Sosem hinnéd, milyen kis szörnyek laknak az objektívjeidben

A lensrentals.com objektívek és egyéb fotós felszerelések kölcsönzésével foglalkozó vállalkozás szervize már látott egy s mást, azonban amivel a napokban találkoztak, még őket is meglepte. Az ügyfelek szeretik, ha a kölcsönzött portéka kívül-belül patyolat tiszta, ezért a szakemberek minden kölcsönbeadás után kitisztítják a portékát, és ha szükséges, egy állapotfelmérés után javításra, karbantartásra küldik azt az adott részleghez. Így történt egy Canon EF 135 mm F2 L USM objektívvel is, amit az első inspekció „belül egy nagy porcica, valamint több apró karc látható a lencséken” felirattal továbbított a szervizbe, ahol gyorsan szét is szedték az optikát, hogy közelebbről is szemügyre vehessék a problémát.

obi1

Első körben az lett gyanús a szakembereknek, hogy a karcolások az objektív belsejében tűntek fel, holott általában a külvilággal érintkező elemek szoktak összekarcolódni az idő során. A nagyító alatti vizsgálat során kiderült, hogy a „porcica” nem más, mint egy összetekeredett kis pók, aki – úgy tűnik – éhen döglött a lencserendszer belsejében, hiszen valljuk be, nem sok légy, muslica, lepke stb. fordul elő a zárt térben. A karcolások pedig csak a szerencsétlen kis állat hálójának foszlányai voltak, amik felragadtak a lencsék belső falára.

obi2

A szervizben – értelemszerűen még a szétszerelés előtt – felmerült a kérdés, hogy egyáltalán kiszedjék-e a tetemet, hiszen a fotós próbák során kiderült, a képminőséget semmiféleképpen nem befolyásolja sem a pók, sem a háló maradványa, sőt, akár felárat is lehetne kérni a Peter Parker – Pókember különkiadású optikáért. A főnök, Roger Cicala azonban helyre tette az alkalmazottakat, mondván „a nagy szerviztapasztalattal nagy felelősség jár, a póknak mennie kell”. (Forrás: photofocus.com)

obi3 obi4

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...