Vettél egy maréknyi új merevlemezt, NAS-t, memóriakártyát, újraépítetted, elmentetted, szortíroztad a teljes fotóarchívumodat, s most ott hever előtted egy rakás régi belső és külső (USB-s, eSATA-s stb.) merevlemez, valamint CF/SD memóriakártya. Rendet akarsz tenni, némelyik adattárolónak mennie kell az apróra – fontos, hogy jól dönts, és a biztonságot szem előtt tartva járj el; íme, pár támpont ehhez:
- Mennyi idős az adott tárolóeszköz? A régebbieknél nagyobb valószínűséggel kell hibára számítani, ami adott esetben akár teljes adatvesztést is jelent.
- Mekkora a kapacitása az adott adattárolónak? Ha csak fotókat készítesz, elegendő akár 250-500 GB tárterület, tehát ezeket a „kisebb” meghajtókat is érdemes lehet megtartani. Ha azonban videózol, 1 TB-nál húzd meg a határt (lefelé).
- Milyen módon, milyen csatlakozóval tudsz kommunikálni a képtáraddal? Ha USB 2.0 vagy FireWire (400) aljzatot találsz az eszközön, akkor az régi és a mostani szabványok szerint ósdi. USB 3.0 és/vagy Thunderbolt, eSATA alá ne add!
- Memóriakártyáknál is a fentiek érvényesek: minél öregebb, lassabb egy kártya (pl. „133x”, „Class 4”, „Class 6” vagy hasonló feliratú), annál kevésbé veszed hasznát, annál nagyobb az esély a meghibásodásra.
Amelyik meghajtót, adattárolót megtartod, azt formázd meg abban a PC-ben, fényképezőgépben, kamerában, amivel majd használni fogod. Ha napi használatban tartod, ne hagyd meg a rajta lévő adatokat, hiszen már lementetted a számodra fontos fájlokat az új eszközeidre – a régi tárolókon rejtegetett állományok csak összezavarnak, bizonytalanságot okoznak a rendszeres adatmentés közben.
De mi legyen a régi, eladásra, kidobásra szánt eszközökkel? Egy sima formázás (vagy akár több formázás, particionálás) után is nagyon könnyen vissza lehet állítani a töröltnek hitt fájlokat, ami – érthető okokból kifolyólag – nem kívánatos „mellékhatás”: jelszavak, dokumentumok, családi fotók, munkáink kerülhetnek idegen kézbe. Hogy ezt elkerülhessük, MS Windows alatt segédprogramra lesz szükségünk. Szerencsére léteznek nagyszerű szoftverek, melyek megbízhatóan végzik dolgukat. Ilyen például a CCleaner, aminek a két fizetős változata mellett egy ingyenes kiadása is létezik. Ez a program nem csak az adattárolók visszaállíthatatlan törlésére képes, hanem számos más feladatot is elvégezhetünk vele (fájlkeresés, registry takarítás stb.), de számunkra most a biztonságos adattörlés a fontos:
A szoftver kezelése erre a célra nagyon egyszerű, válasszuk ki a bal oldali sávban a „Tools” eszköztárat, majd eggyel jobbra a „Drive Wiper” alkalmazást. Az adattörléshez elengedhetetlen, hogy kiválasszuk a törölni kívánt meghajtót [Figyelem! Ennél a lépésnél légy NAGYON figyelmes, mert ha rossz meghajtót pipálsz ki, akkor búcsút mondhatsz az ÖSSZES adatodnak! Felelősséget NEM vállalok a baklövésekért!], annak felületét (egész meghajtó „Entire Drive”, csak a szabad hely „Free Space Only”), amely mindenképp az egész meghajtó legyen. A „Security” (biztonság) legördülő menüjében többféle törlési algoritmus közül választhatunk. A legegyszerűbb („Simple Overwrite (1 pass)”) csupán egyszeresen írja felül adatainkat, cserébe gyorsan megvagyunk vele (adattároló kapacitásától függően, ugye). Az „Advanced Overwrite (3 passes)” már egy fokkal több fejtörést okozhat az adat-visszaállítóknak, de ha valóban nyugodtak akarunk lenni, hogy tényleg minden fájl visszaállíthatatlan (legalábbis egy átlagfelhasználó számára elérhető eszközökkel), akkor minimum a „Complex Overwrite (7 passes)” módot válasszuk, amely a meghajtó teljes felületét hétszer írja felül. Készüljünk fel arra, hogy egy 2 TB-os merevlemeznél ez több órás kényszerpihenőt jelent, lehetőleg ne a vevő érkezése előtt egy órával kezdjünk bele. A tényleg tuti-biztos módja a meghajtó „fertőtlenítésének” viszont a „Very Complex Overwrite (35 passes)”, amely 35 (!) menetben írja felül az adattároló teljes felületét. Ezt a törlési módot csak memóriakártyáknál és SSD meghajtóknál érdemes alkalmazni, mert akár napokig is elszüttyöghet vele a számítógép. Jó hír, hogy a háttérben eldolgozgat a program, nem kell addig ölbe tett kézzel felhőket számlálnunk.
[Én extra paranoiás vagyok, ezért ha egy régi merevlemezre már nincs szükségem, megtartom rajtuk az adatokat, beteszem az új HDD antisztatikus zacskójába, leragasztom légmentesre, ráragasztok egy címkét a lezárás dátumával, és elteszem a fiókba. Így még olyan esetekre is van extra mentésem, ha minden más kötél szakadna. A memóriakártyákkal sem bajlódok sokat, a régieket régebbi gépekhez megtartom, ha hibák kezdenek el megjelenni, akkor lyukasztóval átlyukasztom, és hulladékgyűjtőbe kidobom az adott kártyát. A használat mértékétől függően 1-2 évente frissítem adattárolóimat.]
No, ha kész vagy egy merevlemezzel, memóriakártyával, SSD-vel, akkor tegyél rá egy öntapadós címkét, amiről tudni fogod, hogy az a tároló „tiszta”, eladható formába került. Ezeket az adattárolókat most már nyugodt szívvel és lélekkel nem csak eladhatod, hanem elajándékozhatod iskoláknak, helyi (fotós) kluboknak, vagy ki is dobhatod az elektronikai hulladékot gyűjtő helyeken (fontos: NE a szemetesbe dobd, mert mérgező, illetve újrahasznosítható anyagokat is tartalmaznak ezek az eszközök). (Készült a photofocus.com cikkének ötlete alapján)
