A Sigma szeptember 9-én három objektívet mutatott be a nagyérdeműnek – köztük szerepelt a 135 mm F1.4 DG | Art is, amihez most személyesen is szerencsém lehetett. Már a bejelentéskor sejteni lehetett, hogy a japán gyártó ezzel az optikával is korszakalkotó kistelét fog elénk tárni, így már eleve magas elvárásokkal álltam neki a tesztelésének. A leírása szerint ez az újdonság precíziós optikát, gyors, pontos élességállítást, számtalan funkciót és krémesen olvadó elő- és háttérelmosást ígér. Nem is csoda, hogy szuperlatívuszokban beszél róla a gyártó szónoka, hiszen ez az első olyan autofókuszos, 135 milliméteres lencserendszer, ami F1.4-es kezdő fényértékkel rendelkezik és kifejezetten a tükörnélküli fényképezőgépekre lett tervezve. Lássuk a részleteket!
A szemrevaló tubusban 13 csoportba rendezve nem kevesebb mint 17 lencsetagot helyeztek el a tervezőmérnökök. Ezen optikai egységek közül 4 db FLD és 2 db aszférikus kialakításnak örvend. A blende íriszét 13 db lekerekített lamellából építették fel, ami hihetetlen téma-szeparációt tesz lehetővé krémesen lágy bokeh-val! A legkisebb tárgytáv 110 cm, míg a legnagyobb nagyítási arány 1:6,9-hez. A szűrőmenet átmérője itt már tekintélyes 105 mm; az objektív teljes terjedelme 111,7 x 135,5 mm, tömege 1430 gramm – mindenképp ajánlott a monopod használata. A termikusan stabil kompozit anyagokból kialakított tubuson, ami egyébként por- és cseppálló szigetelésű (a frontlencsét ennél az újdonságnál is víz- és olajtaszító bevonattal gőzölték fel), rekeszgyűrűt (annak reteszét és váltóját), 2 db AFL gombot, AF/MF kapcsolót és fókuszgyűrűt találunk.
Kattints!
A Leica L- és Sony E-bajonettel megvásárolható Sigma 135 mm F1.4 DG | Art Dual HLA fókuszmotorokkal garantálja a gyors és néma élességállítást. Az állványcsonkja Arca-Swiss kompatibilis, így közdarab nélkül, közvetlenül csúsztatható a megfelelő állványfejbe, de igény szerint akár le is vehető a tubusról (szállítani egyszerűbb, ha kisebb fotós táskát használunk, vagy a kialakított fachok nem elég nagyok).
A rekeszgyűrűt automatikus („A”), vagy manuális állásban használhatjuk: a rekeszretesz „A”, illetve manuális tartományban zárja a gyűrű mozgását, így nincs véletlen váltás a két használati mód között. Automata módban – értelemszerűen – a fényképezőgépen választhatjuk ki a használni kívánt értéket.
A Sigma 135 mm F1.4 DG | Art a technokraták szívét is megdobogtatja; általánosan elmondható róla, hogy jó érzés kézbe venni, de a műszaki részletek, a kivitelezés minősége is könnyen rabul ejti a fotózás iránt rajongókat. Érdemes a frontlencse felől belekukkantani a lencserendszer belsejébe: azonnal elcsodálkoztat a fényrekesz kialakítása.
A hátsó lencsetag mélyen ül a tubusban, bár nem próbáltam, de gyanítom, hogy a Sigma 135 mm F1.4 DG | Art kompatibilis az 1,4x és a 2x telekonverterekkel. Utóbbi használatával egy 270 mm F2.8-as objektívet kapunk kézhez.
Viszonylag keskeny a frontlencse után található fókuszgyűrű, de ennek hátrányát használat közben nem éreztem. A blendevezérlőt fokozatmentes és „kattanós” fokozatos módban is használhatjuk. Előbbi mód lehetővé teszi filmfelvétel közben a zajtalan és átmenetmentes blendevezérlést.
A Sigma 135 mm F1.4 DG | Art méretét tekintve egy igen szemrevaló párost alkot a Sony A7 III vázzal (és értelemszerűen az ezzel hasonló méretű gépekkel is), de használat közben mindenképp érdemes egy monopodot alkalmazni. Háromlábra mindenképp az objektív állványcsonkjánál szereljük fel a szettet! És akkor lássuk, hogyan szerepelt az objektív a képminőség vizsgálata során:
A Sigma 135 mm F1.4 DG | Art lencserendszerhez sincs még képjavító profil, így az a kép tárulhat elénk, amit az objektív „nyersen” tud nyújtani. A fényképezőgép menüjében, ha JPEG-ben fotóznánk, válaszható a beépített korrekció, de – amint azt látni fogjuk – fölösleges. Igaz, van némi párnatorzítás, de ennek görbéje egyenletes, könnyen és gyorsan javítható manuálisan is.
A fókuszlégzés mértéke nem elhanyagolható, így filmkészítőknek erre oda kell figyelniük fókuszhúzásos jeleneteknél.
Színhiba? Milyen színhiba? (Kattints!)
A Sigma 135 mm F1.4 DG | Art képe teljesen nyitott blende mellett is tökéletesen színhiba-mentes. Nem tudtam olyan kontrasztos tartalmú képet lőni, ahol bármiféle színhiba láthatóvá vált volna.
Meglepő módon a peremsötétedés is csak F2.5-ig látható, de még a legtágabb értékek mellett sem zavaró mértékben. Valószínűleg ez a nagy frontlencse-átmérőnek is köszönhető.
Kattints!
A fókuszsíkon kívüli elemek „vajpuhán” olvadnak egymásba – a Sigma 135 mm F1.4 DG | Art gyönyörű bokeh-t kínál a fotósnak (és a filmkészítőnek is, persze). A 13 darab lekerekített íriszlamella visszainteget. Az objektív képélességéről külön tesztkép-sort nem készítettem, mert teljesen fölösleges: már F1.4-en is párját ritkítóan „karcol az üveg”. Nem hiszed? Nézd meg a képmintákat!
Kattints!
Értékelés
A Sigma a 135 mm F1.4 DG | Arttal egy újabb legendát alkotott. Gyakorlatilag semmi negatívumot nem tudok a másfél hetes tesztidőszak után mondani (írni) róla. Nehéz? Az optikai felépítés indokolja a tömegét, szóval ebbe sem lehet belekötni. Nagy? Ugyan már! Drága? Viccelsz? Bruttó 760 000 forintos ára abszolút helyénvaló. Gyors a fókuszmotor működése, a rajz betonkemény, a bokeh egy álom, a peremsötétedés minimális, az apró párnatorzítás valós képeken nem látszik.
Szóval, aki egy tökéletes, nagy fényerejű kistelét keres mondjuk portrézni, vagy csillagfotózni, esteleg teremsportokhoz, vagy fotóriporterkedni, az a Sigma 135 mm F1.4 DG | Arttal nem nyúlhat mellé. Ez az objektív maga a tökéletesség, egyértelműen jár neki a „Kedvenc” biléta!
Sigma 135 mm F1.4 DG | Art
A Sigma 135 mm F1.4 DG | Art objektívet a márka hazai képviseletétől kaptam bemutatóra. A termék weboldala itt található.
