Külsőségek
A Nikon D500 dSLR fényképezőgép tesztjének első részében kiveséztük az új funkciókat, összehasonlítottuk a vázat más, akár konkurenciát is jelenthető gépekkel (D300s, D7200, Canon EOS 7D Mark II), és megnéztük a készülék videós tudását – egyszóval azokról a dolgokról esett szó, amiket nem csak a gyártó, hanem a szaksajtó azon tagjai is a fellegekbe magasztalnak, akiknek már volt szerencséjük a D500-hoz.
Nem csak az elmúlt évek tűntek végtelen hosszúnak, hanem a D500 bejelentése után eltelt időszak is: csak mostanra sikerült végre kézzel fogható, tesztelhető darabot szereznem. A Nikon Magyarországi képviselete a fotómasina mellé kérésemre egy AF-S Nikkor 24-70 mm F2.8E ED VR és egy AF-S Nikkor 300 mm F4E PF ED VR objektívet adott; előbbi helyett én a régebbi „G-s” verziót szerettem volna – majd később látni fogjátok ti is, hogy miért.
Bár a fényképezőgép funkcióit már végigvettük, akadnak olyanok ezek közt, melyek némi kiegészítésre szorulnak. A valóvilágban való használat ugyanis gyakran más eredményt szül, mint ami a papírforma alapján várható lenne. Ezekre is ki fogok térni, ám előbb nézzük meg még egyszer a vázat, mert egy dolog a gyári termékfotókat csodálni, és más egy valós, a kereskedelmi forgalomból kiragadott példányt lencsevégre kapni!
Régen berzenkedtem a kihajtható, dönthető, és ne adj’ isten érintésérzékeny kijelzőktől, ám mióta magam is évek óta ilyennel szerelt fényképezőgépe(ke)t használok, már alapszolgáltatásként tekintek rájuk, és annyira hozzászoktam a használatukhoz, hogy nélkülük már nehézkesebb, körülményesebb lenne számomra a fényképezés. A D500 érintőképernyője nem hajtható ki, csak dönthető (fel/le). A mechanika kecses, filigrán hatást kelt, de meglepően masszív. Számos olyan beszámolót olvastam, ahol a tesztelő aggályát fejezte ki a képernyő tartóssága kapcsán – az én válaszom ezekre az aggályokra: mint minden mást, úgy ezt is rendeltetésszerűen kell használni, és akkor az örökkévalóság plusz egy nap lesz az élettartama. Más gyártók is alkalmaztak és alkalmaznak hasonló rendszereket, és én még egyetlen egy olyan visszajelzést sem láttam sehol, ahol a mechanika beadta volna a kulcsot. Egyet sem. Szóval, lapozzunk.
A Nikon D500 a szokásos SD/SDHC/SDXC szabványú memóriakártyák mellett az XQD formátumot is támogatja, és ha ki szeretnénk használni a fotómasina teljes sebességét, akkor érdemes is beruházni ebbe az egyelőre nem túl olcsó kártyafajtába. A két foglalat többféleképp használható: a) RAW az XQD-re, JPEG az SD-re, b) túlcsordulásos elven „mindent az elsőre, majd folytatás a másodikon”, c) biztonsági másolat készítése a második kártyára (tükrözés). A teszt során én az a) felállást választottam, tehát a NEF-ek mentek az XQD-re, a JPEG-ek meg az SD-re. A D500 a videókat is az elsődleges memóriakártyára veszi.
A D500 14-bites, tömörítetlen NEF állományai átlagosan 43 MB méretűek, míg a legjobb minőségű JPEG-ek tartalomtól függően 4-14 MB-ot nyomnak. A fájlméret alapján tehát már indokolt az USB 3.0 csatlakozó, ami a váz oldalán megtalálható. Mivel nincs XQD kártyaolvasóm, bizony, jól jött az USB 3.0 nyújtotta sebesség a fájlok mozgatásakor.
A váz tetején nem található a Nikonnál az alsó- és a középkategóriára jellemző módválasztó tárcsa, ehelyett a D500-nál a felsőkategóriánál megszokott módon választhatjuk ki a fotózási módot: nyomjuk le a „MODE” feliratú gombot a multifunkciós egységen, majd közben forgassuk a hátsó vezérlőtárcsát, míg a kívánt módhoz nem érünk.
A D500 „felsőbbrendűségét” a nagy és világos, 100%-os képfedésű kereső is jelzi, amely nem szögletes, hanem immár kerek formájú lett ennél a masinánál is. A keresőt hosszú expozíciós felvételekhez le is zárhatjuk a beépített redőnnyel, így szórt fény nem zavarja meg a fotót.
Az EN-EL15 típusú, tehát a legtöbb Nikon dSLR váznál használt akkut alul kell behelyezni a markolatba. A készülék alján látható gumifedél alatt találhatóak azok az érintkezők, melyek a portrémarkolattal való kommunikációt lehetővé teszik.
Profi fényképezőgépről lévén szó, a váz elején találunk egy vakuszinkron csatlakozót és egy vezetékes távvezérlőnek kialakított aljzatot. Ezek már egy kissé ódivatúak, de aki egy már meglévő (akár régebbi) stúdióba veszi a D500-at, az legalább kompatibilis marad a legtöbb eszközzel, így nem kell további kiadásokba bocsátkozni.
Csakúgy, mint a D5, a D500 fontosabb kezelőszervei is megvilágítottak, tehát éjjeli fotózásokhoz sem kell külön zseblámpát magunkkal vinni.
