A Nikon Z-bajonettes fényképezőgépeivel már jó ideje „natívan” is lehet makrózni, egyszóval nem kell bajonett-konverterrel bajlódni, hanem rendelkezésünkre áll a 105, illetve az 50 mm gyújtótávolságú „mikró” Nikkor is. Jelen cikknek a kisebbik, tehát az 50 milliméteres lencserendszer a főszereplője, amit a japán gyártó nemes egyszerűséggel Nikkor Z MC 50 mm F2.8-nak hív.
A Nikkor Z MC 50 mm F2.8 nagyobbik testvérével együtt idén június elején mutatkozott be a fotós közönség előtt: az ötvenes Nikkor egy könnyűsúlyú versenyző, hiszen csak 260 grammot nyom, így tökéletes útitárs lehet akár a mindennapos használatra is. A por- és cseppálló kivitelű lencserendszer 1:1 nagyításra képes, a fürge és néma élességállításért egy STM léptetőmotor felel (lásd lentebb). Az F22-ig (illetve 1:1 állásban F32-ig) szűkíthető rekesz kilenc darab lamellából van kialakítva, ami kellemes háttérelmosást ígér. A legkisebb tárgytáv 16 cm; a szűrőmenet átmérője 46 mm. A már említett 260 grammos tömeghez 66 x 74,5 mm-es terjedelem társul. Az objektíven megtalálható a fókuszkorlátozó kapcsoló, amivel lerövidíthetjük az AF munkáját, valamint az AF/MF váltó is. Az ötvenes frontlencséjét kosztaszító fluorbevonat védi, ami megkönnyíti a tisztítást.
A Nikkor Z MC 50 mm F2.8 tubusában hét csoportba rendezve összesen tíz lencsetag található, ahol 1 db ED, illetve 1 db aszférikus kialakítású. Ez a makró optika kirajzolja a kisfilm méretű képérzékelőket is, így 47°-os látószöget kínál a Nikon FX vázain, illetve 31°30’-es látószöget a DX-es, azaz APS-C méretű lapkával szerelt gépeken.
A fókuszgyűrű – természetesen – elektromechanikus kialakítású, tehát a fényképezőgép menüjében más funkciót is hozzárendelhetünk, mint eredetileg: a vezérlőgyűrű elforgatásával élességet állíthatunk (gyári érték), beállíthatjuk az expozíciókompenzációt, az ISO-t, illetve ki is kapcsolhatjuk a funkcióját („egyik sem”). Amint az a fenti képen is látható, a fókuszkorlátozó kapcsolóval választhatunk a teljes, illetve a 16 és 30 cm közötti fókusztartomány közül.
A kis mikró Nikkor hossza változik az élességállítás, azaz pontosabban a nagyítás megválasztása során: a belső tubus kb. 23 milliméternyire nyúlik ki, ha elérjük a maximális 1:1 nagyítási arányt. A fényképezőgép kikapcsolásakor, vagy készenléti módra váltáskor az objektív automatikusan visszahúzza a belső tubust.
A Nikon Nikkor Z MC 50 mm F2.8 alapvető időjárásálló szigeteléssel rendelkezik, például a bajonettet is körbe veszi egy gumigyűrű, továbbá a frontlencsét védi a fentebb említett bevonat – esős, poros időben inkább visszafogottan, körültekintően használjuk.
A gumigyűrű szigeteli a váz/objektív csatlakozását
Az élességállítás nem egy versenyparipa, de mivel ez amúgy is egy makró objektív, ezt nem is várjuk el tőle. Feladatkörének viszont nagyszerűen megfelel a néma és kellően fürge fókuszmotor, szóval a statikus, vagy a lassúbb témákról nem fogunk lemaradni (a lepkét röptében viszont nem biztos, hogy le fogjuk tudni kapni vele).
A külsőségek átbeszélése után lássuk, hogyan szerepelt a Nikkor Z MC 50 mm F2.8 optikája! A gyártó hazai képviseletétől egy Nikon Z 7 vázat kaptam a teszteléshez, így a felbontóképességet is elég jól próbára tudtam tenni. Első körben a szokásos geometriai torzulásokat vettem nagyító alá:
Készítettem két tárgytávolsággal is négyzetrácsos felvételt, hogy láthassam, hol hogyan alakul a geometriai torzítás. Érdekes, hogy a Nikon Z 7 kijelzőjén látni lehetett a párnatorzítást, amit az Adobe Camera RAW beépülő modul a konverzió során automatikusan javított anélkül, hogy kértem volna. Beépített korrekció található a NEF fájlban, amit azonban a RawTherapee figyelmen kívül hagy. Szóval, a Nikkor Z MC 50 mm F2.8 minimálisan „párnázik”.
A peremsötétedés jól láthatóan jelen van F2.8-on, de nagyon hamar, F5.6-tól már szinte teljesen eltűnik, további íriszszűkítéssel sem változik a kép.
Kattints!
Színhibákat nem találtam sem a tesztábrákon, sem a terepen lőtt képeken. A kis 50-es Nikkor szépen korrigálja mind az élességi síkon, mind a hosszanti síkon megjelenő kromatikus aberrációt.
Kattints!
A Nikkor Z MC 50 mm F2.8 bokeh-ja tetszetős, noha nem olyan krémesen lágy, mint amilyennek azt eredetileg gondoltam.
A kép élességét vizsgáló tesztábrás fotóktól eltekintettem, az ötvenes már teljesen nyitottan is borotvaéles (amilyenek a makró objektívek általában lenni szoktak), amit majd a képmintákon is látni fogtok. Ezeket ide töltöttem fel:
Értékelés
A Nikon Nikkor Z MC 50 mm F2.8 egy praktikus kis makró optika, ami nem csak makrózásra használható, hanem általános fotózásra egyaránt. Mellkas portrékra, a mindennapok „naplózására” is ajánlható az objektív, de orvosi bevetéseken is helytállhat (pl. fogászat). Egyszerű optikai felépítése rendkívül jó mikro-kontrasztot eredményez; a képélesség már teljesen nyitott rekesznél is nagyon jó, a kép kontrasztos, színhibáktól mentes. A minimális geometriai torzítás nem zavaró, főleg, mivel az ACR automatikusan korrigálja. A fókuszsebesség makró objektívekhez képest fürge, de gyorsan mozgó témát nem biztos, hogy el tudnánk vele csípni. A peremsötétedés könnyen korrigálható, ám külön korrekció nélkül is hamar, F5.6-tól eltűnik. A termék jelenleg bruttó 260 000 forint környékén vásárolható meg a hazai hivatalos viszonteladóknál. Tőlem jár neki az „Ajánlott” biléta.
Nikon Nikkor Z MC 50 mm F2.8
A Nikkor Z MC 50 mm F2.8 objektívet és a Nikon Z 7 fényképezőgépet a Nikon hazai képviseletétől kaptam a bemutatóhoz. Az objektív weboldala itt található.