Az 1 milliárd dolláros per: a Getty Images képügynökség visszavág

Még idén júliusban Carol M. Highsmith kerek 1 milliárd dollárra perelte a Getty Images-t mondván, hogy a képügynökség súlyos szerzői jogsértést követett el. A híres fotós korábban összesen 18 755 fényképet adományozott a The Library of Congress-nek, azaz közkincsé tette felbecsülhetetlen értékű fényképgyűjteményét. Ez a mondat fontos szerepet játszik az ügyben, mert a Getty arra apellál, hogy „nincsenek jogaid olyasmire vonatkozóan, ami nem a tiéd”. A GI ügyvédjei ugyanis azt állítják, hogy mivel Highsmith „odaajándékozta”, azaz közkinccsé tette képeit, lemondott azok fölött gyakorolt szerzői jogairól.

Ez az érvelés már a laikus szemével nézve is nagyon sántít, hiszen egyrészt Highsmith attól, hogy a fotók felhasználását szabaddá tette, még azok tulajdonosa, alkotója, szerzője marad, másrészt ha a fotók „szabad prédává váltak”, akkor viszont a GI sem kérhetett volna értük jogdíjat, hiszen nem az övék a fényképek. A Getty ügyvédjei tovább kapálóztak: „a köz tulajdonában lévő művekért rendszeresen kérnek pénzt mások is, például kiadók pénzért adják Dickens novelláit, Shakespeare műveit stb.” – uh. Érthető a képügynökség kétségbeesettsége, hiszen 1 milliárd dollár nem kis összeg, de azért azt ők is érezhetik, hogy ez az érvelés egyetlen bíróság előtt sem áll meg. „A végsőkig védeni fogjuk magunkat” – nyilatkozták korábban a GI képviselői, hiszen az összeg kifizetése akár a GI végét is jelentheti. Meglátjuk, mi sül ki az ügyből.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...