Hihetetlen állítással állt elő a Sony embere!

A Sony Semiconductor Solutions főnöke olyan hihetetlen kijelentést tett, hogy hirtelen nem is tudom, röhögjek, vagy sírjak rajta! Szóval, a Sony félvezetőgyárának főnöke szerint 2024-ben már olyan képminőséget produkálnak majd az okostelefonok kameramoduljai, ami meghaladja a tükörreflexes gépekét! „Az okostelefonok képminősége 2024-ben meghaladja a tükörreflexes kamerákét, a Sony G pedig kilátásba helyezi ezt. Arra számítunk, hogy az állóképek terén a következő néhány évben meghaladják az egylencsés tükörreflexes fényképezőgépek képminőségét.” (gépi fordítás japánról) – állítja Shimizu úr.

Nos, mivel (egyelőre) nem tudjuk legyőzni a Newtoni fizika alaptörvényeit, sejthető, hogy a megfelelő képminőség elérésben nem csak a képszenzor és az optika fog majd jelentős szerepkört betölteni, hanem az egyre összetettebb, egyre „okosabb” Mesterséges Intelligencia is bőven kiveszi a képalkotási folyamatból a részét. Nyilvánvaló, hogy a szenzortechnológia is fog még azért fejlődni az elkövetkezendő másfél-két év során, de egy körömpiszoknyi szenzor – legyen az bármilyen fejlett is – fizikailag egyszerűen képtelen felvenni a versenyt a 36 x 24 mm-es full frame lapkákkal, vagy akár a 4/3-os érzékelőkkel. Arról pedig ne is álmodjunk, hogy egy telefon kameramodulja olyan optikát rejthet, ami felveheti a versenyt a fél-másfél kilogrammos, igazi fényképezőgépekhez való példányokkal. Kétségtelen, hogy a zajszűrésben nagyot tud dobni egy fejlett algoritmus, és manapság már a mesterségesen kiszámított bokeh is megfelel egy átlagfelhasználónak, de – szerintem – nem kell még pixelkukkolni sem ahhoz, hogy kiderüljön, melyik képet milyen eszközzel készítették.

Szóval, hacsak nem érkezik valami földönkívüli technológia, egyelőre nem kell attól tartania senkinek, hogy okafogyottá válik szeretett fényképezőgép szettje – egy piszlicsáré kameramodul képtelen lesz ugyanazt produkálni, amit egy átlagos dSLR, vagy MILC rendszer! Ugyanakkor a Sony elérte, amit akart, a szakma elkezdett beszélni róluk, úgymond ingyen hírverést kaptak ezzel a kijelentéssel

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...