Bevezető, külsőségek
Az Olympus augusztus utolsó napján mutatta be OM-D gépcsaládjának legújabb tagját, az E-M10 Mark III-at. A kezdőket megcélzó, retró külsejű fényképezőgép külalakja bár nagyon hasonlít az elődmodellre, és a lelke továbbra is egy 16 MP-es képérzékelő, a mérnökök nagy hangsúlyt fektettek a kibővített funkcionalitásra, valamint arra, hogy a célközönség könnyebben boldoguljon a készülékkel. A jelfeldolgozásért ugyanaz a TruePic VIII CPU felel, ami a márka abszolút zászlóshajójában, az E-M1 Mark II-ben is megtalálható. Az E-M10 Mark III valamivel vaskosabb lett elődjénél, mivel az E-M5 Mark II markolatának stílusát és kialakítását örökölte.
A gyártó a váz előlapján található „OM-D” jelölés áthelyezésével is szerette volna hangsúlyozni, hogy ez a masina már közelebb áll az eggyel fölötte található kategóriához, mint elődje – kicsit talán komolyabb is lett a „pofája”. A váz tetején található kezelőfelület maradt a régiben, csak a gombok feliratozása és gyári rendeltetése változott. Maradt továbbra is az érdekes bekapcsoló, ami az „ON” álláson túlpöccintve a beépített vakut pattintja fel. A módválasztó tárcsa először azt hiteti a fotóssal, hogy reteszelhető, de nem, a közepe zárt, nincs rajta nyomógomb. A fényképezőgép viszont kapott egy új módot, amit az AP felirat jelöl (erről majd később).
Az említett beépített vaku vésztartaléknak jó, erős ellenfényben tudunk vele akkorát villantani, hogy portréalanyunk arca ne bukjon be.
Történt pár változás a készülék hátoldalán is: a képet továbbra is a 3”-os, dönthető érintőképernyő uralja, de a multifunkciós kurzorok gyárilag hozzárendelt funkciókat látnak el (ISO, vaku, képsor mód, AF mezők – ezeket a menüben nem lehet más feladattal összepárosítani).
A váztest alján a fém állványmenet mellett az akkunak és a memóriakártyának fenntartott fiókot találjuk. Az OM-D E-M10 Mark III-hoz nem lehet akkus portrémarkolatot csatlakoztatni.
Amint azt később látni fogjuk, az E-M10 Mark III igen fejlett videós szolgáltatásokkal lett feltuningolva, de a csatlakozósorban továbbra is csak az USB és a HDMI aljzatot találjuk – mikrofon bemenetet és fejhallgató kimenetet továbbra se várjunk ebben a kategóriában.
A fényképezőgépnek csupán a markolat felőli oldalán vannak csatlakozók (lásd fentebb), a másik oldal csupaszon maradt. Lenti felvételen jól látszik, hogy a markolat oldalán található fémhurok pont a legrosszabb helyre került; nagyon nehéz úgy megfogni a gépet, hogy ez a hurok pont a mutató és a középső ujjunk között legyen, így hát általában mindig útban van. Amint azt majd lentebb látni fogjuk, az E-M5 Mark II-n – ami egyébként nem nagyobb, mint az E-M10 Mark III – sikerült elkerülni ezt a hibát.
Az E-M10 Mark III-nak a kisebb/közepes méretű objektívek állnak jól, mint például a 17 mm F1.8, vagy a 75 mm F1.8. A nagy profi zoomokkal már kissé orrnehézzé és kevésbé stílusossá válik a rendszer, mint például az említett két kis gyöngyszemmel.
Kistelének a 75 mm F1.8 tökéletes választás. Nem csak funkcionálisan, hanem küllemre is nagyon jól illik a kis vázhoz.
A 17 mm F1.8-cal fennáll annak a veszélye, hogy összenő a két termék: az ekvivalens 34 mm-es gyújtótávolságú lencserendszer és az E-M10 Mark III tökéletes párosítás a mindennapokra.
Az Olympus a 14-42 mm F3.5-5.6 elektromos palacsintával is kínálja szettben az E-M10 Mark III-at. Ennek a kombinációnak az az előnye, hogy kis helyen is elfér, így akár kisebb méretű övtáskánkban is velünk lehet egy egész fotós felszerelés. Végül nézzük meg, hogy a modellfrissítés után az OM-D E-M10 mennyire hasonlít nagyobbik testvérére, az E-M5 Mark II-re:
Az Olympus OM-D E-M10 Mark III felépítését, anyaghasználatát tekintve teljes mértékben megállja a helyét az OM-D családban. A váz masszív, számos dedikált vezérlőt kínál, kezelhetősége nagyon jó. Fogása az áttervezett markolattól még jobb lett, csak az a fránya fémhurok ne ott lenne, ahol van.
