Úgy tűnik, hogy Kazuto Yamaki és csapata képtelen hibázni: a Sigma egy újabb telitalálatot vitt be a 40 mm F1.4 DG HSM Arttal – megmutatom, miért és hogyan! Amikor a japán vállalat vezetője Magyarországon járt, kifejtette, hogy az Art jelölésű objektívek tervezése során a mérnökök fantáziája „szabadon szállhat”, nincsenek megkötések sem a méretre, sem a tömegre vonatkozóan, viszont a lehető legjobb (kép)minőséget kell létrehozni. És a mérnökök bizony tartják is magukat ehhez az ígérethez, eddig ugyanis még nem csavartam olyan Sigma Art optikát a gépemre, amiben bármilyen szempontból csalódnom kellett volna!
A Sigma 40 mm F1.4 DG HSM Art se nem kicsi, se nem könnyű, sőt, hatalmas és igen súlyos egyéniség: a gyártó saját adatlapja szerint a 87,8 x 131 mm-es terjedelemhez kereken 1,2 kg-os tömeg társul, így hát nem csoda, hogy a lencserendszer elsősorban a nagyobb dSLR vázakkal van egyensúlyban. A 12 csoportban összesen 16 lencsetag található az időjárásálló, fémből és kompozit anyagból összerakott tubus belsejében; az üvegelemek közt megtalálható 3 db FLD („F” Low Dispersion alacsony szórású), három SLD (Special Low Dispersion különlegesen alacsony szórású) és egy aszférikus kialakítású is.
A terméket a gyártó egyébként Canon EF, Nikon F, Sigma SA és Sony E bajonettel egyaránt kínálja, tehát szinte senki sem marad le a jóról. Az objektív érdekessége, hogy tervezésekor a mérnökök a filmkészítők számára készített felsőkategóriás Cine Lens optikákat vették alapul, ami azt jelenti, hogy a képminőségnek makulátlannak kell lennie: akár a full frame szenzort is széltől szélig tökéletesen kell kirajzolnia az objektívnek (hogy ez mennyire sikerült, az lentebb ki fog derülni!).
A tubuson az AF/MF kapcsolót és a távolságmérő skálát találjuk a különlegesen széles és biztos fogást kínáló fókuszgyűrű alatt. Az élességállító gyűrű mechanikus összeköttetésben áll a lencsemozgató rendszerrel és AF állásban is bármikor belenyúlhatunk a fókuszálásba. A fókuszgyűrűt két végpontja közt kb. 150-160 fokban lehet elforgatni, ami arra utal, hogy az optika nem kizárólag az AF-re lett hangolva, hanem lehetővé teszi a finomabb kézi élességállítást is. Az automatikus fókuszálás a HSM Hyper Sonic Motornak köszönhetően nagyon halk (csak némi surrogást lehet hallani működése közben) és kellemesen gyors. Az objektívhez gyárilag jár a képen látható napellenző, amely a frontlencse körüli bajonettre csavarva automatikusan reteszelődik (egy rajta elhelyezett gombbal oldható).
Amint azt már fentebb jeleztem, a Sigma 40 mm F1.4 DG HSM Art elsősorban a nagyobb fényképezőgépekkel harmonizál. A teszthez használt Canon EOS 5Ds R váznak kifejezetten jól állt, de még vele is kissé orrnehéz volt a szett.
Az objektív frontlencséje víz- és olajtaszító bevonattal van ellátva, aminek eredményeként az kevésbé szennyeződik, illetve könnyebb tisztítani, mivel nem tud rajta makacsul megtapadni a kosz.
A tubus a bajonettnél is szigetelt, itt a már megszokott gumigyűrű akadályozza meg a nedvesség és a por bejutását a gép és az objektív belsejébe. A hátsó lencsetag nem lát el záró/szigetelő szerepkört, ugyanis a legkisebb tárgytávolságra állítva (40 cm a szenzor síkjától mérve) ez az elem kb. egy centiméternyire behúzódik a tubus belsejébe.
A full frame szenzoron 56,8 fokos átlós látószöget nyújtó optika írisze kilenc darab lekerekített lamellából áll, ami garantálja a kellemesen lágy háttérelmosást (bokeh-t). A blendét egyébként F1.4 és F16 közti értékekre lehet beállítani. Külön örvendetes, hogy a Nikon verzió is már az elektromágneses rekeszvezérlést kapta (gyors sorozatoknál is pontos működést, egyforma blendenyílást kapunk).
A Sigma 40 mm F1.4 DG HSM Art 82 mm-es szűrőmenettel rendelkezik, ami már kissé megdrágítja az objektív filterezését. Mint az újabb Sigma objektívek túlnyomó többsége, úgy ez a lencserendszer is kompatibilis a Canon „Objektívtorzítás korrekciója” funkcióval, azaz a frissebb Canon vázak (kattints ide a kompatibilis gépek listájáért) nem csak felismerik a Sigma optikát, hanem lehetővé teszik azt is, hogy már fényképezéskor csökkentsük a peremsötétedést, illetve a színhibákat. Az objektív tesztelésekor ezeket a funkciókat kikapcsolva hagytam.
Nos, a külső ismerkedés után nézzük, mire képes optikailag ez az újdonság! Első körben a geometriai torzítások mértékére voltam kíváncsi. Íme, az eredmény:
Nagyon minimális, mondhatni „egy leheletnyi” hordótorzítást lehet csupán látni. A fenti kép RAW-ból lett JPEG-be konvertálva, de az átalakítás során semmiféle képjavító profilt nem alkalmaztam. Második lépésként a peremsötétedést akartam szemléltetni:
Amint az a fenti animációból kiderül, teljesen nyitott rekesszel még jól látható a vignettálás, ám az már F2.0 körül erősen halványulni kezd, majd F4.0-es blendeértéken teljesen eltűnik. A RAW fájlok hívásakor egy csúszkát kell csak arrébb pöccinteni, és máris kiszűrtük ezt a tényezőt. Rendszeres olvasóim már tudják, hogy én szeretem a peremsötétedés által keltett hangulatot, de ez ízlés kérdése.
„Színhiba? Miféle színhiba?” – nem csak a fenti animáció, hanem a képminták is mutatni fogják, hogy mennyire hatékony a Sigma 40 mm F1.4 DG HSM Art optikai formulája, ugyanis lilás/sárgás/zöldes él-elszíneződéseknek nyomát sem látni!
Bár a gyártó utalt rá, hogy a Sigma 40 mm F1.4 DG HSM Artot a filmkészítőknek szánt objektívek alapján fejlesztették, ahol többek közt az is fontos paraméter, hogy fókuszváltáskor lehetőleg minél kisebb mértékben, illetve egyáltalán ne változzon a látószög, mégis kellemes meglepetés volt látni, hogy tényleg minimális a fókuszlégzés. Azonban csak most jön a legjobb rész: a képélesség!
Kattints!
Tulajdonképp mindegy volt, hogy a tesztábrát milyen rekesznyílással fotóztam: a kép közepe F1.4-en ugyanolyan éles és kontrasztos volt, mint F2, F2.8, vagy F4 értékeken. A diffrakció hatása F11-től kezdi lágyítani a rajzot. Lássuk, mi a helyzet a széleken!
Kattints!
Hát, ha a peremsötétedést leszámítjuk, akkor nincs sok különbség a teljesen nyitott, vagy a szűkített rekeszes képek között. A részletesség, az élesség szinte ugyanolyan a teljes tartományban. Persze, a diffrakció itt is beköszön F11 környékén. Nyugodt szívvel állítom a látottak alapján, hogy a Sigma 40 mm F1.4 DG HSM Art széltől szélig, saroktól sarokig borotvaéles! Ha nem hiányzik a nagyobb mélységélesség, akkor teljesen mindegy, milyen F-értékkel fényképezünk!
A becsillanások is jól kordában vannak tartva. A fenti felvételnél a tűző Nap a bal felső sarokban ragyog, és még így is csak minimális flare látható a kompozícióban. A képmintákat itt találjátok, minden felvételnél ép az EXIF tábla.
Értékelés
Mit is mondjak? A Sigma a 40 mm F1.4 DG HSM Arttal ismét gólt lőtt. De még mekkorát! Szerintem nem túlzó azt mondani, hogy jelenleg ez a világ legjobb 40 mm-es, a full frame szenzorokat is kirajzoló optikája! Gyakorlatilag nem ismeri azt a fogalmat, hogy „színhiba” (sehogyan sem sikerült előhoznom a jelenséget, pedig sokféleképpen próbálkoztam), nagyon kellemes a háttérelmosása, borotvaéles a képe széltől szélig már teljesen nyitott rekesszel is, nagyon masszív a felépítése, és nem utolsósorban időjárásálló. Negatívumként csak a méretét és a tömegét tudnám felhozni, de a képminőség mindenért kárpótol! Jelenleg bruttó 400 000 Ft környékén vásárolható meg 3 éves garanciával, ami egyáltalán nem egy rossz ajánlat. Tőlem mindenképp jár neki a „Kedvenc” plecsni, mert ez az objektív még a Sigma Artok közt is kitűnik!
Sigma a 40 mm F1.4 DG HSM Art
A Sigma a 40 mm F1.4 DG HSM Art objektívet a Sigma hazai forgalmazójától kaptam kölcsön. Az optika műszaki adatlapja itt található.
