A Prágában töltött napon izgalmas program keretein belül próbálhattuk ki az Olympus legújabb üdvöskéjét, az OM-D E-M5 Mark II-t, amivel a gyártó meglehetősen magasra tette a mércét. Most megérkezett szerkesztőségembe is a tesztpéldány, így végre azokra a részletekre is kitérhetek, melyekre a külföldi próba során vagy idő vagy lehetőség nem volt. Lássuk, milyen lett az új masina!
I. Külsőségek, ergonómia
Az Olympus E-M5, az elődmodell, majdnem három évvel ezelőtt, 2012-ben jelent meg, s már akkor igen komoly műszaki tartalmat sorakoztatott fel, amivel a készülék az akkori MILC-ek közt előkelő helyezést ért el. Három év azonban sok idő a digitális világban, s közben megjelent az eredeti E-M5 fölé pozícionált E-M1, valamint a „kezdőknek” szánt E-M10 – persze, a konkurencia sem tétlenkedett, szép sorban érkeztek a jobbnál jobb tükör nélküli fényképezőgépek a Panasonictól (m4/3), a Sony-tól (full frame), a Fujitól (APS-C) és még sorolhatnám. Az E-M5 világszerte (még Magyarországon is) óriási siker volt, s bár már nem mai csibe, még most is érdeklődnek iránta. A technokraták viszont már egy ideje „friss húst kívánnak”, amit az Olympus az OM-D E-M5 Mark II bejelentésével igyekszik csillapítani.
A régi E-M5 – noha nagyon jó gép volt – nem volt tökéletes. Problémás volt az ergonómiája, mint például a kicsi, kényelmetlen markolat, a kényelmetlenül elérhető nyomógombok (képlejátszás, Fn1), a kijelző által blokkolt csatlakozó-fedél, amit csak úgy lehetett kinyitni, ha előtte a dönthető egérmozit kissé megbillentettük, vagy a nem túl jó minőségű vezérlőtárcsák a váz tetején. Sokan a nem reteszelhető módválasztó tárcsát is kifogásolták, mondván, hogy táskába helyezve, táskából kivéve az előzőleg kiválasztott pozícióból túl könnyen elforog, így gyors fotózáskor kellemetlen meglepetéseket okozva. Nos, kedves olvasóim, a gyártó a Mark II-nél az összes hibát orvosolta! Sőt, olyan pluszokat is kapott a készülék, amivel akár eggyel magasabb kategóriában is megállhatja a helyét! Ilyen például a blende előnézet gombja a váz elején, vagy a vakuszinkron aljzat, ami szintén hiányzott az elődről.
Nincsenek többé kényelmetlenül elérhető gombok, sőt, a korábbi, az időjárás viszontagságai ellen védelmet nyújtó szigetelés miatt „nyúlósnak” ható hátlapi gombok is már a múltat képviselik. A Mark II a PEN E-P5-nél bemutatott kezelőszerv kiosztást kétszerező váltókapcsolót is megörökölte (csakúgy, mint az E-M1 esetében). Megmaradt a hangsúlyos hüvelyktámasz a hátoldalon, a csatlakozók fedele végre a kijelző pozíciójától függetlenül is nyitható, de az egyik legnagyobb újítás az új egérmozi lett, ami immár nem csak dönthető, hanem kihajtható és elforgathat is. Ennek előnyeit, ugye, nem kell felsorolnom – videósok, szelfizők most valószínűleg örömtáncot járnak.
A fentebb említett csatlakozók (mikrofon bemenet, HDMI és USB) a váztest bal oldalára kerültek (hátulról nézve), míg a kártyafoglalat, amely továbbra is csak egy SD/SDHC/SDXC memóriakártyát fogad, a jobb oldalon található.
Az áramellátásért továbbra is a BLN-1 típusú Li-ion akku felel, amit a géptest alján helyezhetünk be a vázba. Az állványmenet természetesen fémből készült és az optikai középvonal alá esik.
Fent, az Olympus OM-D E-M5 Mark II tetőlemezén „minden olyan E-M1-es lett”: a reteszelhető módválasztó mellé került a bekapcsoló, eltűnt a kiegészítők fogadását szolgáló AP port, kaptunk egy HDR, két funkció gombot, valamint egy a videofelvételt indító nyomógombot. A két paraméterező tárcsa sokkal jobb minőségű, mint az E-M5-nél; a kioldó az elülső tárcsa közepében csücsül.
Összességében nézve az E-M5 Mark II egy sokkal kellemesebb, praktikusabb kialakítású fényképezőgép lett, a minőség is határozott előrelépést mutat. A készülék megítélésem szerint masszívabb, „tömörebb vas” benyomását kelti.
