Ilyen a női arca Magyarországnak

A faceresearch.org érdekes kutatást végzett, amelynek során megdöbbentő fotók keletkeztek. Ezeken a felvételeken az egyes országokban vizsgált, lefényképezett nők szoftveresen átlagolt (rétegezéssel létrehozott) fotója látható. Az eljárás során az elkészített portrékat megfelelően fedésbe hozták egymással, hogy ne legyenek zavaró „kilógások” a montázsokon. Sokkal korábban, az 1800-as években, az ötlet úttörője Sir Francis Galton készített hasonló felvételeket.

arcok.jpg

Azonban az eredményekkel nem mindenki elégedett: már most sokan állítják, hogy a végső, átlagolt arc „túl szép”. Ez, sajnos, az eljárás velejárója, ugyanis a képek összeadásakor az egyes arcok jellegzetes vonásai (hegek, szeplők, anyajegyek stb.) „elvesznek” az átlagolás során. Ráadásul a kutatás leírásából nem derül ki, hogy hogyan választották ki az egyes országok résztvevőit, mi alapján döntöttek Erzsike mellett Andrea helyett. (Forrás: fstoppers.com, 9gag.com)

Frissítés: Kesztió olvasóm is alkotott régebben egy a fentihez hasonló képet, aminek az volt a címe, hogy a Tábor Arca” (Minimum Party összművészeti alkotótábor), erről számol be nekünk alábbi sorokban:

Az arcok szoftveres átlagolásának alapelve tulajdonképpen pont annyira egyszerű, amennyire látványos a végeredmény.

Mindenekelőtt félre kell tennünk a portréfotósi vénánkat, és a modellektől minél szimmetrikusabb és közömbösebb arckifejezést kell kérnünk, mintha igazolványképről lenne szó. Ügyelve természetesen arra, hogy az arcokat minél precízebb kameraállással fotózzuk, mert a ferdén tartott fényképezőgép utólagos szoftveres korrigálására fordított időt és kínlódást be kel majd szoroznunk annyival, ahány arcot fényképezünk (legalább 50, hogy meggyőző legyen az eredmény). Ugyanez érvényes a következetes expozíciós értékekre is. Mondanom sem kell, hogy fix objektív használata ajánlott, vagy ha nem, olyan zoom, mely mechanikus gyűrűvel rendelkezik.

Ha már Photoshopban (vagy Corel PhotoPaint-ben, én anno ezzel a szoftverrel dolgoztam) vannak a képek, be kell lőni valahogy az átlagos szemtávolságot (ezt nem szükséges túl precízen csinálni, mert valószínűleg így is, úgy is minden képet külön korrigálni kell majd). Ennek alapján három segédvonalat behúzva jelölhetjük ki pupillák majdani helyzetét egy új, üres dokumentumban. Minden egyes fotót külön rétegre (vagy PhotoPaint-eseknek: objektumként) helyezünk, és nagyon pontosan úgy toljuk, méretezzük, majd forgatjuk, hogy a két pupilla pontosan a segédvonalak két metszéspontjára essen. A legtöbb ember arca aszimmetrikus, így ez enyhe ferdeséget okozhat, de elegendő fotó esetén ezek a hibák kioltják egymást.

Ha ezzel megvagyunk (több órás megfeszített munkára kell számítani), minden rétegre PONT UGYANAZT az átlátszóságot (opacity) alkalmazzuk, blending mode-nak Multiply-t érdemes használni. Az átlátszóság mértékét akár ki is lehet számolni, de érdemes kísérletezéssel eltalálni a megfelelőt, amikor az összhatás már szép kontrasztos, de még nem sötétedett be túlságosan.

2008-ban, amikor az kászonaltízi (Erdély) Minimum Party összművészeti alkotótáborban a „tábor arcát” készítettem el kb. 70 fotóból, sajnos a feladatra mai szemmel nem túl alkalmas fényképezőgép (Lumix FZ-15) állt rendelkezésemre, s ma már biztosan más minőségben tudnám megoldani a feladatot. De az eredmény talán így is önmagáért beszél.”

És íme, a remekmű, amit itt is meg lehet csodálni:

taborarca_kesztio.jpg

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...

47 hozzászólás

  1. kesztió szerint:

    Ugyanezt a kísérletet talán 2009-ben vagy 2010-ben én is kipróbáltam a Minimum Party összművészeti tábor lakóin. 70 táborlakó (fiúk és lányok) arcát átlagoltam ki egy, ma már nevetségesen elavultnak számító bridge segítségével:

    lumixchallenge.jux.com/1597708

  2. MLaca szerint:

    @kesztió: klassz, ha van kedved egy rövid leírást írni hozzá, és megengeded, kitenném ide is.

  3. kesztió szerint:

    Van kedvem, összehozom mindjárt.

  4. kesztió szerint:

    Az arcok szoftveres átlagolásának alapelve tulajdonképpen pont annyira egyszerű, amennyire látványos a végeredmény.

    Mindenekelőtt félre kell tennünk a portréfotósi vénánkat, és a modellektől minél szimmetrikusabb és közömbösebb arckifejezést kell kérnünk, mintha igazolványképről lenne szó. Ügyelve természetesen arra, hogy az arcokat minél precízebb kameraállással fotózzuk, mert a ferdén tartott fényképezőgép utólagos szoftveres korrigálására fordított időt és kínlódást be kel majd szoroznunk annyival, ahány arcot fényképezünk (legalább 50, hogy meggyőző legyen az eredmény). Ugyanez érvényes a következetes expozíciós értékekre is. Mondanom sem kell, hogy fix objektív használata ajánlott, vagy ha nem, olyan zoom, mely mechanikus gyűrűvel rendelkezik.

    Ha már Photoshopban (vagy Corel PhotoPaint-ben, én anno ezzel a szoftverrel dolgoztam) vannak a képek, be kell lőni valahogy az átlagos szemtávolságot (ezt nem szükséges túl precízen csinálni, mert valószínűleg így is, úgy is minden képet külön korrigálni kell majd). Ennek alapján három segédvonalat behúzva jelölhetjük ki pupillák majdani helyzetét egy új, üres dokumentumban.
    Minden egyes fotót külön rétegre (vagy PhotoPaint-eseknek: objektumként) helyezünk, és nagyon pontosan úgy toljuk, méretezzük, majd forgatjuk, hogy a két pupilla pontosan a segédvonalak két metszéspontjára essen. A legtöbb ember arca aszimmetrikus, így ez enyhe ferdeséget okozhat, de elegendő fotó esetén ezek a hibák kioltják egymást.

    Ha ezzel megvagyunk (több órás megfeszített munkára kell számítani), minden rétegre PONT UGYANAZT az átlátszóságot (opacity) alkalmazzuk, blending mode-nak Multiply-t érdemes használni. Az átlátszóság mértékét akár ki is lehet számolni, de érdemes kísérletezéssel eltalálni a megfelelőt, amikor az összhatás már szép kontrasztos, de még nem sötétedett be túlságosan.

    2008-ban, amikor az kászonaltízi (Erdély) Minimum Party összművészeti alkotótáborban a „tábor arcát” készítettem el kb. 70 fotóból, sajnos a feladatra mai szemmel nem túl alkalmas fényképezőgép (Lumix FZ-15) állt rendelkezésemre, s ma már biztosan más minőségben tudnám megoldani a feladatot. De az eredmény talán így is önmagáért beszél.

  5. MLaca szerint:

    @kesztió: köszi, frissítettem anyagoddal a posztot!

  6. kifordított nagyanyó szerint:

    Háttttőőő…

  7. prolee szerint:

    Hüm… A magyar nőnek kék a szeme????

  8. Valahogy a magyar nő lett a legrondább… 🙁

  9. dreia szerint:

    A magyar nem valami szépre sikeredett a többihez képest, sápadtabb is. Még az angol is szebb, pedig híresen nem azok. Úgy néz ám ki, hogy a többségre photoshopoltak sminket vagy eleve volt rajtuk. Így nem igazságos.
    Egyik-másiknak érdekesen nagy feje van, pl. a hollandnak, de főleg az ukránnak.

  10. FGSuperman szerint:

    nem tudom, hogy milyen alapanyagból válogattak a készítők, de nem tűnik korrektnek

    például Angliában, Franciaországban és Hollandiában jelentős a színes-bőrű populáció – ehhez képest az átlaguk fehérebb, mint az orosz, ahol meg nem

    mindenesetre viszonylag csinos arcú mindegyik – ergo vagy viszonylag csinosakat fényképezett vagy jóval kevesebb nagyon randát:-)

  11. fagyospityóka szerint:

    @prolee: Hajjaj! Hol vannak már azok a gyönyörű, apró termetű fekete mendulaszemű etelközi menyecskék! Ehhez csak annyit: nagy lenne a shanyattesés, ha most valami csoda folytán mindenki a 400 éve élt őse nyelvén kezdene beszélni. És nemcsak itt.

  12. mithrandir szerint:

    A rejtély megoldása pofonegyszerű.

    Nem gyönyörű nőket átlagoltak, hanem az átlagos, azaz arányos, szimmetrikus arcokat tartjuk szépnek.

    Ja, és szerintem a magyar egyáltalán nem lett csúnya 🙂

  13. William Kidd szerint:

    @FGSuperman: Lattal mar te szinesboru angolt, franciat es hollandot? En meg nem. German nepek, hogy lehetnenek afrikaiak? 😀 A magyar noi fenykepen nem latok semmi jellegzeteset a szep arcu magyar nokrol, fake. Az hogy az angol nok csunyak szerintem meg kamu kozhely, en Londonban rengeteg bomba nott lattam a cityben, nem lehetett mind bevandorlo feher (plane mem szinesboru angol, ami onmagaban egy paradoxon) :-D.

  14. little troll szerint:

    @prolee: Miért ne lehetne a magyar nőnek kék szeme? Az enyém is az. 🙂

    Azért az angol nő szerintem sokkal szebbre sikeredett. 😀
    Én nem látom csúnyának a magyart.

  15. Minyimányi Monyó szerint:

    Hát nem tudom.Ez mindegyik olyan egyforma arcú,mint két tojás.És egyik sem hasonlít rám.

  16. FaPe szerint:

    Ha már jöttek saját projektek, én is untatnálak bennetek egyel 😉
    Volt szerencsém több egyetemi gólyatáborban is fotózni aminek keretén belül minden részvevőről készítettünk igazolványképet. (már egyen pólóban voltak (4szín egyenlő arányban elosztva) a „modellek” de még a party rész előtt, ja és igen 90% fiú… ).
    (fél)Műtermi körülmények között, green(box) háttér előtt, 10s szériás Canon DSL és valami porté obi (aszem fix 85) készült 400-450 képből szeretem volna csinálni egy „átlagos egyetemista” képet. De szembesültem a fent taglalt problémákkal. Ahelyett, hogy kézzel neki estem volna az összes képnek inkább írtam egy kis python programot, ami OpenCV segítségével megkereste a képen a szemeket egymásra igazította őket (forgatás, döntés, méretezés) és a képet is kiátlagolta.
    Íme az eredmény: i.imgur.com/0jhOiP2.jpg
    Ha gondoljátok a előkerítem a scriptet is.

  17. dreia szerint:

    Olyat is lehetne, hogy az összes korosztály arcát átlagolnák, nemcsak fiatal nők élnek a földön ugyanis. Éppen ezért lehetne férfi változat is.
    Talán a magyar nő azért is lett ilyen kis szürke egér, mert nálunk sokféle színtipus van, vannak egészen világos bőrű, szőkék, világos szemmel és sötétbarna nők is, olyanok, mint a latin népeknél. Összemosva aztán kijön egy ilyen eléggé jellegtelen arc.

  18. kesztió szerint:

    @FaPe:
    A script előkeresése fölösleges, senki nem fogja átrágni magát rajta, de magának az algoritmusnak az alapelve, mely segtségével képes vagy nagy biztonsággal rákeresni a szemekre, érdekelne. Feltéve, ha sikerülne néhány mondatban vázolni.

  19. Xlendon szerint:

    A legszebbek szerintem:
    ukrán, görög, német, angol, holland, spanyol.

  20. meg.mondo.ember szerint:

    Kicsit hasonlít Pam-re az Office sorozat amerikai változatából.
    Nem korrekt, tényleg. Mintha direkt lenne a magyar ilyen kis szerencsétlenke.

  21. Minyimányi Monyó szerint:

    @dreia: A végén kreálna valami hímnőstény egyedet.

  22. Akvyr szerint:

    Hogy lehet, hogy én ezt a fotósorozatot már évekkel ezelőtt láttam? Utazok az időben? Egyébként a magyar mintha egy tizessel idősebb lenne mint a többi.

  23. FaPe szerint:

    @kesztió: Sajnos azt a részét nem én írtam, hanem felhasználtam egy meglévőt amit nálam okosabb emberek készítettek. Ezek a leírások vezettek:
    japskua.com/2010/08/04/detecting-eyes-with-python-opencv/ glowingpython.blogspot.hu/2011/11/face-and-eyes-detection-in-opencv.html
    Gyakorlatilag megmondtam, hogy hol a kép és „mit” keressen és kaptam vissza egy adag koordinátát. Nekem csak a koordináta transzformáció kellet megírnom.
    Annyi trükköt azért bevetettem, hogy a képeket átméreteztem előre 600×400 és a fejlesztés során egyszer végig néztem kézzel, hogy az összes képen jól és megtalálja a szemeket. A kész képen is látszik, hogy a szemek egymásra pozicionálása nem elég, valszeg szemek és száj által kijelölt háromszögeket kéne a lehető legnagyobb fedésbe hozni. De ez majd a második verziójú scriptre marad 😉

  24. FaPe szerint:

    @FaPe: Hopp ez kimaradt:
    A tiédhez képest még annyi különbség volt, hogy nincs átlagos szemtávolság „becslés”/számítás. De ez is felkerült a TODO listára. Köszönöm a tippet.

  25. intézetis utcagyerek szerint:

    @prolee: igen képzeld az!

  26. intézetis utcagyerek szerint:

    El kéne végre fogadni, hogy magyar lányaink sajna tényleg nem a legszebbek. A feltűnő ordenáré öltözködés 2 kiló vakolattal nem a jelenti a szépséget.

  27. É2I szerint:

    Fentebb is már más beírta, hogy a magyar lány lett a legrondább. ? Én jártam Európa jó pár országában, de átlagban a magyar lányok igen csak szebbek.
    Ez az átlag arc meg szerintem sem magyar lány. A kék szem eleve bukó.
    A csehek is szebbek, mint itt. A németeknél meg ez a (átlag) szépség eleve nevetséges, nem beszélve az angolokról.
    Egyszóval, az anyag sz.r, illetve nem a realitás. Keletről meg dél Amerikáról sajnos nincsenek relevanciáim.

  28. Pierr Kardán szerint:

    Remek!

    A magyar „típusnőnek” kék a szeme, csúnyább mint az angol (!!!!) és jól láthatóan nagyobb ránc van az orra mellett, mint az európai átlagnak :-(((

    Ezek a képek nagyon jól megmutatják, hogy ez az eljárás a valóságtól mennyire távol álló eredményt ad! Nem is kell jobb példa arra, hogy miért nem jó ez a módszer semmire.

    Sajnálom, hogy valaki ebbe időt és energiát ölt, ez az eredmény csak arra jó, hogy mások többet ne pazarolják a drága idejüket ilyen hülyeségekre!!!

  29. johnibyg szerint:

    @FaPe: Hát engem érdekelne a script, bár tény, hogy nem tudnék vele sok mindent kezdeni.

    1-2 országban én is jártam már, és átlagban a magyar lányok feljebb vannak a legtöbbnél. Minden országban láttam nagyon szép nőket, de nem olyan mennyiségben mint itthon. Itthon van egy réteg, az az utcai szépség (nem a ribi kinézetűek), akiből sose lesz modell/szépségideál, de azért az ember megfordul utánuk… Na ez a réteg nagyon nagy itt Mo-n, máshol meg kisebb (néhol jelentősen)

  30. Joaquin szerint:

    Csak megjegyzem: egy ideje ismert (én pár éve olvastam erről), hogy a nők képének átlagolásával szebb arcot kapunk. Ez inkább arról árul el valamit, hogy mit találunk szépnek, nem az adott országról.

  31. tena_lady szerint:

    Az az érdekes a magyar nő arcában, hogy anyai nagyapám családjára hasonlít. Úgy értve, hogy ott mindenkinek ilyen volt a szeme, az arca. Nekem ez meglepő, mert oké, tipikus dél-alföldi arcberendezés, de nem gondoltam volna, hogy ez lenne az átlag. Mellesleg Közép-Ázsiában élnek ehhez hasonló külsejű emberek.

  32. mohaa szerint:

    Ezt a „magyar nők a legszebbek” hülyeséget úgy látom, már annyiszor szajkózták, hogy sokan el is hiszik. Az meg külön sokat ront az összképen, amikor a magyar nők is elhiszik és felveszik a felsőbbrendű, gyomorforgató gőgös önteltséget is mellé. Mert hát ők a legszebbek. Ja.

  33. no_successful2 szerint:

    @Nils Holgersonné:

    „Valahogy a magyar nő lett a legrondább… 🙁 „

    Már megint kicsesztek velünk.
    Azért én megnézném hogy kiket válogattak össze magyar oldalról.
    (Világosabb szemünk van mint pl. a Cseheknek ?)

  34. no_successful2 szerint:

    @johnibyg:

    „1-2 országban én is jártam már, és átlagban a magyar lányok feljebb vannak a legtöbbnél. Minden országban láttam nagyon szép nőket, de nem olyan mennyiségben mint itthon. Itthon van egy réteg, az az utcai szépség (nem a ribi kinézetűek), akiből sose lesz modell/szépségideál, de azért az ember megfordul utánuk… Na ez a réteg nagyon nagy itt Mo-n, máshol meg kisebb (néhol jelentősen)

    Ennyi.
    Fontosnak tartottam ezt idézni.

  35. no_successful2 szerint:

    @Pierr Kardán:

    „Ezek a képek nagyon jól megmutatják, hogy ez az eljárás a valóságtól mennyire távol álló eredményt ad! Nem is kell jobb példa arra, hogy miért nem jó ez a módszer semmire.

    Én azért nem állítanám, a lényeg, hogy a minta reprezentatív legyen. A magyar lány esetében ez nem igazán teljesül szerintem.
    Valahol olvastam, hogy ahogy Európában dél felé haladunk, úgy sötétedik átlagban a haj, és a szem színe. A román és a szerb csaj nagyjából „hozza a szériát” az északiakkal szemben. A magyar csaj, szeme világosabb mint a Svéd csajé na, itt a hiba.
    Olyan mint ha elmentek volna egy sváb faluba, lekaptak volna egy két csajt, oszt jónapot.

  36. justStevee szerint:

    Aki ekkora elánnal szajkózza, hogy a magyar nők a legszebbek az életében nem járt még külföldön… de ugye ezt régen bemesélték nekünk és elhittük, azóta meg terjesztjük is.. és az angoloknál igen is vannak szép nők és nem csak a bevándorlók és azok akiknek az egyik felmenője külföldi. Itt élek kint, nem a levegőbe beszélek. Csak a munkahelyemen dolgozó hölgyek 80%-a a szép kategóriába sorolható… a nagy bajuk itt hogy idiótán öltöznek és a sminkelés sem igazán megy nekik… az emberek nagy része valamihez képest viszonyítva (mondjuk a magyar átlaghoz képest) ítél valakit szépnek…

  37. Kis ember szerint:

    @prolee:
    Igen! S az arca csupa derű… 🙂

  38. Wintermoots szerint:

    legalább van mit mutatni, ha cáfolni akarjuk azt az alaptalan hiedelmet, miszerint a magyar nő a világon a legszebb:)

  39. Wintermoots szerint:

    A Magyar noknel nincs szebb ,,! de ez a kep nem ezt tukrozi,,bocs ,de ez szornyu ,,ha ezlenne a valosag akkor nem egy azonos orszagrol beszelunk,,”

    a valóság ennél rosszabb

  40. Attan szerint:

    Én eddig a legszebb nőket Lettországban és Csehországban láttam.

  41. Kis ember szerint:

    @Attan:
    Én pedig az észteknél.

  42. Sadist szerint:

    A magyar toronymagasan a legrondább 🙁 Ilyen szopóránca egyiknek sincs.

  43. Sadist szerint:

    @FGSuperman: „mindenesetre viszonylag csinos arcú mindegyik – ergo vagy viszonylag csinosakat fényképezett vagy jóval kevesebb nagyon randát:-)”

    Ez a technika mellékhatása. Az ember azt az arcot találja szépnek, amelyik szimmetrikus és arányos. Ezzel a technikával pont azokat a hibákat lehet kiküszöbölni, amik miatt egy arc nem lesz vonzó. Ilyen például a különböző méretű szemek, ferde orr, száj, archoz képest túl nagy vagy túl kicsi részek, pl. szem, orr, arccsont, száj, áll, stb.

  44. FaPe szerint:

    @johnibyg: Aszem ez volt az github.com/fape/average-person/blob/master/eyes2_i.py ( Nincs kommentezve valamint ez volt az első az azóta is utolsó python scriptet. Szal biztos lehetett volna máshogy/egyszerűbben is)

  45. Macskond szerint:

    Az első szubjektiv benyomásom sajnos nekem is az volt hogy a magyar nem lett épp túl előnyös.
    Amit még észrevettem, hogy mintha a magyar képen az átlag hajhosszúság rövidebb lenne. Pedig nekem sem ez az „utcaképem”.
    Tényleg erős befolyása lehet annak hogy honnan vették az „alapanyagot”.

  46. Macskond szerint:

    És még az is érdekes hogy a szemöldökökből az átlagolás során nem lett egy elmosott paca. Ráadásul szinte minden képen nagyon kontúros a szemöldök.
    Szerintem az utolsó(legfelső) kép valahogy nagyobb befolyású lehetett az átlagolásban.

  47. FaPe szerint:

    @Macskond: Sztem inkább egy fokkal „okosabb” algoritmust használtak, mint az átlátszóság/kép pont átlagolás.
    http://www.faceresearch.org/demos/average

    http://www.faceresearch.org/students/averageness