A középformátumnak vége – íme, a Canon EOS 5Ds és az EOS 5Ds R (videóval bővítve!)

Ma reggel a Canon az utolsó két szeget verte bele a középformátum koporsójába: 50,6 MP-es full frame szenzorral érkezik az EOS 5Ds és az EOS 5Ds R.

Az elmúlt hetekben szinte izzott a levegő a külföldi szakfórumokon, ahol azt próbálták kitalálni a vitában résztvevők, hogy vajon igazak-e a pletykák, melyek szerint az EOS 5D Mark III utódja nem egy, hanem legalább két dSLR váz lesz. A madarak ugyanis azt csiripelték, hogy az újoncok 50 MP-es full frame szenzor köré épülnek majd, s az egyik váz aluláteresztő szűrő nélkül érkezik. Páran úgy vélték, hogy a gigantikus képméret miatt kifejezetten a fényképészetre lesznek kihegyezve a masinák, tehát a mozgóképfelvételi tudás majd kicsit a háttérbe fog szorulni – a hiányt egy harmadik, kisebb felbontású lapkával szerelt tükörreflexes fotómasina pótolná.

_1070291

Néha a pletykák csupán a rajongók vágyainak kivetülései, de egyesek néha kísérteties pontossággal találják fején a szöget – nyilván nincsenek véletlenek, bizonyára akad, aki olykor-olykor kicsit súg, hogy szítsa a tüzet. Akárhogyan is történt, ebben az esetben beigazolódtak azok a feltevések, melyek szerint két új készülék érkezik az 5D Mark III mellé – igen, mellé, ugyanis egyelőre marad a Mark III a kínálatban. Jelen hírnek az EOS 5Ds és az EOS 5Ds R a főszereplője, melyek közül az előbbihez személyesen is volt szerencsém a Canon magyar képviseletének köszönhetően.

_1070320

Mikor az egyik konkurens gyártó pár évvel ezelőtt piacra dobta két 36 MP-es, full frame képérzékelős dSLR gépét, mindenki hüledezett az azelőtt soha nem látott felbontás láttán. Már akkor lehetett sejteni, hogy a KF napjai megvannak számlálva, hogy előbb-utóbb a digitális kisfilm utoléri, sőt, le is hagyja a fényképészet „őskorából” ránk maradt dinoszauruszokat, a Hasselbladokat, a Mamiyákat, a Phase One-okat, egyszóval a középformátumot. Persze, az elmúlt hónapokban az a kategória is frissült (hála a Sony 50 MP-es KF szenzorjának), de már nincs akkora lépéselőnye a kisfilmes rendszerekkel szemben, hogy megérje azt az irgalmatlan felárat, amit egy KF rendszerért elkérnek (nyilván még mindig vannak előnyei a nagyobb gépeknek, mint például a 16-bites RAW, a központi zár stb., de valóban megéri azt a plusz pénzt kiadni ezekért?).

_1070318

A Canon EOS 5Ds és az EOS 5Ds R közötti különbség csupán az aluláteresztő szűrő illetve annak hiánya (R), így a szövegben csupán az 5Ds-re fogok hivatkozni. Nos, az újoncok felépítése tulajdonképpen azonos az EOS 5D Mark III-éval, ugyanaz a strapabíró magnéziumötvözet váz az alapja a géptesteknek. Az érzékenységi tartomány ISO 100-6400 között van, amit kiterjesztett módban ISO 50-12 800-ig lehet növelni. Amint látható, ezekből a bestiákból kimaradt az ISO csillió, hiszen bevetési területük elsősorban a divatfotózás, a tájfotózás, a stúdióban való használat, amihez untig elég ez a plafonérték. A gyártó alacsony zajszintet és nagy dinamikatartományt ígér – erre majd a teszt során tudok érdemben válaszolni. Újításként megjelent a képkivágás mód, így a teljes 36 x 24 mm-es lapkaméret mellett használható 1,3- és 1,6-szoros arány is. Ebben a módban a keresőben is megjelennek vezérsávok, így mindig képben maradunk a kompozíció során.

_1070319

Az 50 MP ellenére egyáltalán nem lomhák a fényképezőgépek, hiszen a kettős DiG!C 6 jelfeldolgozó egység 5 kép/mp sorozatfelvételi sebességet tesz lehetővé. A sebességet szolgálja a 61 mezős AF rendszer is, ahol 41 kereszt típusú. Az 5Ds és az 5Ds R fel lettek vértezve a Canon intelligens nyomkövető és felismerő autofókusz-rendszerével (iTR), ami arcokat és színeket is követ. A bemozdulások csökkentését szolgálja az MVC (Mirror Vibration Control) technológia, aminek bizonyára nagy hasznát vehetjük majd. 150 000 pixeles RGB+IR fénymérő és vibráló fény (pl. neoncsövek 50 Hz-es vibrálása) érzékelő teszi egyenletessé a fotók fénymérését, ami eddig nem volt elérhető az 5D családban.

_1070322

Az 50 MP-es felbontáshoz egy új képstílus érkezett, ami a „nagy részletességű kép” névre lett keresztelve (Fine Detail Picture Style), és lehetővé teszi az érzékelő részletességi szintjének maximálását. Persze, nem kell lemondanunk a többszörös exponálásról, a HDR fotókról, a time lapse videókról sem, hiszen ezek a szolgáltatások is „benne vannak a csomagban”. Kétségkívül azonban a Custom Quick Control (egyedi gyorsvezérlés) szolgáltatás jelent majd nagy segítséget a fotósnak: a 3,2”-os kijelzőn teljesen személyre szabható az ikonok típusa, mérete és pozíciója, így a számunkra fontos paraméterek kerülhetnek a figyelem központjába.

_1070300

A Canon EOS 5Ds és EOS 5Ds R fontosabb műszaki jellemzői:

  • Szenzor: 36 x 24 mm-es CMOS lapka
  • Felbontás: 50,6 MP
  • Oldalarány: 3:2
  • Jelfeldolgozó egység: kettős DiG!C 6
  • Bajonett: EF
  • AF rendszer: dedikált TTL-CT-SIR 61 mezővel (41 kereszttípusú, 5 kettős kereszttípusú)
  • Fénymérő rendszer: 150 000 pixeles RGB+IR 252 zónával
  • Érzékenységi tartomány: ISO 100-6400 (kiterjesztve ISO 50-25 600)
  • Zár: elektronikusan vezérelt redőnyzár
  • Zársebesség: 1/8000-30 mp
  • Optikai kereső: pentaprizmás, kb. 100% képfedésű, 0,71-szeres nagyítással, 21 mm-es pupillatávolsággal
  • Kijelző: 3,2”-os, 1 040 000 képpontos felbontással, 170°-os betekintési szögekkel
  • Vakuvezérlés: E-TTL II, 1/200 mp szinkronidő
  • Fájlformátum: JPEG, 14-bites RAW (M-RAW, S-RAW)
  • Adattárolás: SD/SDHC/SDXC és CF memóriakártyákon
  • Sorozatfelvételi sebesség: 5 kép/mp 510 db JPEG illetve 14 db RAW fájl erejéig
  • Mozgóképfelvétel: van, MOV (MPEG-4, H.264) formátum, legfeljebb 1920 x 1080 pixeles felbontásban @ 29,97, 25, 23, 976 fps frekvencián ALL-I vagy IPB; 1280 x 720 pixeles felbontás mellett lehetséges 59,94, 50 fps ALL-I vagy IPB
  • Csatolófelület: USB 3.0, HDMI, 3,5 mm-es mikrofon bemenet (szetereó)
  • Áramellátás: Li-ion akku (LP-E6N)
  • Mérete: 152 x 116,4 x 76,4 mm
  • Tömege: 845 gramm

Frissítés: íme, egy izgató videó a két vázról:

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...