Bevezető, külsőségek
Amikor 1841-ben Göteborgban megalapították a F.W. Hasselblad & Co. kereskedelmi vállalkozást, még valószínűleg senki sem sejtette a cégnél, hogy valaha a világ leghíresebb fényképezőgépeit fogják majd gyártani. Több mint 100 évvel később, 1957-ben ismerhette meg a világ az 500C jelű középformátumú kamerát, ami aztán minden későbbi Hasselblad fényképezőgép alapjává vált. Az egészen 2008-ig gyártott variánsok közül még a NASA is berendelt jó párat – ezek a fényképezőgépek pedig megjárták a világűrt, s még a Hold felszínére is feljutottak. A svédek első digitális középformátumú fényképezőgépe a H1D volt, ahol egy Imacon 22 MP-es hátfal látta el a képalkotó feladatkörét (a készülékhez külső adattárolót kellett csatolni, a fájlokat erre mentette a masina). A vállalat a digitális középformátumú gépeinek immár hatodik generációját gyártja; a csúcskészülékük jelenleg a H6D-400c MS, amiben egy 53,4 x 40 mm-es, 100 MP felbontású képérzékelő található. A fotómasina különlegessége, hogy több expozíció összegzésével 400 MP felbontású képeket készít. (Forrás: wikipedia.org)
2016 júniusában a Hasselblad – engedve talán a piaci nyomásnak – útjára indította a világ első tükör nélküli középformátumú rendszerét, az XCD-t, aminek első tagja az X1D-50c lett. Ez a fényképezőgép egy erősen „lefaragott” középformátumú készülék, ám a fejlesztők – szerencsére – csak a fölösleges sallangot hagyták ki a képletből: kimaradt a tükör, a tükörmozgató mechanika és így a tükörakna is fölöslegessé válhatott. Az X1D immár nem moduláris, nem lehet cserélni a hátfalat, sem az optikai keresőt (mivel elektronikus keresője van). Ennek hatására a váz jóval kisebb és könnyebb kialakítású lehetett.
A Hasselblad X1D a Pentax 645Z és a FujiFilm GFX 50S után immár a harmadik középformátumú fényképezőgép, ami megfordul nálam. Hasonlóan a FujiFilm masinájához, ez a „Hassy” is egy tükör nélküli fotómasina, sőt, ebből a készülékből még a redőnyzár is hiányzik, ugyanis az X1D az objektívekbe épített központi zárat használja. Ennek a rendszernek vannak előnyei és hátrányai is, de ezekről majd picit később.
Ízlésekről lehet vitázni, csak épp értelme nincs; a Hasselblad X1D sokaknak tetszik, de sokak nem tudnak megbékélni formavilágával. Nekem bejön a masina egyszerű, sallangmentes vonalvezetése: maga a szenzoregységet tartalmazó rész egy négyzet, amit jobb oldalra egy vaskos markolat egészít ki. Szerintem ettől céltudatosabban nem lehetett volna megrajzolni egy fényképezőgépet! Az X1D olyan hatást kelt, mintha egyetlen egy fémtömbből lett volna kimarva. A váz roppant masszív, minőségi benyomást kelt. Igaz, a vázon jóval kevesebb dedikált vezérlő található, mint más márkák csúcsgépein, de ez nem is baj, hiszen a lényeget így is megkapja a fotós, ráadásul ez is lehet egy újabb utalás arra, hogy az X1D a fotózás esszenciáját, egyszerűségét akarja visszaadni használója kezébe.
A hátoldalon egy 3”-os, 920 000 képpontos érintőkijelző található, ami a masina kezelésében aktív szerepet vállal. Mellette csupán öt nyomógombot találunk, így nincs, ami zavarja a fotós kezét ezen az oldalon. Az X1D menüje egyébként igen egyszerű kialakítású, az biztos, hogy senki sem fog összezavarodni használata során. Íme, a videóm, amit felvettem róla:
Az érintőkijelző fölött találjuk az elektronikus keresőt (2,36 MP), aminek képe nem óriási, de így legalább jól „belakható”. A szemkagylóba integrált érzékelő csak akkor váltja át az élőképet kijelző és EVF között, ha szemünket rendesen odanyomjuk a gumihoz. Ez eleinte szokatlan volt, de pár perces használat után már tudtam, hogy ez „nem hiba, hanem funkció”. Az EVF képfrissítési frekvenciája nem a leggyorsabb, ami elsősorban azoknak fog feltűnni, akik optikai keresős gépről térnek át az X1D-re.
A váztest bal oldalán találjuk az összes csatlakozót és a két SD memóriakártya foglalatot. Hogy hozzáférhessünk az aljzatokhoz húzzuk magunk felé a két fedél közül az egyiket (fent a kártyafoglalatok, míg alul a csatlakozók találhatók), majd engedjük el. A HDMI mellett egy USB Type C, egy mikrofon be- és egy fejhallgató kimenet is helyt kapott a vázon.
A másik oldalon a markolat zavartalan felületét láthatjuk, tehát használat közben bátran ráfoghatunk a gépre, nem fog semmi nyekeregni, kinyílni, vagy tönkremenni.
Mint a Hasselblad X1D többi oldala, úgy a tetőlemeze is a lehető legegyszerűbb kialakítást kapta. Középtájt a vakusarut látni, majd balra haladva az AF/MF kapcsolót, az ISO/WB gombját, a kioldót, a módválasztó tárcsát és a bekapcsolót találjuk. Ezek közül a módválasztó tárcsa a legérdekesebb, ugyanis a gyártó nem egy retesszel oldotta meg a véletlen elforgatás megakadályozását, hanem süllyesztéssel:
Nyomjuk meg egyszer és kiugrik, nyomjuk meg még egyszer és besüllyed a helyére. Ennek a megoldásnak egyedül az a hátránya, hogy forgatáskor – mivel nem elég nagy a rugó ellenállása – kissé besüllyed a helyére, így nehezebben lehet megfogni az amúgy sem óriási tárcsát.
A váztest alján az optikai középvonal alá helyezve látni a fém állványmenetet, tőle jobbra az akkumulátor reteszelését oldó kart, majd a markolatban az akkut (ez egyébként töltésenként kb. 200 képre elegendő naftát tart). Az akkumulátort úgy lehet kivenni a gépből, hogy a kart elforgatjuk, aminek hatására az áramforrás nem egész egy centire kiugrik a vázból. Picit nyomjuk vissza az akkut a vázba, míg egy halk kattanást nem hallunk. Csak ezután húzhatjuk ki az akkumulátort a fiókjából. Ötletes megoldás!
A Hasselblad XCD rendszere jelenleg az X1D-ből és négyféle objektívből áll: XCD 120 mm F3.5, XCD 90 mm F3.2, XCD 45 mm F3.5 és az XCD 30 mm F3.5 típusú lencserendszerek vásárolhatók meg a fényképezőgéphez. A Tripont Foto Video Kft.-től a teszthez egyedül a 120 milliméterest nem tudtam elhozni, így a többi hárommal vegyesen készítettem el a képmintákat (lásd később). Persze, a megfelelő közgyűrűvel a Hasselblad H jelű objektívjeit is felcsavarhatjuk az X1D-re, és ezekkel már az AF is működik.
