Leica M-bajonettes Raspberry Pi fényképezőgép született

Pieca névre hallgat Tom Schucker fejlesztése, ami nem más, mint egy Raspberry Pi4 alapú, Leica M-bajonettel ellátott fényképezőgép. A Pieca Camera System 3D nyomtatott vázzal, saját fejlesztésű kóddal és Leica M-bajonettel rendelkezik, a Pieca névösszetétel a Pi és a Leica márkajelzésekből adódik. A dizájn a Polaroid instantfilmes fényképezőgépeket követi, míg a színvilágot – vörös, fehér és fekete – a Leica ihlette. A kioldót egy Cherry MX kapcsoló működteti, ami kellemes „klikk” hangot ad exponáláskor. A váz alján található a szabványos, fémből készített állványmenet, illetve a „memóriakártyának” fenntartott hely – utóbbi szerepkörét egy pendrive látja el. A fényképezőgép oldalára kerültek a csatlakozók, mint például az USB, a mikró HDMI, a 3,5 mm-es aljzat, de itt található a bekapcsoló is. A fotógép hátoldalát az érintésérzékeny kijelző uralja, amely egyben a vezérlőegység és a kereső (élőkép) szerepét is játssza. A kamerával álló- és mozgóképek egyaránt készíthetők. A képérzékelő méretéből adódóan a képvágási faktor ötszörös, tehát egy 24 mm-es objektív úgy viselkedik ezen a gépen, mintha egy 120 milliméteressel dolgoznánk. Hogy az M-bajonettes objektívek használhatóbbak legyenek, a fejlesztő egy 0,5x-es fókuszcsökkentő lencsét épített be a bajonettbe. Bár a gép nem vásárolható meg, megépítheted sajátodat, ugyanis Tom megosztott minden szükséges információt, hogy magad is büszke Pieca tulajdonos lehess. Bővebb infóért látogass el Tom blogjára, vagy YouTube csatornájára.

Képek forrása: YouTube videó

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.