Megérkezett a Samyang autofókuszos ötvenese, az AF 50 mm F1.4 FE II

Sosem baj, ha növekszik a kompakt méretű, könnyű, nagy fényerejű objektívek halmaza, így hát a Samyang újdonságának is kimondottan örülök! Az AF 50 mm F1.4 FE II „öt évnyi mélyreható kutatás és az ügyfelekkel való párbeszéd” alapján született meg. Nem csoda hát, hogy a gyártó kizárólag szuperlatívuszokban beszél róla: álomszép háttérelmosás, ami a két ultra-precíz módon csiszolt aszférikus lencsetagnak és a nagy, F1.4-es rekesznyílásnak köszönhető úgy, hogy közben sem a kemény kontrasztról, sem a borotvaéles képről nem kell lemondanunk.

Kép forrása: Samyang

Csekély fókuszlégzés, néma, pörgős működésű fókuszmotor – az operatőrök kedvence is lehet a Samyang újdonsága. Nem véletlen az egybeesés sem, hogy a Samyang Optics mostanában ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját; az AF 50 mm F1.4 FE II méltó koronázása lehet az ünnepségnek. De lássuk a részleteket!

Kép forrása: Samyang

A tubus belsejében nyolc csoportba rendezve összesen tizenegy lencsetagot találunk, melyek közül kettő a már fent említett aszférikus elem, három nagy szórású, illetve egy darab ED lencsetag. A frontlencsén a gyártó UMC bevonata is megtalálható, ami nem csak a becsillanások és a szellemképek ellen véd, hanem a szennyeződések is könnyebben eltávolíthatók lesznek. A legkisebb tárgytáv 40 cm, a legnagyobb nagyítás 0,16-szoros. A 88,9 x 80,1 mm-es terjedelemhez 420 grammos tömeg társul, a látószög 45,7° full frame lapkás gépeken.

Kép forrása: Samyang

Az F1.4 és F16 közti értékeken használható blende írisze kilenc darab lekerekített lamellából áll. A lineáris léptetőmotorral szerelt objektív szűrőmenetének átmérője 72 mm; a tubuson megtalálható az AF/MF kapcsoló, így nem kell a fényképezőgép menüjében búvárkodnia a fotósnak, ha kézzel szeretne inkább fókuszálni. A Samyang újdonságát megfelelő szigeteléssel is ellátták a mérnökök, így az por- és cseppálló lehet. Az AF 50 mm F1.4 FE II 750 dolláros áron vásárolható meg. Bővebb infó a Samyang oldalán található róla.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...