Kora reggeli pletykák

Úgy tűnik, hogy a mai napunk sem kezdődhet némi pletykálkodás nélkül! Aggodalomra semmi ok, még a biztonsági öveket sem kell becsatolni e két apró híreszteléshez. Az egyik mendemonda a Canonnal kapcsolatos: azt mesélik, hogy a japán gyártó – hasonlóan a Nikon tegnapelőtt bejelentett újdonságához – még idén bemutathat nekünk egy vloggerekre kiélezett kamerát. A készülék RF-bajonettes lesz, és APS-C méretű képérzékelő köré épülhet. Egyesek már a masina típusjelölését is tudni vélik, úgy hírlik, hogy az EOS R100 lehet a videónaplózók (egyik) kedvence. A vázzal együtt logikus lépésnek tűnik pár új objektív bejelentése is, így például az RF 24 mm F1.8 IS STM Macro, illetve az RF 15-30 mm F3.5-5.6 IS STM is esélyes.

A másik pletyka az OM Digital OM-5 gépe kapcsán bukkant fel a világhálón, itt azt terjesztik az okosok, hogy ebben a vázban is ugyanaz a 20 MP-es lapka játszhatja majd a főszerepet, ami már az OM-1-ben is bizonyított. A bejelentésre szeptember vége felé lehet számítani, a vázat pedig majd októbertől lehet megvásárolni, ha minden jól megy, és nem szól közbe megint valami világjárvány, UFO támadás, vagy isten tudja mi.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...