Javarészt az okostelefonok térhódításának „köszönhetjük” a fotóipar pusztulását, mert csupán hanyatlásról – szerintem – már nem beszélhetünk. Meg az emberi lustaságnak. Mi az, ami mindig nálad van, ott lapul a zsebedben, mindig rajta a kezed, a szemed, és az életedet a legmesszemenőbbekig uralja? Így van, az a fránya okostelefon. Az évek óta mindenhol ordító, villogó, agyakat mosó vad reklámoknak és a szédítő számadatoknak hála pedig Átlag János is bevette, elhitte, hogy az ő Gazmong XY8000 telefonja márpedig sokkal jobb, mint a szomszéd Profi Fotós 5 millás fotós szettje, hiszen a Gazmongja 200 MP-es szenzorral van felszerelve! 200 MP! Míg a szomszéd – a szerencsétlen fotós, aki immár két évtizede a képalkotásból él – még mindig azzal az ócska 24 MP-es full frame MILC-cel küzd (bármit is jelentsen ez, hiszen Átlag Jánosnak fingja sincs, mi az a full frame, vagy a pixelek mérete, a dinamikatartomány és még sorolhatnám).
Nem, akárhány megapixeles szenzor is legyen ezen optikák mögött, nem lesz jó minőségű képed
De mi, „fotósok” is megérdemeljük a foscunamit, ami a nyakunkba zúdult az elmúlt évek során, hiszen lustaságunkkal mi is tettünk érte, hogy kihaljanak bizonyos fényképezőgép típusok, vagy akár teljes rendszerek! „Jó lesz az, elég ez a minőség, úgyis csak a gyerekről lövök egy képet a szülinapi zsúron” – ember, a saját gyerekedről van szó! Egy olyan pillanatról, ami soha többé nem lesz, ami elmúlik, s örökre elvész az idő óceánjában! De nem is kell, hogy születésnapi buliról legyen szó: bármilyen megörökített pillanat fontos, és megérdemli, hogy azt megfelelő meglátással, tervezéssel és műszaki, művészi igényességgel örökítsük meg! Vagy ha nincsen erre igényed, akkor igazából a fényképészetre sincsen, s igazából csak a közösségi média kényszeréből kattogsz a telefonoddal.
A Canon EOS 5Ds R 50 MP-es full frame (36 x 24 mm) képérzékelője
Nyilván a telefonos „képalkotásnak” is megvan a maga helye: például dokumentálni remekül lehet vele, hiszen tényleg mindig ott lapul a kezünkben. Legyen szó egy közlekedési balesetről, vagy egy dokumentum „beolvasásáról”, ezeket tényleg elegendő egy telefonnal lekapni. Ha azonban kikapcsolódásról van szó, ha fontos számodra is, hogy egy pillanatot, egy témát megörökíts, hogy azt kimerevítsd az örökkévalóság számára, akkor nincs helye a kezedben a telefonnak. És akkor munkáról még nem is beszéltünk. Igen, én is szoktam „termékfotózni” telefonnal, de kizárólag kényszerből teszem azt, hiszen csak egy fotómasinám van: ha épp tesztre érkezik egy objektív, amit úgy is le kell kapnom, hogy az a vázra van csavarva, akkor nincs mese, elő kell vennem azt, amim van, és az jelenleg csak a mobilom. Nos, ezek a képek „olyanok is”, bármennyire próbálkozom, a műszaki tartalom nagyon nehézzé teszi a használható fotók készítését – még webes felbontásban is!
Ne akarja már senki összehasonlítani egy mobil képminőségét pl. ezzel – hogy a használati élményről ne is beszéljünk!
Ha a fotózás, a fényképészet az életed fontos része, akkor ne rontsd el az élményt a telefon használatával! Tiszteld meg magadat, s a fényképészetet azzal, hogy megfelelő eszközökkel indulsz képeket alkotni! Az okostelefonok amúgy is rendkívül káros hatással vannak az emberekre, főleg gyerekeinkre. Nem csak fizikailag tesznek tönkre minket (pl. „gúnár-nyak” a folyamatos előre és lefelé nézéstől, rövidlátás stb.), hanem lelkileg is, hiszen bizonyítottan függőséget okoz a folyamatos villódzás, a folyamatos visszajelzés utáni sóvárgás. Még nyáron fültanúja voltam egy apa-lánya konfliktusnak, és elborzadtam. Az apa elvette kb. 12-14 éves lányától a telefont, mert a kislány folyamatosan azt bámulta, majdnem elüttette magát az úttesten áthaladáskor. A lány kb. 500 méteren végig ordított az apjával, hogy azonnal adja vissza a telefonját, hogy lehet ilyen gonosz, mocskos tetűláda stb.
Úristen, hová jutottunk?
