Ezek a makró felvételek 8-10 000 fotóból készültek

Amikor évekkel ezelőtt megláttam Thomas Shahan makró felvételeit, azt hittem, hogy leteszem a hajam. Az ipse a lehető legegyszerűbb felszereléssel dolgozik, de ennek ellenére olyan fotókat készít, hogy az már szinte szürreális. Persze, rajta kívül is akadnak bőven tehetséges és „jó szemű” makró fotósok, ám amit Levon Biss művel, az már nem evilági. „Bogaras makrói” akár 10 000 képből is állhatnak – ez alapján pedig el tudod képzelni, mekkora felbontással és milyen mélységélességgel állhatunk szemben.

biss1 biss2

Microsculpture” a címe annak a sorozatnak, amit a fentihez hasonló fényképekből állított össze az érdeklődőknek. Fényképeit egy mikroszkóp objektívjének a közreműködésével készíti, és mivel nagyon kicsi a mélységélesség, rengeteg felvételre van szüksége ahhoz, hogy egy-egy végleges fotót összeállíthasson. Érdekesség, hogy Biss portréfotózással kezdte pályafutását, és többek között világklasszis sportolókat is lencsevégre kapott. Bogarakat csak hobbiként kezdett fényképezni – a fia elkapta a rovarokat, ő pedig reflektorfénybe állította azokat.

biss3 biss4

Eljárását olyan szintre fejlesztette, hogy az párját ritkítja: amikor munkáit megmutatta az Oxford University Museum of Natural History szakembereinek, azoknak a lélegzete is elállt a látottaktól, és onnantól fogva Biss-nek szinte szabad hozzáférést adtak saját rovargyűjteményükhöz, hogy a legszínesebb, legszebb mintázatú, és legjobb állapotban megmaradt tetemeket is megörökíthesse.

A már említett 8-10 000 felvételre nem csak a kis mélységélesség miatt van szükség, hanem azért is, mert a rovarok egyes részeinek más-más megvilágításra van szükségük. Egy végleges kollázs körülbelül két heti munkát vesz igénybe. Az egyetem múzeuma május 27.-től egészen október 30.-ig kiállítja a legszebb műveket, melyeket az odalátogatók hatalmas nyomatként vizsgálhatnak meg (egyes fényképek akár három méteresek is lehetnek!). Azonban azoknak sem kell szomorkodniuk, akik nem tudnak elmenni személyesen a kiállításra: Biss weboldalán nagyítható változatban lehet megcsodálni a „Microsculpture” sorozat 22 tagját.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...