Hajmeresztő párbeszédek egy fotósboltból

Az emberi butaság határtalan. Ezt a tényt leginkább azok a szakemberek tudják alátámasztani, akik a szolgáltatóiparban tevékenykednek. Alábbi párbeszédeket egy fotósbolt szakeladói mondták tollba. Róluk – mármint az eladókról – érdemes tudni, hogy a gyártók rendszeres továbbképzésekkel tartják tudásukat magas szinten, de a szakmai előadásoknak köszönhetően naprakészségük is vitathatatlan. Mégis akad mindig egy-egy „okoska”, aki úgy véli, többet tud mindenki másnál. Mit tehet ilyenkor egy eladó? Mély – és egyben halk – sóhaj után igazat ad a vásárlónak, hiszen mindig az ügyfélnek van igaza. Vagy mégsem? Lássuk, miket kell nap mint nap elviselnie egy fotósbolti eladónak az USA-ban: (Forrás: petapixel.com)

Vásárló (fiatal 30-as férfi): Csá, skacok! Lehet nálatok filmet kapni?
Eladó: Sajnálom, uram, már egy ideje nem árulunk filmet, de pár tömbnyire innen…
Vásárló: Hogy érted, hogy nem tartotok filmet?
Eladó: Nos, elsősorban a dSLR és MILC vázakra szakosodtunk, mintsem a filmes gépekre.
Vásárló: Micsoda? Akkor mivel használjátok ezeket a gépeket (a vásárló a polcokra utalva hevesen mutogatni kezd)?
Eladó: Nos, ezek közül egyik sem filmre fényképez.
Vásárló: Akkor… Akkor hogyan működnek ezek a gépek?

Vásárló: Oké, szóval az új Canon EOS 5D Mark IV 3500 dollár. Ehhez hány objektívet adnak ezért az árért?
Eladó: Ez az ár csak a vázra vonatkozik, nem jár vele objektív.
Vásárló: Pff, ez butaság.

Vásárló: Mi a legjobb fényképezőgép, amit árulnak?
Eladó: Nos, erre nincs igazán egyértelmű válasz. Attól függ, mire használná.
Vásárló: Oké, értem, de mégis, melyik a legjobb gépük?
Eladó: Miket szokott fényképezni?
Vásárló: Leginkább a családomat és nyaralásainkat.
Eladó: Értem, nos utazásokra a Sony A6300-at ajánlanám. Az bőven jó lenne magának.
Vásárló: De, ugye ez a legjobb gépük?
Eladó: (Sóhajt) Igen, az.

Eladó: Üdvözlöm, milyen fényképezőgépet keres?
Vásárló: Hát, olyan gépre lenne szükségem, ami képes nagyon rövid záridőkre, ami nagyon jól teljesít rossz fényviszonyok közepette, aminek rendben vannak a színei, nagy a felbontása, könnyű, és könnyen használható.
Eladó: Nos, ha az igazán nagyágyút keresi..
Vásárló: Igen, azt!
Eladó: Akkor itt a Sony A7R II.
Vásárló: (Ránéz az árcédulára) Azt a mindenit!
Eladó: Tessék?
Vásárló: De hisz ez majdnem 3000 dollárba kerül!
Eladó: Nos, igen, ez egy igazi nagyágyú. Milyen árkategóriára gondolt?
Vásárló: Legfeljebb 500 dollárom van rá.
Eladó: (Sóhajt) Akkor itt van a Canon EOS 600D.
Vásárló: És ez milyen a Sony-hoz képest?

Vásárló: Úgy hallottam, a Nikon csődbe megy.
Eladó: Nos, nem igazán. Náluk is voltak nehéz időszakok, de ismét felfelé ívelnek.
Vásárló: Ja, persze. Gondoltam, hogy fingod sincs… (a vásárló kifordult a boltból).

(A vásárló egy Nikon P900-zal nyit be a boltba)
Vásárló: Tönkre tettétek a lányom ballagását!
Eladó: Sajnálom, asszonyom, mi történt?
Vásárló: Az, aki eladta nekem ezt a gépet, azt állította, hogy ezzel akár a leghátsó sorból is rázoomolhatok a lányomra és mindent látni fogok. Az összes kép bemozdult!
Eladó: Milyen messze volt, és a teljes nagyítást használta?
Vásárló: Nos, igen, a teljes nagyítást használtam, különben minek lenne 83-szoros zoomja ennek a gépnek!
Eladó: Napfény mellett, kint fényképezett? Használt állványt?
Vásárló: A focipálya legvégén voltam, és este volt. És mi a francnak kellene állvány egy fényképezőgéphez?
Eladó: Nos…

(Ennek a sztorinak az egyik főszereplője egy női eladó, aki nyolc éve foglalkozik fotózással és a Nikon képviselője)
Eladó: Jó napot, uram, segíthetek?
Vásárló: Igen, tudna küldeni valakit, aki ért ezekhez a gépekhez?
Eladó: Én is tudok segíteni, ráadásul pont a Nikonnak dolgozom, és ismerem azokat a gépeket.
Vásárló: A Nikon D750-nek van beépített GPS modulja?
Eladó: Nem, nincsen beépített.
Vásárló: Szerintem meg van (az ipse közben egy másik, férfi eladóhoz lép).
Eladó: A munkatársam jól mondta, nincsen beépített GPS modulja a D750-nek.
Vásárló: Rendben, köszönöm.

Vásárló: Ez hihetetlen! Miért fizetne bárki is 3000 dollárt egy olyan fényképezőgépért, aminek csak 12 MP a felbontása? Ezek a Sony gépek amúgy sem érnek szart se…

Eladó: Üdvözlöm, milyen fényképezőgépet keres?
Vásárló: Hány megapixeles a Canon 600D?
Eladó: 18 MP
Vásárló: De annak a kompaktnak ott 24 MP a felbontása. Akkor az ezek szerint jobb is?
Eladó: Nem, nem egészen. Nézze, a szenzor…
Vásárló: Várjon, a szemünk hány megapixeles?
Eladó: Hát…

Vásárló: Kell egy akku a Canon 7D Mark II vázamhoz.
Eladó: Rendben, az egy LP-E6 lesz, tessék parancsolni.
Vásárló: Köszönöm. Bár csak ne kellene minden héten új „elemet” vennem a géphez…
Eladó: Uram, miért nem tölti fel az akkukat?
Vásárló: Hogy mit?

Vásárló: Kell egy akku a fotómasinámba.
Eladó: Természetesen! Milyen gépbe kell?
Vásárló: Mit tudom én, 12 éve vettem, Canon vagy Nikon…
Eladó: Sajnos, tudnom kell a gép típusát, hogy a megfelelő akkut adhassam.
Vásárló: Csak egy akku kell, mit kötözködik? Adjon már egy kibaszott akkut!
Eladó: Tessék, itt egy akku…

Vásárló: Szeretnék egy táskát a FujiFilm X-T1 gépemhez.
Eladó: Itt találja a táskakínálatunkat.
Vásárló: Nem. Nekem egy az ehhez a géphez való táska kell!
Eladó: Nincsen minden egyes, általunk forgalmazott géptípushoz való táskánk.
Vásárló: Akkor hogyan kaphatok táskát ehhez a készülékhez?
Eladó: Táskakínálatunkból szinte mindegyik megfelel!
Vásárló: De ezek nem a Fujihoz készültek, nem?

Vásárló: A digitális nem is igazi fényképészet.
Eladó: A fényképészet nagyot fejlődött.
Vásárló: Nem, az igazi fényképészet filmről szól! Ez a digitális szar csak egy fázis.

Vásárló: Szükségem van egy vlogoláshoz való kamerára.
Eladó: A Canon G7X II és a Sony RXV remek erre a célra.
Vásárló: Melyiket használja Casey Neistat (egy híres amerikai vlogger)?

Vásárló: Melyik márka a legjobb?
Eladó: Igazából nincs olyan hogy legjobb. Inkább arról szól a dolog, hogy mit hogyan használ.
Vásárló: (közelebb hajol az eladóhoz és suttogva kérdezi) Oké, oké, de mégis, melyik a legjobb?

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...