Korábban már írtam a kanadai Ulric Colette-ről, aki érdekes, úgy nevezett „Genetikai Portrékat” hozott létre családi albumokból. Most itt a második rész, amelyben egy-egy család két tagját ismét „összepárosítja” a fotóművész. A 2011-ben létrehozott sorozat bár nagyon hasonlít az előzőhöz, a képeken mégis látszik a művész technikai fejlődése. Akit élőben is érdekel az érdekes és ötletes portrésorozat – no, és persze, aki épp arra jár -, az megtekintheti idén október 2.-28. között Montrealban a „Centaur Theatre’s Seagram Art Gallery” galériában.

















Hát, nem nagyon értem ez a „művészt” (pedig megpróbáltam!)! Azon túl, hogy a tengerentúlon (is) egy agyament ötlettel, és jó kapcsolatokkal/rokonokkal mindig be tud futni a legtehetségtelenebb „művész” is, nem látom különösebb értelmét a fenti képeknek, mint egyszerű marketing. Azaz ki kell találni valami újat, amiért jó sok pénzt lehet kicsalni a „műértőkből” (akiket persze a kurátor beszél rá az „érték” megvételére).
Mi lesz a következő „értékes” ötlet? A gazda meg a kutya/macska portréinak egymásra montázsolása?
Végül is jó játék a fotosopp! 😉
@bestpixel: lenne pár ötletem, de túl gusztustalan ide 🙂
@MLaca: El tudom képzelni! 😉
Ha már portré és marketing, lenne egy ajánlatom! Az itt, jobbra lévő portrédon minden egyes alkalommal elszörnyülködök, amikor erre tévedek. Egy ilyen nagylátóval, szembevakuzva készült fotó nem éppen a legszerencsésebb portrét eredményezi. Ezért, ha gondolod, gyere el a műterembe, és készítek egy rendes portréfotót rólad! Az ajánlatom teljesen ingyenes és grátisz – amolyan kollegáris ajándék. 😉
@bestpixel: júj! nem félted a felszerelésedet, hogy tönkreteszem a pillantásommal? 😀 köszönöm az ajánlatot, lehet, élek vele 🙂
@MLaca: Semmi gond, majd felteszek egy polárszűrőt, hogy kiszűrjem a szúró pillantásokat! 😉
Ha gondolod, gyere! A honlapin a Kapcsolat menüpont alatt találod az elérhetőségeket.
Azon túl, hogy fossá retusálta a képeket, mit kell nézni?
@bestpixel:
Az már félig meg is van.
http://www.haziallat.hu/kutya/viselkedes/kutya-ember-hasonlosag/2431/
Nekem tetszenek az ilyen „nézd meg az anyját, vedd a lányát” képek, érdekes gondolat kísérlet, ha átlépjük a fotózásnak mindig az elvont művészi értéket kell hajszolnia reflexeinket.