A Facebook mindenki számára elérhetővé teszi képfelismerő alkalmazásait

A Facebook (szóvivője) bejelentette, hogy bárki számára elérhetővé teszi(k) képfelismerő alkalmazásaikat. Akit érdekel a program, az háromféle algoritmust tölthet le: a DeepMaskot, a SharpMaskot és a MultiPathNetet. Hogy miről is van szó? Nos, a szoftveregyüttes alapváltozatát már bárki láthatta működés közben, ha egy fotón arcot, arcokat vélt felismerni a Facebook. A fent említettek azonban sokkal többre is képesek.

fbseecimlap

Az eszközök segítségével nem csak felismerni, hanem felcímkézni is lehet egy fénykép tartalmát. A SharpMask és a DeepMask úgy ismernek fel objektumokat, hogy a fotót rétegekre és pixelekre bontják. A DeepMask eközben alapvető alakzatokat próbál felismerni, majd a munkavégzés során körvonalazza ezeket, és egyfajta durva maszkot hoz létre. A SharpMask a részletekre koncentrál, így a DeepMask által rendelkezésre bocsátott alakzatokat igyekszik finomítani. Végül a MultiPathNet az, ami az analízis során kideríti a maszkok alapján, mit is láthatunk a képen. Osztályozás, felismerés és végül szegmentálás – ez a munkamenet sorrendje.

A FB szóvivője elmondta, hogy a DeepMask, a SharpMask és a MultiPathNet alkalmazásokat – minden dokumentációval és demóval együttesen – szabadon hozzáférhetővé teszik bárki számára. A vállalat abban reménykedik, hogy így mások is kedvet kapnak a „gépi látás” fejlesztésében. A FB fejlesztéseit folytatja, és a munka előre haladtával elért új eredményeket is közzé teszik majd, így folyamatosan aktualizálva a képfelismerést. (Forrás: digitalrev.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...