Bevezető
Nagyon fontos és sikeres év volt 2007/2008 a Nikon számára, hiszen a gyártó bemutatta első két, full frame szenzoros tükörreflexes fényképezőgépét, a D3-at és a D700-at (előbbit 2007 augusztusában, míg utóbbit nem egész egy évvel később, 2008 júliusában). Mindkét masina komoly sikereket ért el világszerte: nem csak sport- és természetfotósok vették őket gyakran szettben is, hanem a rendezvény- és az esküvőfotósok köreiben is terjedtek, mint a futótűz. Ezen nem is kellett csodálkozni, hiszen remek, a mai napig csupán „csiszolgatott” 51 mezős AF rendszer, 12 MP felbontású, alacsony zajszintű, és a technológia akkori állása szerint remek dinamikájú szenzor jellemezte a vázakat. Képminőségben pedig nem is volt észlelhető különbség a sportos sorozatlövő D3 és a pénztárcabarát D700 között, így lényegében a keretösszeg, a pufferméret, a sorozatfelvételi sebesség és az akkuidő döntötte el, hogy ki melyik készüléket vitte haza magával.
2012-ben végre nekem is lett D700-as Nikonom (egy ósdi telefonnal fotózva anno)
Aztán ahogyan teltek, s múltak az évek, egyre több fotósnak lett volna szüksége nagyobb felbontásra, mert bár 2007-ben még „elégnek kellett lennie” a 12 MP-nek, azért a 2010-es évek elején már egyre hangosabb elvárás volt, hogy ettől többet is tudjon egy csúcskategóriás dSLR. A Nikon nem kapkodta el az új gépek bejelentését, így a márka rajongóinak várniuk kellett, mire végre megérkezett a két újdonság, a D800 és az aluláteresztő szűrő nélküli változata, a D800E. A két 36 MP-es váznak nagyon örültek a stúdióban dolgozó fotósok, de az „esküvőzők”, és a rendezvényfotósok már kevésbé: túl nagyok voltak a fájlok, ami lassabb képfeldolgozást eredményezett, ugyanakkor a gyakran gyér megvilágítás mellett készülő felvételek zajosabbak voltak, mint a D700 esetében.
A formátum stimmelt, de túl nagyok voltak a fájljai a D800/E-nek
Persze, a Nikon azért nem hagyta cserben ezt a felhasználói réteget sem, hiszen 2012 januárjában bemutatta a D3s utódját, a 16 MP-es D4-et. A D3/D3s felbontásához képest ugyan nem hozott eget rengető képméret növekedést ez a plusz 4 MP, de már sokan megelégedtek volna vele. Akinek azonban egész nap a kezében van a fényképezőgépe, az minden fölösleges grammot keservesen megszenved – ráadásul a D4 árából bőven kijött egy három számjegyű váz, plusz egy-két jobb objektív, vagy rendszervaku. A várakozás tehát tovább, egészen 2014 szeptemberéig folytatódott.
A D750 majdnem az őszi iskolakezdésre érkezett, és már jóval több profi fotóst sikerült vele meggyőznie a Nikonnak, mint a szinte napra pontosan két évvel korábban bejelentett, ám sanyarú sorsú D600-zal. A D750 (csakúgy, mint a D600/D610) egy 24 MP-es full frame szenzor köré épült, tartalmazta a Nikon D700 továbbfejlesztett, 51 mezős AF rendszerét, és a gyártó történelmében digitális tükörreflexesként először kapott dönthető kijelzőt. A 24 MP azóta is arany középútnak tekinthető, ugyanis a képméret már bőven elég, és a jel/zaj arány is „rendben” van.
Újabb öt év telt el tehát a Nikon D750 bemutatása óta, s bár ez a készülék sem úszta meg a balszerencse vizeit (volt pár apróbb problémája), mégis igen sikeresnek mondható. A rajongók viszont egy ideje már ismét újabb vas után szomjaztak, így a Nikonnak ismét lépnie kellett. Sokan úgy vélik, hogy a tükörreflexesek korszaka letűnőben van, és való igaz, hogy a MILC-ek térnyerése a fotóipar válsága ellenére egyre erőteljesebb, de aki évekkel ezelőtt (vagy akár mostanában, a különféle akciókat kihasználva) bevásárolt F-bajonettes üvegekből, az ezeket még jó ideig használni is szeretné. Nyilván az FTZ konverternek hála a legtöbb Nikon F-bajonettes üveg még jó pár évtizedig szolgálatban maradhat, ám a Nikon jelenlegi MILC felhozatala nem mindenkinek felel meg. S hogy a dSLR vázaknak is van még jelene és jövője, azt maga a gyártó is megerősítette a D780 bejelentésével, sőt, nemsokára megérkezhet az új zászlóshajó, a D6 is, de ez már egy másik sztori.
Tehát a D750 már igen közel került „a D700 méltó utódja” ranghoz, de még mindig nem volt tökéletes: hiányzott belőle például az 1/8000 mp-re képes zárrendszer. Valószínűleg nem sokan használnak ennyire rövid záridőt, de aki papírvékony mélységélességű portrékat lő verőfényes napsütésben, az nem ezt a gépet választotta célszerszámnak, hanem rákényszerült a még jobb, de drágább és nehezebb/nagyobb D8x0 gépkategóriára. És akkor itt jön képbe a D780, ami remélhetőleg mindenkivel elfeledteti a D750 hiányosságait.
