A Samyang AF 35 mm F1.4 FE II bemutatója

Nyílt titok, hogy a koreaiak a csúcsra törnek, hiszen egyre több olyan objektívet mutatnak be – többféle fényképezőgép rendszerhez -, ami „gyártóidegen” modellként még a gyári változatokat is megszorongatja – legyen szó a kivitel, vagy a kép minőségéről. Először a teljesen manuális lencserendszerekkel hívták fel magukra a szakma figyelmét, majd szép lassan már az autofókuszos, teljes egészében a vázról vezérelhető termékek is felkerültek a terméklistára. Jelenlegi bemutatóm főszereplője a második generációs Samyang AF 35 mm F1.4 FE II, ami – ahogyan nevéből is kiderül – autofókuszos, a full frame lapkák kirajzolására lett tervezve, s Sony FE bajonett elé épül.

A Samyang AF 35 mm F1.4 FE II a gyártó állítása szerint gyorsabb és pontosabb autofókusz működést tesz lehetővé, hiszen ebben a modellben már STM léptetőmotor hajtja az élességállításért felelős lencsetagokat. A termék tubusára ráadásul felkerült egy CUSTOM M1/M2 kapcsoló, illetve egy önálló funkciógomb, amivel egyedi funkciókat hozhatunk működésbe. Mivel ezen az objektíven is teljesen elektronikus az élességállító gyűrű, így az említett CUSTOM kapcsolóval többféle szolgáltatást vezérelhetünk általa: nem csak az élességet, hanem például a blendeértéket is beállíthatjuk a fókuszgyűrű forgatásával, de ezekről részletesebben majd kicsit később.

Meglehetősen komoly darab a Samyang újdonsága: 115 x 75 mm-es terjedelme és 659 grammos tömege érződik használatkor, igaz, jó egyensúlyban van a Sony A7 III vázzal. A tubus belsejében kilenc csoportba rendezve összesen tizenegy lencsetagot találunk, amelyek közül 2 db aszférikus, 2 db pedig nagy szórású üvegelem. A frontlencsét a gyártó UMC bevonattal látta el, ami egyrészt a képminőségre van jó hatással, másrészt a szennyeződések eltávolítását könnyíti meg valamelyest. Amint már fentebb említettem, az élességállításban egy lineáris STM motor segédkezik, ami szinte teljesen némán teszi a dolgát. A próbákhoz használt Sony A7 III vázon a sebessége elfogadható volt, de szerintem még mindig lehetne rajta gyorsítani valamelyest. A pontosságával nem volt gond, talán egyszer-kétszer kerültem olyan helyzetbe, hogy kicsit bizonytalankodott az AF (ágas-bogas, illetve homogén felületű témák).

Ahogyan látható, az egyedi funkciógomb, illetve a CUSTOM M1/M2 kapcsolók mind úgy lettek elhelyezve a tubuson, hogy azokat hüvelykujjunkkal könnyedén és gyorsan elérhessük. Fényképezéskor nem kell elvenni a gépet arcunk elől, ujjunk ösztönösen rátalál a kívánt gombra, kapcsolóra.

A Samyang AF 35 mm F1.4 FE II alapvető szigeteléssel el van látva, tehát a kisebb por, nedvesség nem jut be egykönnyen a rendszerbe. Mivel az objektív elektronikus vezérlésű, ezért megtalálható a bajonettben a működéshez szükséges csatlakozósor. A bajonettet gumigyűrű veszi körbe, ami szigetelő szerepkört tölt be.

Nem veszi körbe hivalkodó felirat a frontlencsét, így szinte feltűnésmentesen tudunk „úszni” az árral utcai fotózás során.

Visszatérve a kapcsolókhoz pár mondat erejéig: a „Focus Hold Button” (fókuszrögzítés), avagy funkciógombbal elsősorban (gyárilag beállítva) a fókuszt tudjuk rögzíteni, így a kép átkomponálásakor az megtartható marad. A fényképezőgép menüjében ezt persze lecserélhetjük például szemkövető AF-re. A CUSTOM M1/M2 kapcsoló alapvetően a kézi élességállítást (M1), illetve a rekeszérték módosítását (M2) szolgálja; ahhoz, hogy le tudjuk cserélni ezeket a funkciókat, szükségünk lesz az opcionális Lens Stationre (és a hozzá való szoftverre) – a gyártó firmware frissítésekkel ígér még több elérhető funkciót a későbbiekben.

Aki pedig valamilyen oknál fogva JPEG-ben fényképezik, az élvezheti a vázban bekapcsolható peremsötétedés, színhiba és geometriai torzítás kompenzálását. Én a próbák során kizárólag RAW-ban fotóztam, így ezeket nem használtam. Mondjuk, a geometriai torzítás korrekciójára nem is nagyon lett volna szükség, mert annak ellenére, hogy nagylátószögű objektívvel állunk szemben, ez igen minimális volt:

S bár a fókuszlégzés mértéke sem óriási, azért zavaró lehet filmkészítők számára fókuszhúzáskor:

A Samyang AF 35 mm F1.4 FE II teljesen nyitott rekesszel is nagyon szépen rajzol, de pl. F1.4-en azért látszanak a lilás él-elszíneződések, ha erősen kontrasztos témát kapunk lencsevégre. Ilyenkor érdemes picit szűkíteni a blendén, mondjuk F2.0 környékére, hogy megszabaduljunk ezektől a szellemélektől.

Noha a nagylátószögű lencserendszereknél annyira sosem kerül középpontba az előtér és a háttér elmosása, mint mondjuk egy portréoptikánál, azért jó tudni, hogy a Samyang AF 35 mm F1.4 FE II bokeh-ja igen kellemes:


A szélek felé kissé cicaszemesednek az élességi síkon kívül eső fények, de alapvetően lágy az elmosás jellege

S hogy mennyire éles az AF 35 mm F1.4 FE II képe? Szerintem – és a látottak alapján, persze – már teljesen nyitott rekesznél is éles, kontrasztos képet kapunk, az összképet csak a színhiba „színezi meg” egy kissé. Ha csak az élességet nézzük, akkor már F1.4-en is hibátlan eredményt kapunk, de F2.0-ra rekeszelve már a színezés sem szól bele a látottakba.

Kattints!

A képek szélei-sarkai a peremsötétedés miatt olyanok, amilyenek, de F2.8-F3.2 körül már az extrém széleken sem tudunk mibe belekötni. A Sony A7 III 24 MP-es képérzékelőjével karöltve a diffrakció hatása valahol F11 után jelentkezik, de még F16-on sem botrányos.

Apropó peremsötétedés: a vignettálás a teljes blendetartományban velünk van, de – nyilván – a tág nyílásokon erőteljesebb a jelenléte. F4.0 értékhez érve egy nagy ugrást láthatunk, amikor szinte megszűnik a peremsötétedés, ahogyan a fenti animáció is mutatja. A képmintákat ide töltöttem fel.

Kattints!

Értékelés

Nagyon komoly megjelenésű a Samyang AF 35 mm F1.4 FE II, igazán „profi” objektív benyomását kelti. A koreaiak sokat is adtak az első benyomásra, ami – ugye – a külsővel kezdődik. Az objektív kézbe véve sem okoz csalódást, hiszen „jó” tömegével, a szűk toleranciákkal közelebbről szemlélve is megtartja csillogását. Vázra csavarva sem kell csalódni, hiszen a képminősége nagyon jó: alacsony a geometriai torzítása, már nyitott rekesznél is éles a teljes képfelület, kellemes a bokeh. A színhibák láthatóak, de némi rekeszeléssel, vagy RAW híváskor a megfelelő csúszkák mozgatásával könnyen megszabadulhatunk ezektől. A peremsötétedés mértéke sem mondható hatalmasnak; amin viszont még lehetne csiszolni, az a fókuszsebesség, de ezt valószínűleg egy vezérlőszoftver frissítéssel lehet növelni. Hasznos pluszt ad a funkciógomb és a CUSTOM M1/M2 kapcsoló, és bruttó 270 000 forintos ára (a Tripont Foto Video Kft. webshopjában) sem mondható elviselhetetlennek a mai világban. Tőlem jár neki az „Ajánlott” biléta!

Samyang AF 35 mm F1.4 FE II

A Samyang AF 35 mm F1.4 FE II objektívet a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam bemutatóra. A termék honlapja itt található.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...