Rod Stewart a bíróságon felelhet egy ellopott fotóötletért

Mint minden művészeti ágazatban, úgy a fényképészetben is javarészt egymás munkáiból, ötleteiből merítünk fejlődésünk során. Szárnypróbálgatásaink része, hogy megpróbáljuk mások, konkrétan híres fotósok képeit „újrafotózni” – nincs is ezzel semmi baj, ha tanulásunk végett, saját magunk részére készítjük el ezeket a műveket. Rod Stewart, a híres brit énekes – azaz pontosabban ügynöksége – is hasonlóképp cselekedett, azonban ő(k) nem tanulás céljából lőtték újra Bonnie Schiffman ikonikus fényképét 1989-ből, amin Stewart feje látható hátulról.

stewart1

Történt ugyanis, hogy az énekes ügynöksége még 2010-ben felkereste az eredeti kép fotósát, Schiffmant, hogy 1500 dollárért ismételten megvásárolják a fénykép felhasználásra szóló jogait, azonban a hölgy elutasította az ajánlatot. Nagy úr a muszáj, ezért Stewarték úgy döntöttek, újrafotózzák a régi képet. Ezzel a lépéssel azonban magukra haragították a celebfotóst, aki válaszként be is perelte őket. Lehet, hogy a filléreskedésükkel most egy sokkal nagyobb összegtől kell majd búcsút venniük: a hölgy „legalább” 2,5 millió dollárt követel a keletkezett károkért. Még mielőtt bárki is elkezdene kacagni, 1992-ben egy hasonló esetben, ahol túl nagy volt a fotók közti hasonlóság (mármint az eredeti és az újrafotózott közt), igazat adtak a bíróságon a felperesnek. Kérdés, persze, hogy vajon mekkora összeget ítél oda Schiffmannak az ítélőszék, mert azért valljuk be, a majdnem 590 millió forintos kártérítési igény azért kissé eltúlzott.

stewart2

Mindig kérdést vet fel, hogy vajon kinek van igaza egy ilyen esetben, hiszen nem csak egy konkrét fotót „loptak” el, hanem egy ötletet, ami valóban egyedi dolog. Ha véletlenül hozták volna össze azt a képet, amit anno Schiffman megalkotott, akkor még lehetne jóhiszeműségre, véletlenre alapozni a bíróságon, de úgy, hogy korábban konkrétan rákérdeztek, majd el lettek utasítva, így szinte biztosra vehető a per elvesztése. És szerintem meg is érdemlik, ha fizetniük kell. (Forrás: slrlounge.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...

1 Response

  1. kesztió szerint:

    Szerintem pedig a hölgy kapja be és vegye mélytorokra azt a testrészt, amelyiket sajnos nem explicitálhatok, mert akkor Laca könyörtelenül kipakol a fórumból.

    Tényleg, mikor ér már el az emberiség arra a szellemi színvonalra, hogy belássa: az ötleteket nem lehet, de nem is érdemes levédeni, mert azok amúgy is szükségszerűen feltámadnak és újra előjönnek más és más formában? Ez már sok száz éve így megy, gyakorlatilag az összes fotónak meg lehet találni valahol az „elődjét”, ha másképp nem, egy 200 évvel ezelőtti festmény formájában.

    Mondjuk, ettől függetlenül nem csodálkozom, mert egy olyan mélységesen degenerált társadalomban, mint az USA, a kreatív emberek az alkotó energiájukat már régesrég nem abba fektetik, hogy az elődökre alapozva újabb és még jobb cuccokkal rukkoljanak elő – legyen az egy továbbfejlesztett technológiai lépés vagy egy újragondolt műalkotás –, hanem, hogy vég nélkül pereljenek egymás dolgainak úgynevezett lenyúlásáért.