Bevezető és külsőségek
A Nikon a közelmúltban mutatta be a Z fc full frame szenzoros verzióját, a Z f névre keresztelt vázat, ami lélekben a tükörreflexes Df utódja, de mégsem. Szerencsére nem. Bár nem volt semmi bajom a klasszikus vonalvezetésű Df-fel – hiszen műszakilag „ott volt” az a gép is -, de valahogy nem hozott (annyira) lázba, mint a Nikon tükörnélküli modern klasszikusa, a Z fc. Aki pedig ki szeretné „maxolni” a filmes, analóg éra életérzését, az a 36 x 24 milliméteres képérzékelővel szerelt Z f-ben találhatja meg az igazi szerelmét.
Kattints!
„Úgy tűnik, valahol útközben, a fene nagy „fejlődésben” mintha elveszett volna a képalkotás öröme. Már csak kattintgatunk, nem törődünk se a kompozícióval, se a témával – gyártjuk a digitális szemetet, amivel aztán elárasztjuk a közösségi platformokat. […] Ha egy fotónak már a keletkezése is unalomba fullad, ha már a létrehozása is csupán automatikus ujjgyakorlat egy görcsösen markolt érintőképernyőn, akkor a fényképezés tényleg elvesztette életünkben betöltött szerepét. Bármennyire is tagadjuk, az eszköz igenis fontos, hiszen azt a „szerszámot” sokkal szívesebben vesszük kézbe, ami „szemünket, eszünket, szívünket” egyaránt stimulálja, aminek fogása, zárhangja és képminősége tökéletes összhangban van belső énünk elvárásaival.” – írtam anno, két évvel ezelőtt a Nikon Z fc kapcsán. És valóban, ez a véleményem nem hogy vesztett volna jelentőségéből, hanem egyre fontosabb a mobiltelefonos fényképezés korában, világában.
Sokan állítják, hogy a technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia térnyerése a digitális képalkotásban is egyre nagyobb és fontosabb szerepet fog kapni. Valóban, ezzel a ténnyel nem is akarok vitatkozni, és lesz bőven olyan terület, olyan iparág, ahol mindenki csak nyerhet ezáltal. Azonban a hobbi, a lelkünk ápolása, a „fotós látásunk” fejlesztése során sokkal előnyösebb és élvezetesebb, ha megmarad minden a régiben: minél több dedikált vezérlő, minél több mechanikus, manuális beavatkozás, annál jobb, annál kielégítőbb a képalkotás folyamata. Élvezzük a lelassulást, a téma meglátását, körbejárását, a beállítások gondos kiválasztását, majd a kioldó lenyomása után elhangzó mechanikus redőnyzár dallamát.
Nos, a Nikon Z f konzervatív megjelenése szinte minden porcikájában megegyezik az APS-C lapkás elődjével, a Z fc-vel. Itt-ott akad némi eltérés, plusz nyomógomb (pl. az EVF alatt balra), de a kezelőfelületet a mérnökök ugyanolyanra rajzolták, ami csakis előnyt jelenthet a fotós szemszögéből nézve.
A Nikon elmondása szerint a Z f a filmes, tükörreflexes FM2 szellemi utódja – a Z f annak ellenére, hogy 36 x 24 mm-es képszenzor köré épül, és kijelzője kihajtható, elforgatható, szinte ugyanolyan vékony, s kecses, mint a régi, filmes SLR gépek (részben ezt hiányoltam anno a Df-ből). Sajnos, nem tudtam sehonnan sem előásni egy igazi, 1982-es Nikon FM2 vázat, hogy a valóvilágban is szemléltetni tudjam a hasonlóságot, de a gyártó marketingesei nem lőttek mellé állításukkal.
Már oldalról nézve is látható, hogy a Z-bajonett, a Z-rendszer rövid bázistávjának hatására mennyire vékony lehet a Z f váz. Bár a markolat kialakítása elég spártai, mégsem volt kényelmetlen a készülék félnapos használata. Mondjuk, a Nikon kínál a gép mellé egy markolatnövelő toldatot, én azt csak a fotók kedvéért tettem fel, miután kézbe vettem. Ha már klasszikus vonalvezetésű egy masina, akkor ne rontsuk el azt egy (szerintem) kissé ormótlan, illúzióromboló kiegészítővel.
Ízlések és pofonok – makulátlanul illeszkedik a markolat, de nekem nem tetszett
Nem, nem tetszik most se
A Nikon Z f vázban az akkumulátor és a memóriakártyák foglalatai ugyanoda kerültek: a markolatba. A váz alján hozzáférhetünk ehhez a megosztott fiókhoz, ahol az SD mellett microSD kártyával is felbővíthetjük a fotógépet. Miért microSD? Egyrészt azért, mert nem lett volna hely egy második SD-nek, másrészt a microSD kártyák is kellően gyorsak ahhoz, hogy tökéletesen kiszolgálják ennek a gépnek a működését. Nincs 8K-s videofelvétel, nincs csillió kép/mp-es sorozatfelvétel (persze, ettől még nem lassú a Z f, de nem sportfotózásra tervezték elsősorban), csak életérzés kimaxolva!
Lábjegyzetként meg kell említenem, hogy a kiegészítőként kapható markolat kialakítása igen ügyes, ugyanis ha az fel van szerelve a vázra, a fiók akkor is teljes értékűen hozzáférhető marad! Ja, és az oldalra nyíló akkufach-fedél akkor is nyitható, ha egy meglehetősen nagy cseretalp van felcsavarva a gépváz aljára:
A Nikon Z f tetőlemezének látványa is lélekbenyúló élményt ad: dedikált, manuális vezérlők amerre a szem ellát! Balra, az ISO tárcsa aljába integrálva látjuk a módválasztó forgókapcsolót, középen a „pentaprizma” sátortetőjét találjuk, ami ízlésesen be van vonva a műbőr jellegű (azaz inkább csak mintázatú) anyaggal, majd ettől jobbra a zársebesség előválasztóját, a kioldót (csavarmenetes, így vezetékes, mechanikus kioldóval is felszerelhető!), az expozíciókorrekció tárcsáját, a fotó/videó módválasztót, a videofelvételt indító gombot, és a kis státuszkijelzőt helyezték el, amiről az aktuális F-értéket olvashatjuk le.
Szerintem a hatalmas Z-bajonetthez jobban illik a full frame lapka köré épülő Z f dimenziója, mint a kisebb Z fc-hez, persze, azért az sem lóg ki a sorból, ahogyan az alábbi képeken láthatjuk:
Elölről nézve a Z f valamivel magasabb, mint a Z fc
Oldalnézetből is picivel vaskosabb a Z f, bár a Z fc elektronikus keresője hátrébb nyúlik
Szinte ugyanaz a kép hátulnézetből is
A Z f markolata vaskosabb, ami jót tett a használhatóságnak és a kényelemérzetnek
Egyszóval, azaz inkább mondattal: aki a Z fc-ről szeretne feljebb lépni, annak tökéletes választás a Z f, hiszen ugyanaz a kezelőfelület fogadja a fotóst, nincs megszokási, átszokási idő, ráadásul a kisebb Z fc tökéletes, stílusában is egyező másodgép maradhat mellette!
