Bevezető, külsőségek
Október tizedike nagy nap volt a Nikon számára: a Z-bajonettes tükörnélküli rendszerük egy újabb fényképezőgéppel (és két objektívvel) bővült! A nemzetközi debütálással egy időben idehaza is élőben csodálhatta meg a szaksajtó az új masinát; az elegáns rendezvényről, ahol rövid ideig kézbe lehetett venni a készüléket, itt olvashatjátok beszámolómat. A Z 50 a legendás D500 dSLR kimagaslóan jó képminőségű érzékelőjének továbbfejlesztett változata köré épül. Ennek tükrében a felbontás maradt a kis híján 21 MP-nél, az érzékenység pedig ISO 100-51200 közti értékekre állítható (kiterjesztett módban választható a H1 és a H2 érték, de erről majd kicsit később bővebben lesz még szó).
A Z 50 tehát egy APS-C szenzoros, Z-bajonettes tükörnélküli fényképezőgép, ami újoncokat hivatott bevonzani a Nikon Z-rendszerébe. Bár a kezdőket, középhaladókat célozza meg (gyűjtőnevükön „hobbifotós”), semmiképp sem nevezném kezdőgépnek: a Z 50 tele van olyan funkciókkal és szolgáltatásokkal, amikkel a digitális tükörreflexes fényképezőgépek világában még a fél-profi kategóriából sem lógna ki – szerintem. A váz kialakítása a Z 6 / Z 7 formavilágát idézi, csak kisebb méretben. A Nikon mérnökei kínosan ügyeltek arra, hogy a kicsinyítés során az ergonómia, a készülék használhatósága ne csorbuljon, és teljes meggyőződéssel állítom, sikerrel jártak!
A váz kellemesen kicsi és könnyű, de ennek ellenére tömzsi, „masszív” hatású. Persze, ez nem is csoda, hiszen az előlap és a tetőlemez egy magnéziumötvözet-tömbből készült, ami minden túlzás nélkül komoly merevséget és nagy mértékű strapabírást kölcsönöz. A fotómasina egyik legfontosabb eleme a felnőtt méretű markolat, ami semmiben nem marad el a nagyobb Z 6/7 vázakétól. Ennek előnye, hogy jól meg lehet fogni a készüléket, így a gép kezelése még nagyobb objektívekkel sem okoz idő előtti fáradást, ujjaink egy egész napos fotózás után sem állnak görcsbe. Már a homloklemez is kellemes meglepetéssel szolgál: kapásból két funkciógomb áll rendelkezésünkre!
A 36 x 24 mm-es lapkákhoz tervezett Z-bajonett mélyén eltörpül a „kis” APS-C képérzékelő. Meglepő, hogy a bőséges helykínálat adta lehetőséggel nem éltek a mérnökök, és a Z 50-ből kimaradt a szenzormozgatásos képstabilizátor (a két új objektívben optikai stabilizátor található). Sebaj, így legalább könnyebb tisztítani a chip felületét, ha az szükségessé válna.
Míg a Z 6/7 fényképezőgépeknek nincsen beépített villanójuk, a Z 50 kapott egy kis derítőt, ami 7-es kulcsszámú. Nyilván ez nem vetekszik egy atomvillanással, de ellenfényben kiváló szolgálatot tehet. A beépített vaku kellően magasra nyílik, a 16-50 mm-es objektívvel használva nem okozott vörösszemeket.
A fényképezőgép hátoldalának kialakításán már jobban látszik, hogy a Z 50 azért nem a Z 6/7 csoportjába tartozik: nincsen például joystick, és a nyomógombok száma is kevesebb. A 8 cm-es kijelző érintésérzékeny, amit nem csak fotózáskor, képnézegetéskor, hanem a menü bejárásakor is jól kihasználhatunk. Az érintéses vezérlést természetesen ki is kapcsolhatjuk, vagy működését lekorlátozhatjuk képnézegetéshez (nagyítás, lapozás stb.); a kijelző jobb szélén látható „érintőgombok” viszont mindig aktívak maradnak. A Nikon Z 50 OLED technológiára épülő elektronikus keresője nem olyan hatalmas, mint a nagyobb testvéreké: átlója csupán 0,99 cm, felbontása 2,36 millió képpont. Funkcionalitása viszont nincs lekorlátozva, így például fényerejét -3 és +3 értékek között, fehéregyensúlyát pedig egy négyirányú koordinátamezőben állíthatjuk. Az 1,02-szeres nagyítás mellé 19,5 mm-es betekintési távolság társul, a dioptriát pedig -3/+3 között állíthatjuk szemünkhöz.
A kijelző panelja felfelé és lefelé is dönthető, az igazi érdekessége azonban az, hogy lefelé majdnem 180 fokban mozgatható, így gyakorlatilag magunkat fotózhatjuk/videózhatjuk (feltéve, hogy a gép nincs állványra helyezve).
A Nikon Z 50 legfeljebb az UHS-I sebesség-besorolású SD memóriakártyákat kezeli. A fényképezőgép állóképeinek felbontása, a sorozatfelvételi sebessége (maximum 11 kép/mp), a mozgóképek adatsűrűsége (maximum kb. 150 Mbps) sem indokolja a gyorsabb médiumokkal való kompatibilitást, így ezt nem nevezném hátránynak (ettől függetlenül használhatjuk a Z 50-ben a legújabb, leggyorsabb egységeket, csak azok sebességét nem fogjuk kihasználni). Annak viszont jobban örültem volna, ha a memóriakártyát nem a gép aljába, az akku mellé kellene behelyezni, mert ez nem olyan kényelmes, mint az egyéb megoldások. Az EN-EL25 jelű akku nem kompatibilis a Z 6/7 vázakba valóval (ez kisebb), így aki a Z 50-et másodváznak szánja, az gondoljon erre a részletre is.
A Z 50 bal oldalára kerültek a csatlakozások: legfelül egy mikrofon bemenet, alatta egy USB 2.0 (USB Micro-B), illetve egy D típusú HDMI aljzat található. A fényképezőgép akkuját az USB csatlakozáson keresztül is lehet tölteni, ami például utazások során nem egy utolsó szempont. A „láthatatlan” csatlakozások közt szerepel a WiFi és a Bluetooth is.
A markolat oldalában semmiféle csatlakozás, vagy foglalat nem található, ami kifejezetten jót tesz a biztonságos fogás érzetének.
A fényképezőgép tetőlemezének kialakítása is némileg eltér a nagyobb Z 6/7-étől: a vaku púpja mellett balra nincsenek kapcsolók, vagy nyomógombok, ezek mind a jobb oldalra, a gépet tartó kéz oldalára kerültek. A módválasztó tárcsa viszonylag könnyen forgatható és nincs reteszelése. Az állóképes és videós módok közt egy tolókapcsolóval válthatunk. A kezdőgépekkel szemben itt egy második vezérlőtárcsa is rendelkezésünkre áll. Az érzékenység (ISO) és az expozíciókompenzáció dedikált nyomógombot kapott, ami részemről egy plusz pontot jelentett a Nikonnak. Egy jelentéktelennek tűnő,de fontos részlet: a nyakpánt felfogatói úgy lettek elhelyezve, hogy azok nem zavarják a fotómasinát tartó kezet.
