A Sigma olyat lépett, amire büszke lehet és amit a többi gyártó is követhetne!

Az Egyesült Államokban Trump elnök büntetővámokat emelt augusztus elsejével a világ szinte összes országával szemben, tehát amit nem Amerikában gyártanak, az elvileg drágul. Érdekes módon a büntetővámok Japánt is érintik, így az onnan származó termékek ára is magasabb lesz, mint eddig. Több világmárka jelezte már korábban, hogy emelik áraikat, mert rá vannak kényszerülve, de érdekes módon a Sigma ezt a trendet nem követi, hanem „lenyeli” az öt százalékos pluszköltséget.

Vissza kellett adnom 🙁

Bár a Sigma manapság már komoly tényezője a fotóiparnak, azért messze nem rendelkezik akkora forrásokkal és tartalékokkal, mint például a Canon. Valószínűleg azért tudott emberközeli maradni a cég, mert mindig is egy nagyra nőtt családi vállalkozásként üzemelt. A tulajdonos és fővezér, Kazuto Yamaki úr – és édesapja – ugyanazt vallották és vallják: a fotográfiának bárki számára elérhetőnek kell lennie! „Az apám nagyon rossz fotós volt, de imádta a fényképészetet. Mindig azt mondta, hogy vegyem át az üzletet, mert a fotózás egy csodálatos vállalkozás, hiszen az emberek akkor készítenek fotókat, amikor boldogok. Tehát a fotóüzlet a boldog üzletről szól. Ezért kért mindig, hogy vegyem át az üzletet – ez egy igazán jó üzlet –, és én megpróbáltam átvenni a filozófiáját” – mondta.

A Sigma a kiváló minőségű fotós termékeket megfizethető árakkal párosítja, mert nem akarja, hogy fényképezőgépei és objektívjei exkluzívnak tűnjenek. Azt akarja, hogy mindenki úgy érezze, örömet találhat a fotózásban. Ez a filozófia a termékfejlesztésbe is átszivárog, ahol – például – a Sigma BF fényképezőgép célja, hogy egyszerűen egy szórakoztató, élvezetes fotóeszköz legyen.

S mivel a Sigma a gyártás minden fázisát birtokolja – saját gyárat üzemeltet Japánban, ahol „az utolsó csavarig” mindent maga állít elő – alacsonyan tudja tartani a költségeket. Ez az ízig-vérig japán vállalkozás teljes mértékben családi vállalkozás, így nincsenek például részvényesek sem, akiket folyamatosan jól kell lakatni. Szerencsére még a mai világban is akadnak tehát olyan gyártók, vállalkozások, amelyeknek hála tényleg elérhető árakon juthatunk hozzá munkaeszközeinkhez, hobbieszközeinkhez. Remélhetőleg azért a „nagy nevek” is megpróbálják követni a Sigma filozófiáját, különben könnyen megeshet, hogy olyan mértékben megdrágul itt, Európában is a fotózás, hogy már csak a nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak. Az pedig a gyártóknak sem lenne jó..

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...