Ez lenne a Nikon titkos fegyvere 2017-re?

Még karácsony előtt írtam arról hírt, hogy a Nikon egy „félelmetes éjjellátó képességű fényképezőgéppel készül”. Nos, a D750 utódjaként emlegetett készülék – szerintem inkább a D5s lesz ebből – egy teljesen „újfajta” képérzékelővel lesz felszerelve, ami nem a hagyományos RGB színszűréssel, hanem RGBW-félével fog rendelkezni. Azért írtam idézőjellel az „újfajtát”, mert már évekkel ezelőtt is voltak efféle lapkák. Először talán a Kodak próbálkozott valami ilyesmivel (2007-ben szabadalmaztatták, majd 2009-ben volt egy bemutató, de az még CCD szenzor volt), aztán a Sony is próbálkozott 2012 környékén RGBW CMOS lapkával, aminek kisebb zaj mellett nagyobb érzékenység volt az előnye.

Nos, a legújabb Sony-Nikon (pontosan nem tudom, hogy kinek a nevéhez fűződik, de valószínűleg a Sony fogja legyártani) szenzor pánkromatikus tulajdonságával is nagyot dobna a digitális fényképészeten, hiszen ez azt jelentené, hogy a természetes fény látható színképének teljes spektrumára (szinte) azonosan érzékeny képérzékelő élethű képalkotást, színárnyalat visszaadást tenne lehetővé. A korábbi hírben tehát – a legújabb feltételezések szerint legalábbis – olyan fényképezőgép fotóit láthattuk, melyek egy RGBW lapkás dSLR-rel készültek. Izgalmas év lesz a 2017, az egyszer biztos..

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...