Bevezető, külsőségek
A Sigma mindig is gyártott olyan objektíveket, melyektől elállt a hétköznapi fotós lélegzete (például a 300-800 mm F5.6 EX DG APO HSM, vagy a 200-500 mm F2.8 APO EX DG), de pár évvel ezelőtt még egy lapáttal rátettek, és elkezdtek az extravagancia mellett a kimagasló minőségre (optikailag és felépítés szempontjából) is koncentrálni. Létrejött a Contemporary (C), a Sports (S) és az Art (A) sorozat, ahol a „C” az általános jellegű, jó optikai felépítésű és kompakt darabokat illeti, az „S” a dinamikus fotózásra, gyors reakcióra termett objektíveket jelöli, míg az „A” a szofisztikált, magas minőséget, a „fotós önkifejezésének csúcsát” jelenti. Nos, ez utóbbi kasztba tartozik mostani cikkem alanya is, amit a gyártó full frame lapkás fényképezőgépekhez tervezett: íme, a Sigma 24-35 mm F2 DG HSM Art!
Nos, hogy kellően ráhangolódhassak a Sigma 24-35 mm F2 DG HSM Artra, megnéztem még egyszer a gyártó érdekességeit, mint például az egyik legutóbbit, a 20 mm F1.4 DG HSM Artot, ami a világ „legfényerősebb” nagylátója, a 18-35 mm F1.8 DC HSM Artot, ami az APS-C szenzoros gépekkel fotózók (egyik) álom objektíve, vagy a 150-600 mm F5-6.3 DG OS HSM Sports-ot. Ezen ínyencfalatok után már „emészthetőbb” volt a 24-35-ös, ami jelenleg a világ első, full frame szenzoros gépeihez tervezett, konstans F2 fényerejű lencserendszere, amivel a Sigma a fix gyújtótávolságú optikák képminőségét a zoomok rugalmasságával elegyíti.
A leírása szerint nem egy egyszerű üveggel állunk szemben, hiszen stabilizációs egység nélkül is 18 lencsetagot tartalmaz (13 csoportba rendezve), melyek közt találunk egy „prémium FLD” és hét SLD üvegtagot, egy hatalmas, „bonyolult gyártástechnológiájú” aszférikus lencsét. Természetesen az üvegtagok mind többszörös bevonattal vannak ellátva, amikkel a becsillanások és a szellemképek még hatékonyabban eliminálhatóak. Az írisz kilenc lekerekített formájú lamellából áll, a rekeszt F2 és F16 közötti értékekre állíthatjuk. A legkisebb tárgytáv 28 centi lehet (tárgy és szenzorsík közti távolság), a szűrőmenet átmérője pedig 82 mm. A 940 grammos tömeghez 87,6 x 122,7 milliméteres terjedelem társul, a legnagyobb elérhető nagyítási arány pedig 1:4,4.
Az objektív hossza zoomoláskor nem változik, a frontlencse sem élességállításkor, sem zoomoláskor nem forog. A Sigma 24-35 mm F2 DG HSM Art nem zárt, tehát nem időjárásálló. A bajonettes végén nem találunk szigetelő gumigyűrűt, a hátsó lencsetag pedig tele állásban 8azaz 35 mm-en) valamelyest behúzódik a tubusba, mellette rés keletkezik, ahol por, szennyeződés, nedvesség bejuthat az objektívbe – esőbe, homokviharba ne menjünk vele!
Nagyon jó, minőségi benyomást teszt a Sigma 24-35-öse; nem csak a fókusz-, hanem a zoomgyűrű is finoman, csillapítva forog. Pályafutásom során már volt a kezemben pár finom objektív, de a Sigma kimagaslóan jó minőségérzetet közvetít. A kézi élességállításra is ösztönöz az objektív, mivel a fókuszgyűrű útja kellemesen hosszú, bő 120°-ot jár be a két végpont között. Ennek árnyoldalaként említhető, hogy az AF – noha a gyártó halk és precíz járású, és amúgy nem lassú HSM motorja található meg ebben az optikában is – kissé lassú, ha össze kellene hasonlítanom valamivel, akkor a Canon EF 85 mm F1.2L II USM-mel tudnám egy szinten említeni. A „kissé lassú” persze nem azt jelenti, hogy lemegy a Nap, mire meglőnénk vele a Naplementét, hanem hogy nem olyan pattogós, mint mondjuk egy 70-200 milliméteres darabban.
Amúgy az objektív nem csak papíron testes, hanem a valóságban sem nevezhető épp kicsinek, de például egy Canon EOS 5D Mark III-on, vagy egy Nikon D810-en harmonikus benyomást kelt, jól kiegyensúlyozott. Az én 6D vázamon már talán egy kissé túl nagynak hatott.
Csupán egyetlen egy kapcsolót találunk a tubuson: az AF/MF váltását szolgáló elem ovális, lekerekített formavilágú, mintha csak a Tamron két legújabb fixéről nézték volna le a Sigma emberei. Azt ugye külön mondanom (írnom) sem kell, hogy a kapcsoló rendkívül finoman jár, kattanása olyan, mintha az autóiparból az ajtócsukás nemes hangját megtervező mérnökök segítettek volna be a Sigmának.
Tehát még egyszer, röviden összefoglalva: a Sigma 24-35 mm F2 DG HSM Art egy valóságos mestermű, a 21. század modern gyártástechnológiáinak és a középkor kimagasló mesterének, Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni Dávid szobrának keveréke (oké, ebben akad némi költői túlzás). Túlzások nélkül elmondható viszont, hogy valóban élmény kézbe venni a Sigmát, mert érződik rajta, hogy a lehető legjobb anyagokból, a legprecízebb módon van összerakva, tervezésekor tényleg ügyeltek arra, hogy megvásárlása valódi befektetés lehessen, és lehetőleg egy „életen át” kiszolgálja majd tulajdonosát. Nagy szó ez a mai fogyasztói, „vedd meg és dobd el” társadalmunkban, ahol a minőség egyre inkább a háttérbe szorul.
Persze, mit sem ér egy objektívnél az esztétikus, szép megjelenés, és a csodálatos minőség, ha optikailag egy uborkásüveg fénytörési tulajdonságaival vetekszik. Nézzük hát, képalkotási tehetsége is megfelelő szintű-e!
