Samyang AF 35 mm F1.8 FE – egy csöppség a mindennapokra

Sosem kedveltem az 50 milliméteres gyújtótávolságot full frame vázakon – bár sokak kedvence, számomra unalmas és igazából semmire sem jó, amit én szeretek fényképezni. Viszont mindig is kedveltem a nagylátószöget, köztük a 35 mm-t is, ami egy remek „mindenes” tud lenni, s ráadásul vannak olyan területek, ahol kifejezetten tündökölhet egy ilyen optika. A gyártó a termék weblapján említi a kül- és beltéri rendezvények fényképezését, az ételfotózást, az utcai képelést és a tájfotót, amivel egyet is tudok érteni. A Samyang AF 35 mm F1.8 FE a Sony E bajonettes fotómasinákra lett tervezve, s mint nevéből is kiderül, van beépített autofókusz motorja, így nem a fotósnak kell beállítania a képélességet. Ebből adódik, hogy a lencserendszert elektronikus érintkezőkkel is ellátták, tehát a képek EXIF táblájába bekerül az összes releváns információ, és az optika tartja a kapcsolatot a vázzal más téren is (pl. a képstabilizátornak megmondja, hogy ő 35 milliméteres stb.).

A Samyang apró szépsége egy jó minőségű műanyagokból összerakott, kicsi, könnyű objektív, aminek fém bajonettje van. A tubusban nyolc csoportba rendezve tíz lencsetag található, amelyek közül 2 db aszférikus, 2 db HR kialakítású. Természetesen a becsillanásokat gátló, a kontrasztot erősítő UMC bevonat sem maradt le az üvegfelületekről. A 210 grammos tömegű termék 63,5 x 65 mm terjedelmű, legkisebb tárgytávja 29 cm, legnagyobb nagyítása 0,17-szeres, míg szűrőmenetének átmérője 58 mm. Az F1.8 és F22 közt állítható blende íriszét kilenc lamellából alakították ki, ami kellemes háttérelmosást nyújt. Az automatikus élességállítást egy lineáris STM léptetőmotor végzi, ami halkan és viszonylag fürgén végzi a dolgát.

Az objektív külseje letisztultnak mondható, igazából csak egyetlen kapcsoló „rondít” bele a képbe: a „CUSTOM” feliratú kapcsolóval az élességállítás és a blendevezérlés között válthatunk – igen, az elektronikus fókuszgyűrű multifunkciós! A használat során hiányoltam az AF/MF kapcsolót, mert nem mindig kényelmes a váz gyorsmenüjét előhívni.

Amint az a fenti képről már gyanítható, a gyártó egy virágszirom alakú napellenzőt is mellékel, sőt, egy félkemény tok is jár az objektívhez, amiben tárolhatjuk, vagy akár szállíthatjuk is, hiszen kellő védelmet biztosít.

A lencserendszer pofáján feliratok árulkodnak a típusról, a szűrőmenet átmérőjéről, valamint a legkisebb tárgytávról. Én mondjuk jobban szeretem, ha egyáltalán nincs felirat az objektív frontlencséje körül, de kinek a pap, kinek a papné, ugye.

A Samyang AF 35 mm F1.8 FE nagyon jól illik például a Sony A7 III vázhoz, de még a kisebb A7C-n is jól mutathat. Ez utóbbi felállás egy igazán jó kis városi kirándulós szett lehetne. Mérete és tömege kapcsán nagy valószínűséggel az APS-C lapkás Sony vázakon sem borítaná fel az egyensúlyt, ott pedig ekv. 52 mm-es gyújtótávolságot nyújtana.

Használat közben azt tapasztaltam, hogy az autofókusz általában gyorsan és pontosan működött, mégis akadtak olyan helyzetek, ahol csak egy kis oda-vissza fókuszkeresés után sikerült élesre állnia az objektívnek. Ennek nem értem az okát, hiszen kellően kontrasztos, „jó” mintázatú témán próbálgattam. Az is érdekes, hogy az optika geometriai torzítása annak függvényében vált hordó- és párnatorzítás közt, hogy milyen közel vagyunk a témához: minél közelebb megyünk, annál nagyobb lesz a párnatorzítás, s minél messzebb, annál nagyobb a hordózása. A tesztábra lefényképezéséhez közel kellett mennem ahhoz, ezért ott párnatorzítás jelentkezett:

A használat során, ahol természetesebb tárgytávolságot tudtam alkalmazni, a párnatorzításhoz hasonló mértékű hordótorzítás jelentkezett (lásd majd képmintákat). Aki JPEG-ben fényképezik, az bátran kapcsolja be a váz menüjében a torzítás-korrekciót, aki pedig RAW-ban, az a képhívás során állítsa a megfelelő pozícióba a csúszkát. Az Adobe Camera RAW 13.2.0.738-as verziójában még nem volt dedikált korrekciós profil a Samyang AF 35 mm F1.8 FE-hez, ezért manuálisan kellett a kívánt paramétereket beállítanom.

A fókuszlégzés is jól látszik, amire elsősorban filmkészítés során érdemes odafigyelni, de fotózásnál nekem fel sem tűnt, szóval olyankor nem zavaró.

A fenti animáció a Samyang AF 35 mm F1.8 FE peremsötétedésének mértékét mutatja be. Aki ismer, az tudja, hogy én kifejezetten kedvelem a vignettálást, mert egyfajta hangulatot ad a fotónak, de aki nem rajong érte, az is könnyűszerrel megszabadulhat tőle a megfelelő óvintézkedésekkel (lásd fentebb). Egyébként F5.6-tól már csak csekély képszéli sötétedéssel kell számolnunk.

 

Kattints!

A laborban a színezést is elő tudtam csalogatni, amit kint, a szabadban nem igazán sikerült: körülbelül F2.8-ig látni némi lilás él-elszíneződést, de utána már annyira minimális ennek a jelenléte, hogy csak erőltetett pixel-kukkolással lehet felfedezni a fényképeken.

Kattints!

Nagyon jól teljesít a Samyang AF 35 mm F1.8 FE képélesség és kontraszt szempontjából: már teljesen nyitva, illetve leheletnyit rekeszelve (kb. F2.2) is borotvaéles a képe! Középen már F1.8 is szinte hibátlan, de a sarkokban is igazából csak a peremsötétedés rondít bele a képbe (F2.8-tól nem lehet panaszra okunk). A diffrakció hatását körülbelül F11-F13 környékétől lehet észlelni, amikor elkezd kissé lágyulni a rajzolat. A képmintákat ide töltöttem fel.

Kattints!

Értékelés

A Samyang AF 35 mm F1.8 FE egy rendkívül vonzó kis optika, aminek egyik előnye, hogy beépített fókuszmotorral is felvértezték. Meglepő módon némileg szigetelt is, így sűrű ködben, szemetelő esőben sem kell azonnal hazarohanni. A kép már nyitott blendénél is éles, a kontraszt kemény (F2.2-től aztán tényleg) – igaz, a peremsötétedés kissé hangsúlyos, ezt könnyű korrigálni már a gép menüjéből is. A színezés minimális, a geometriai torzítás sem vészes, a háttérelmosás, avagy a „bokeh” rendkívül kellemes, ami többek közt a kilenc lamellás írisznek köszönhető. A fókuszgyűrűt használhatjuk blendevezérléshez is, csak kár, hogy nem fokozatmentes a lamellák mozgatása, hanem 1/3 FÉ-s lépésekben történik a művelet. A fókuszlégzés miatt a filmeseknek oda kell figyelniük a látómező változására, de egyébként nem nagyon lehet mit kifogásolni ezen a lencserendszeren. Ja, és az ára! Az is elég jó: a Tripont Foto Video Kft. webshopjában bruttó 144 900,- forintért meg is vásárolható. Tőlem mindezek tükrében jár neki az „Ajánlott” biléta!

Samyang AF 35 mm F1.8 FE

A Samyang AF 35 mm F1.8 FE objektívet a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam bemutatóra. Az objektív műszaki paramétereit itt találod.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...