Sajnos, ez sem áprilisi tréfa..

A Sony sem akart kimaradni a „jóból”, így bejelentették, hogy – egyelőre? – Japánban 3-31%-os áremelkedéssel kell számolniuk azoknak, akik a termékeiket szeretnék megvásárolni. Április elsejétől ugyanis ekkora mértékben emeli árait a japán gyártó; csakúgy, mint a „többiek”, a Sony is arra hivatkozik, hogy a nyersanyagok és a szállítási költségek emelkedése, illetve a félvezetőhiány miatt kénytelen átírni az árcédulákat. Nos, biztos így van, ezt nem vonom kétségbe, de néha már arra gyanakszom, hogy szimplán adódott végre egy jó ürügy az áremelésre (világjárvány, természeti csapások, áramszünetek, háborúk, Godzilla rombolása stb.), ami majd – a gyártók reményei szerint – valamelyest kompenzálja a csőd szélén táncikáló iparágat. „Ha kevesebben vesznek fotós cikkeket, akkor áremeléssel pótoljuk a kiesett nyereséget! Mi baj lehet?” – vélhetően csak annyi, hogy majd még kevesebben engedhetik meg maguknak a fényképészetet, és még többen inkább okostelefonnal, vagy használt fotós termékekkel fognak operálni. Tudom, kevés pénzből nehéz fejleszteni, de az ipar fellendülése nem az esztelen és már-már kartellgyanús áremeléssel érhető el, hanem új, valóban forradalmi termékek bemutatásával! Korábban már többször feltettem a kérdést, hogy hol vannak azok a fejlesztések, szabadalmak, amik „világmegváltó” technológiákról szóltak? Miért nem valósultak meg ezek a mai napig? Nem 1-2 éves dolgokról van szó, hanem már 5+ éves tervekről!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...