhelyi korlátoknak megfelelő átviteli sebesség megválasztását is. Kettős kártyahellyel rendelkezik, ideértve egy UHS-II SD és egy ultra nagy sebességű CFexpress kártyahelyet, mely lehetővé teszi 6K RAW-videófájlok rögzítését is, és támogatja azok egyidejű mindkét kártyára MP4 formátumban történő biztonsági mentését. A Canon jól ismert Canon LOG 3 beállítása 10-bit belső rögzítést tesz lehetővé a nagyobb dinamikatartomány, illetve a 10bit-es HDR PQ lehetőség elérése érdekében, amellyel csökkenthető az utómunka során végzett szerkesztés vagy színelés szükségessége. Kiváló választás száguldó riporterek számára, mivel az EOS R3-at a Canon új multifunkciós vakupapucsával szerelték fel, és kompatibilis az újonnan piacra dobott DM-E1D sztereó iránymikrofonnal.

Ösztönös képrögzítési élmény
Az EOS-1 sorozat sebességét és ismerős funkcióit magába foglalva, a Canon legújabb tükör nélküli fényképezőgépe egy új, a Canon által kifejlesztett blackout-mentes, kiváló minőségű, alacsony késleltetésű és frissítési igényű 5,76 millió képpontos elektronikus keresővel rendelkezik és másodpercenként 120 képkockát képes rögzíteni teljes felbontás mellett, miközben az általa biztosított moziélmény vetekszik az optikai kereső által biztosított élménnyel. Az újonnan bemutatott OVF szimulációs View Assist funkcióval kiegészítve, a kereső nagyobb dinamikatartományt és színárnyalási lehetőségeket biztosít. A zárkioldó késleltetése egészen elképesztő módon 20ms-ra csökkenthető – ez kevesebb mint a fele annak, amire egy hagyományos fényképezőgép képes, a zárkioldógomb megnyomását követő szinte azonnali képrögzítés érdekében. Az új, nagy képfelbontású Vari-Angle 4,1-millió képpontos érintőképernyő számos irányba billenthető és elforgatható. A már ismert EOS ergonómiai megoldásokat új vezérlőkkel és a felhasználók által személyre szabható újabb opciókkal kiegészítve, ideértve a hangerő szabályozással rendelkező zárkioldó funkciót, az EOS R3 jól ismert, ám továbbfejlesztett vezérléssel rendelkezik. A fényképezőgépek közötti váltások esetén, az időtakarékosság érdekében, a fotósok egyszerűen másolhatják és elmenthetik a memóriakártyákra saját személyes beállításaikat. Mivel ugyanolyan LP-E19-es akkumulátorokkal működik, mint az EOS-1D X Mark II és az EOS-1D X Mark III, az EOS R3 hosszabb felvételkészítési időt tesz lehetővé, és nagyobb kompatibilitással rendelkezik a meglévő DSLR-ekkel szemben.

Az EOS R3 új, könnyűsúlyú, por- és vízálló magnéziumból készült házat kapott, amely nagy igénybevételt jelentő környezetben is védelmet biztosít. Az EOS R3 a multifunkciós vakupapucson keresztül ugyancsak biztosítja az új, kompakt ST-E10-es Speedlite jeladó energia ellátását is, ezzel lehetőséget biztosítva a fotósok számára, hogy többféle rádiós Speedlite vakut is működtethessenek távolról.

Az EOS R3 egy ultra gyors, rendkívül jól kezelhető fényképezőgép, amely megfelelő versenyelőnyt biztosít a sport- és sajtófotósok számára a nyerő kép elkészítéséhez.

A mai napon ugyancsak bejelentjük az RF 100-400mm F5.6-8 IS USM és az RF 16mm F2.8 STM piaci bevezetését. Két új, sokoldalú és dinamikus RF-foglalatú objektívről van szó, amelyek új fókusztávolsággal gazdagítják a termékcsaládot. Ha további információkat szeretne megtudni az objektívekről, kérjük, látogasson el a www.canon.hu oldalára.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...